:

Szerző: Koi Tamás

2013. május 29. 09:17

Az Intelé lesz az ST-Ericsson GPS-üzletága

Az Intel kezébe kerül az ST-Ericsson GPS-chipeket gyártó és fejlesztő üzletága - az értékesítés része a jelenleg komoly átalakítás alatt álló chipgyártó túlélési stratégiájának.

Az Intel kezébe kerül az ST-Ericsson GPS-vevőket fejlesztő és gyártó üzletága, erősítette meg a két vállalat illetékese tegnap a Reutersnek. Az európai mobilchip-gyártó az utóbbi időben súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, miután a legtöbb megrendelője (így egyebek mellett a finn Nokia) a piaci kihívásokra reagálva drasztikusan csökkentette, vagy akár teljesen meg is szüntette a mobiltelefonokba szánt processzorok rendelését. A cég ráadásul időközben technológiai szempontból is veszített a versenyképességéből, a cég mobiltelefonokba szánt lapkája, a Novathor sem a Qualcomm, sem a Samsung vagy az NVIDIA chipjeivel nem tudott lépést tartani.

Egyik fél sem nyilatkozott a tranzakció értékéről, az ST-Ericsson ugyanakkor korábban közölte, hogy az üzletág potenciális eladása, illetve a munkaerő-átcsoportosítás és elbocsátás révén nagyjából 90 millió dolláros adósságcsökkenést vár. Az üzlet révén a szokásos forgatókönyv alapján az Intel kezébe kerülhet a chipgyártó teljes, GPS-egységekre vonatkozó szabadalmi portfóliója, valamint az ST-Ericsonnál dolgozó mérnökök egy részét is átveszi az amerikai cég.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az ST Ericsson mindeközben jelentős átstrukturálást hajt végre, az egyetlen európai mobilchip-gyártó a jelenlegi formájában rövidesen lényegében megszűnik létezni. Az Ericsson és az STMicro kezében lévő vegyesvállalat felbomlásával kapcsolatos találgatások decemberben indultak, amikor mindkét anyacég bejelentette, hogy szívesen átadná 50 százalékos részesedését a partnernek. Ezután hosszú hónapokig az Ericsson is, az STMicro is vásárlót keresett saját tulajdonhányadára, jelentkezők hiányában pedig a különválást és a közös cég felbontását választották.

A cégeknek lépniük kellett, hiszen a vegyesvállalat tavaly 841 millió dolláros veszteséget szenvedett el, idén pedig még nagyobb, mintegy 900 millió dolláros veszteséget prognosztizál, amelyet 2013-ra agresszív költségcsökkentéssel 550 millió dollárra szorítana le. A társaság mára több mint 1,35 milliárd dollárnyi tartozást halmozott fel, miközben készpénzállománya a puszta működés garantálására elegendő 39 millió dollár. Az Ericsson számításai szerint a leányvállalat működése során csak a svéd tulajdonosnak mintegy 1,4 milliárd dolláros veszteséget hozott, az azonos tulajdoni hányad miatt azonos értéknek kell jelentkeznie a STMicro oldalán is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.