:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 21. 10:23

Eltűnhet az elektronikai színpadról a Sanyo

Teljesen leépítheti a Sanyót a tulajdonos Panasonic, állítja belsős forrásokra hivatkozva a japán Nikkei Business üzleti lap. A két cég egyesülése nem hozta a várt eredményeket, a Sanyo továbbra is vergődik.

A következő három év során teljesen leépítheti a Sanyót az új tulajdonos Panasonic. A Nikkei üzleti lap forrásai szerint három év alatt teljesen leépítenék a dolgozói létszámot, csupán néhány száz ember maradna, akik különféle háttérfeladatokat látnának el. A patinás márkanév is mehet a süllyesztőbe.

A Sanyo Electric Works vállalatot 1947-ben alapította Toshi Iue kerékpárdinamók gyártására. A Matushita egyik használaton kívüli oszakai üzemében tevékenykedő vállalat hamarosan az otthoni elektronika más területei felé is nyitott, pár éven belül rádiókat, mosógépeket és tévéket is kínált, majd még az 50-es években megjelent a palettáján az első hűtőszekrény.

A vállalat korán felismerte, hogy a rádiókkal kapcsolatban egyre nagyobb az igény a hordozhatóságra, ezért a 60-as években ráállt az akkumulátorok gyártására. A cég 1961-ben fejlesztette ki az első nikkel-kadmium akkumulátort (CADNICA), amelyet 1963-ban már egy táskarádióban is felhasznált, majd 1964-től önállóan is kínált. 1975-re elkészült az első lítiumakkumulátora a cégnek, amely 1978 óta kereskedelmi termék. A 70-es években a Sanyo már olyan alternatív energiaforrásokkal is előrehaladott kísérleteket folytatott mint a hidrogén és a napelemek.

Az akkumulátortechnológiai és napelemes fejlesztéseire alapozva a társaság a 90-es években szinte minden mobil termék piacára betört: bekerültek a kínálatba a mobiltelefonok, kamerák és a digitális fényképezők is. Eközben a Sanyo meglátta a lehetőséget az elektromos járművekben, a cég piacra dobott egy elektromos hajtású kerékpárt és elkezdett autókban használatos akkumulátorokon is dolgozni (a vásárlók között van a Honda, a Ford, a Volkswagen és a Suzuki), illetve üzemanyagcellás kutatásokba is fogott. A Panasonic elsősorban az akkumulátortechnológiai fejlesztései miatt vásárolta meg a Sanyo többségi tulajdonát 2009-ben, majd 2010-ben az egész vállalatot megszerezte, saját leányvállalatává alakítva.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az összeolvadás azonban nem hozta meg a várt eredményt, részben a koreai riválisok előretörése, részben pedig a jen folyamatos erősödése miatt, ami rendkívül megdrágította az összes japán vállalat termékeit, versenyhátrányba hozva azokat a világpiacon. A Panasonic elkezdte levagdosni a Sanyo részlegeit, a mobiltelefonos részleget például a Kyocerának értékesítette, a félvezetőgyártó tevékenységet az ON Semiconductornak adta el, a digitális fényképezőkkel és kamerákkal foglalkozó üzletágat pedig március végén egy magántőkés csoport vette meg.

A Nikkei úgy tudja, a következő három évben a Panasonic teljesen leépítheti a Sanyót és a márkát is megszüntetheti - ezzel egy több mint 50 éves, legendás brand tűnhet el hamarosan a süllyesztőben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.