:

Szerző: Koi Tamás

2013. május 16. 14:31

Harmincmillió kelet-európai háztartás túl a digitális átálláson

A tavalyi évhez képest öt éven belül megduplázódik Kelet-Európában a digitális tévészolgáltatásokkal rendelkező háztartások száma, derül ki egy friss előrejelzésből. A digitalizációból azonban továbbra is elsősorban a fizetős tévészolgáltatások profitálnak.

Az Európa-szerte zajló analóg lekapcsolási folyamatnak köszönhetően, illetve a digitális technológiák fejlődése révén jelentős mértékben bővül a következő években a digitális rendszerben tévéző háztartások száma régiónkban: 2018 végére mintegy 121 millió kelet-európai háztartás tévézik majd digitális vétellel, míg az analóg földfelszíni sugárzás és az analóg kábeltévé gyakorlatilag teljesen eltűnik a palettáról - áll a Digital TV Research friss, régiónkat vizsgáló tanulmányában.

A lekapcsolások éve

A kutatócég szerint térségünkben csak idén mintegy 13 millió háztartás tér át analóg vételről digitális vételre - köztük számos olyan nézővel, akik az analóg lekapcsolás után jobbára valamilyen digitális vételi technológia után néznek majd. A lekapcsolási folyamat Magyarországon is idén zajlik majd, az érintettek száma hazánkban néhány százezer lehet. Itthon az ingyenesen fogható (és fizetős) DVB-T sugárzás és a szolgáltatók digitális csomagjai versengenek egymással azokért a jellemzően alacsony jövedelemmel rendelkező háztartásokért, melyek most még analóg vétellel, tetőantennával tévéznek.


Forrás: Digital TV Research

A Digital TV Research éves értékelő tanulmánya többek közt rámutat arra, hogy ebből a versengésből az eddigi tapasztalatok alapján jobban jönnek ki a különböző vezetékes tévészolgáltatások. Legalábbis erre utal, hogy 2008 és 2012 közt nagyjából 30 millió analóg tévéző háztartással lett kevesebb, eközben viszont csupán 13 millióval bővült azoknak az otthonoknak a száma, ahol DVB-T sugárzással fogják a csatornákat. A kutatás szerint 2018-ra nagyjából 43 millió DVB-T-használó lesz a régióban, vagyis az összes tévés háztartásnak mintegy harmada nézi majd digitális technológiával, szoba- vagy tetőantennával az adásokat. A fizetős DVB-T szolgáltatók számára rossz hír, hogy a 43 millió háztartásból kevesebb mint másfél millió igényli majd a fizetős csomagokat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Míg az analóg földfelszíni sugárzással történő tévézés gyakorlatilag teljesen eltűnik 2018-ra, addig az analóg kábeltévé marginális mértékben, mintegy 3,4 millió háztartás számára továbbra is megmarad elsődleges tévés technológiai platformnak. A kutatók szerint az analóg kábeltévés előfizetők nagy része digitális kábeltévére vált majd ez idő alatt, de a szolgáltatók üzleti stratégiája alapján várható, hogy a régió országaiban eltérő mértékben nő majd az IPTV-s és digitális műholdas (DTH) háztartások száma is.

Égből jött pénz

A fizetős digitális platformok közül egyébiránt a műhold rendelkezik majd a legnagyobb előfizetői bázissal 2018-ra, 32,5 millió digitális műholdas háztartással számol a Digital TV Research. A szektor legnagyobb arányú bevétele is innen származik majd: a DTH szolgáltatók 2018-ra éves szinten mintegy 3,1 milliárd eurót kasszírozhatnak, a digitális kábeles előfizetések után 2,7 milliárd, az IPTV-s csomagokból pedig 1,31 milliárd euró folyik majd be a szolgáltatókhoz. A kelet-európai fizetős DVB-T szolgáltatók összbevétele ugyanebben az időszakban 121 millió eurót tehet ki - áll az előrejelzésben.

Magyarországon elsősorban a digitális kábelszolgáltatások irányába mozdul a piac, stagnáló vezeték nélküli (műholdas, mikrós) penetráció mellett. Míg egy évvel ezelőtt alig több mint 25 százalékos volt a digitális kábeltévé vagy IPTV tecnológia penetrációja, addig ma meghaladja a 30 százalékot. Közben az analóg kábeltévé-előfizetések száma nagyjából ugyanilyen arányban csökkent, vagyis aki korábban analóg kábeltévét használt, az szinte kizárólag valamilyen digitális kábeles technológiára hajlandó áttérni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.