Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
>> Hibrid felhőtől a konténereken át, egészen a kvantumprogramozásig - 6 klassz téma a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján. <<

Minden ziccert lecsapott a Sony a PS4-gyel

Koi Tamás, 2013. június 11. 10:28
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Tegnap az E3 2013 sajtótájékoztatóján bemutatkozott immár teljes pompájában a Sony új generációs játékkonzolja, a PS4. A gép bár első ránézésre is sokat változik elődjéhez képest, az üzleti modell szinte teljes egészében maradt a régi, emellett fontos szempont, hogy a konzol olcsóbb lesz a versenytársnál.

Idén ősszel, a karácsonyi szezonban egyszerre kerülhet a boltok polcaira a Sony és a Microsoft új generációs konzolgépe, a PlayStation 4 és az Xbox One, ezzel új lendületet kaphat a vásárlók nappalijáért zajló harc a két cég közt. A Los Angelesben zajló E3 nulladik napján tegnap mindkét cég kiterítette ütőkártyáit, bár addigra jóformán csak a Sonynak maradt takargatnivalója. Ennek megfelelően az E3 egyik legjobban várt eseménye a PS4 végleges formájának és specifikációinak, nem utolsósorban fogyasztói árának a leleplezése volt. Utóbbi kapcsán jó hír, hogy a Sony ceruzája korántsem fogott olyan vastagon, mint a PS3 rajtjakor: a nextgen konzol ára 399 euró (vagyis átszámítva körülbelül 120 ezer forint) lesz induláskor.

Egy, két, há', négy!

A Sony a PlayStation 4-ről először idén februárban közölt részleteket, hónapokkal azelőtt, hogy a Microsoft bemutatta volna az Xbox One-t. A japán gyártó a februári bemutatón világossá tette, hogy szakít azzal a megközelítéssel, melyet az előző generációs változat, a PS3 megalkotásakor alkalmazott, így nem fejleszti tovább házon belül a dollár százmilliós büdzsével megalkotott Cell processzort, helyette x86 alapokra helyezi át a konzolt, akárcsak versenytársa.

Februárban végül magát a konzolt nem, csak az új Dualshock játékvezérlőt mutatta meg a közönségnek a Sony. Az elődhöz hasonlóan szintén Bluetooth technológiával kommunikáló irányító továbbra is a jellegzetes Sony-jegyeket viseli magán, melyek az első generációs PlayStation óta gyakorlatilag védjegyként élnek. Az új Dualshockra viszont már került touchpad, valamint dedikált gomb a megosztásnak, illetve egy világító sáv is, mely alapján a sztereoképet rögzítő új PlayStation Eye kamerán át a konzol érzékeli a kontroller(ek) helyzetét, a Move-hoz hasonló mozgáskövetési lehetőségeket biztosítva.

Az E3-on tartott sajtótájékoztatón a konzol központi egységéről és az eddig nem részletezett specifikációkról is fellebbentette a fátylat a Sony. A PS4 esetében a gyártó szinte teljes egészében szakított az elődje formavilágával, a konzol az összes eddigi PS3-verzióhoz képes jóval szögletesebb házat kapott, melyben a korábban beharangozott nyolcmagos AMD processzor, 8 GB GDDR5 memória, egy 500 gigabájtos merevlemez (ugyanekkora háttértára lesz az Xbox One-nak is), Blu-ray olvasó, valamint Wi-Fi, gigabites Ethernet- és Bluetooth-vezérlő kapott helyet.

A PS4 elődjéhez hasonlóan két USB-porttal rendelkezik majd, ezek azonban már a csatolószabvány gyorsabb adatátvitelt támogató, 3.0-s verziójának is megfelelnek, emellett HDMI-kimenettel, optikai digitális hangkimenettel és egy az új PlayStation Eye kamerához tartozó speciális interfésszel is felszerelik. Az új PlayStaiton Eye a mozgásérzékelős játékok elengedhetetlen tartozékaként az Xbox One-hoz csomagolt Kinect 2.0-val ellentétben nem lesz a kezdőcsomag része, a Sony a PS4 dobozbába a játékgépen kívül egy HDMI-kábelt, egy USB-kábelt, egy mono sztereó headsetet és a tápkábelt csomagol. A mozgásérzékelős kamera 49 euróba fog kerülni, hasonlóan az extra Dualshock 4 kontrollerhez.

Nem kell hozzá internet

A sajtótájékoztató a konzol online működése és a licencpolitika kapcsán is megválaszolt szinte minden felmerülő kérdést. Az egyik ilyen sarkallatos pont a használt játékok kereskedése és csereberélése volt - itt a Sony biztosított mindenkit, hogy nem lesz számottevő változás a PS3-nál, illetve a korábbi konzolgenerációknál alkalmazott gyakorlathoz képest.

Így a Sonynál nincs semmiféle online autentikációs rendszer vagy aktiválás, a megvásárolt játékokat pedig szabadon továbbadhatja a tulajdonos tetszőleges alkalommal kölcsönbe, illetve a megszokott értékesítési csatornákon megválhat tőle. Az online letöltött játékokkal ennél valamivel bonyolultabb a helyzet, itt azonban lehetőség van a játékprogramok streamelésére a barátoknak.

A Sony online rendszere ezzel együtt elveszti egyik legnagyobb korábbi előnyét, az ingyenességet, a PS4 esetében ugyanis mind a fentebb említett streameléshez, mind pedig az online játékhoz elő kell fizetni a PlayStation Plus szolgáltatásra, melyet a Sony több, az előfizetés ideje alatt ingyenesen elérhető "A" kategóriás címmel is igyekszik vonzóbbá tenni. Fontos, hogy a konzol legtöbb online szolgáltatása, így például a médiastreaming-szolgáltatások a PlayStation Plus előfizetés nélkül is elérhetők lesznek. Az eredetileg a rajtra tervezett, a Gaikai technológiáját használó felhőalapú játék funkció a tervek szerint csak jövőre lesz elérhető PS4-en.

Eltérő stratégiák

A japánok tehát az előzetes ígéretükhöz tartva magukat a konzervatív megközelítésnél maradtak és továbbra is elsősorban játékgépként tekintenek a PlayStationre, szemben a Microsoft radikálisabb, médiacenter-víziójával. Az Xbox One-nal a Microsoft nem titkolt célja, hogy az alap játékfunkciók mellett minden otthoni médiatartalom aggregátorává tegye a konzolt, mely így inkább tekinthető egy komplex set-top boxnak, mint hagyományos értelemben vett játékkonzolnak. A Microsoft láthatóan a médiacenter vezérlését is új alapokra kívánja helyezni, legalábbis erre utalhat, hogy az Xbox One dobozában ott lesz a Kinect 2.0 szenzor is - vélhetően részben ennek is köszönhető, hogy a játékgép 100 euróval drágább lesz, mint a PS4.

A játékprogramok, különösen az exkluzív címek ettől függetlenül továbbra is kulcsszerepet játszanak majd mindkét platform rajtjakor és minden bizonnyal a későbbiek során is. Így Xbox One-ra jön többek közt a Forza 5, a Crytek akciójátéka, a Ryse, a Quantum Break a Remedytől, valamint az elmaradhatatlan új Halo rész (utóbbi csak jövőre). PS4-re egyebek mellett érkezik egy új exkluzív, a The Order: 1886, új Killzone epizód és a Final Fantasy XV, melynek érdekessége, hogy PS3-ra és PS4-re is megjelenik.

Az új Xbox és PlayStation magyarországi forgalmazásáról a Microsoft és a Sony később közöl részleteket.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
6 klassz téma, 6 jó előadó a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján.