Szerző: Koi Tamás

2013. május 30. 11:08

Telekom: kell a generációváltáshoz a frekvencia

A Magyar Telekom hazánkban az egyetlen olyan távközlési szolgáltató, mely a vezetékes és mobil infrastruktúrák szinergiáját saját előnyére tudja fordítani. Többek közt erről, valamint a fejlesztési tervekről beszélgettünk a cég műszaki vezérigazgató-helyettesével, Walter Goldenitssel.

Az osztrák Walter Goldenits idén január óta a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese, a szakember, korábban az A1 Telekom Austriánál töltött be hasonló pozíciót. Goldenits Ausztriában elsősorban a vezetékes és a mobil üzletág integrációján dolgozott, illetve a Telekom Austria LTE-hálózatának kiépítését felügyelte. Magyarországon is hasonló szerepet szánt neki a Telekom vezetése.

HWSW: A Mobile World Congress során beszélgettem Bruno Jacobfeuerbornnal, a Deutsche Telekom műszaki vezérigazgató-helyettesével, aki hangsúlyozta, hogy a cégcsoport a konvergens hálózatokban látja a jövőt. Mit jelent ez pontosan?

Walter Goldenits: Felhasználói szempontból azt jelenti, hogy egy olyan hálózat áll rendelkezésre, ahol az ügyfélnek nem kell már azzal törődnie, hogy milyen technológiával csatlakozik az internetre. Tulajdonképpen szükségszerűen észre sem kell vennie, hogy a telefonja vagy tabletje éppen 3G, 4G mobilhálózaton, vagy Wi-Fin keresztül kommunikál.

Műszaki szempontból pedig a hálózat backend oldalának jelentős egyszerűsödéséről beszélhetünk, hiszen a konvergens hálózatokon minden adat IP-alapokon közlekedik, csak a last mile oldalon lesznek majd eltérések. De a legfontosabb, hogy a felhasználó gyakorlatilag nem fogja észrevenni a különbséget a technológiák közt.

HWSW: Ehhez képest elég aktívan reklámozzák a 4G/LTE hálózatukat. De legalábbis nehéz nem észrevenni.

Walter Goldenits: A 4G hálózat új dimenziókat nyit meg a mobiltávközlésben, technológiai vezető szereplőként fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink megismerjék és kezdjék el mind többen használni  a 4G nyújtotta lehetőségeket. Emellett azért a konvergens folyamat sem zajlik le egyik napról a másikra. Látni kell azt is, hogy a gyorsabb (mobil)hálózati elérés biztosítása összeurópai érdek is. Ennek a stratégiának egy része, hogy a 4G-s hálózatot elindítottuk tavaly.

HWSW: És persze amellett, hogy ez nyilvánvaló üzenet, a stratégia végrehajtásához több spektrumra is szükségük van – ez különösen Magyarországon nagyon népszerű téma manapság…

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Annak tükrében különösen aktuális, hogy a hazai mobilszolgáltatók utoljára közel tíz évvel ezelőtt jutottak érdemben frekvenciához. A technológiai újdonságok és a bővülő fogyasztói szokások eközben gyorsvonat sebességével száguldanak előre. Egyszerre kell a magas minőséget megőriznünk, hálózati lefedettséget bővítenünk, valamint technológiaváltást levezényelnünk. Ugyanakkora frekvenciakészlettel ez meglehetősen nagy kihívás, ezért kell mihamarabb a rendelkezésre álló spektrumblokkokat optimálisan hasznosítani.

HWSW: Vannak azért áthidaló megoldások a mobilhálózat tehermentesítésére így is, ami ráadásul illik is a konvergens hálózati elképzelésekbe. A Deutsche Telekom például a CeBIT-en jelentett be, hogy együttműködik egy nagy nemzetközi Wi-Fi megosztó hálózattal. Itthon nem különösebben népszerűek a publikus, ingyenes Wi-Fi hotspotok, hogy lesz ebből piacképes termék?

Walter Goldenits: Kezdjük azzal, hogy az infrastruktúra sosincs ingyen, már csak a jelentős fejlesztési költségek miatt sem. Nem olyan triviális dolog működő üzleti modellt találni arra, hogy a hotspotok mögött mindenhol egy nagy kapacitású felhordóhálózat legyen. Egy ilyen publikus Wi-Fi hotspot-modell akkor működik jól, ha az értéklánc összes szereplője tudja élvezni az előnyeit. Az, aki nyújtja a technológiát, aki használja, végül pedig akinek az infrastruktúráján keresztül működik ez az egész. Nagyban ezt eddig senkinek nem sikerült megcsinálnia itthon, egy hasonló rendszer kiépítése még várat magára.

HWSW: Jó is, hogy az imént említette az infrastruktúrafejlesztési költségeket. Az iparáguk ma ezzel kapcsolatban láthatóan komoly nézeteltérésbe került bizonyos tartalomszolgáltatókkal. A Telekom Németországban éppen a túlzott infrastruktúra-használatra hivatkozva vezette be újra a vezetékes hálózaton az adatforgalmi korlátot a napokban. Követik a példájukat?

Walter Goldenits: Most biztosan nem. Én egyébként nem úgy közelíteném meg ezt a kérdést, hogy a telkók és az over the top szolgáltatók most élet-halál harcot vívnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy az ügyfelek 90 százaléka sosem használja ki a flatrate lehetőségeit. És vannak, akik éjjel-nappal fájlcserélő szervert üzemeltetnek a hálózatukon. Nem biztos, hogy fair, ha egy ilyen ügyfél ugyanannyit fizet, mint mondjuk a szomszédja, aki sokkal kevesebb forgalmat bonyolít a hálózaton.

HWSW: És mi a helyzet a mobilos adatcsomagok forgalmi korlátjával? Folyton arról beszélnek, hogy egyre több az okostelefon-felhasználó, az adatforgalmi igény mindenki szerint egyre csak nő, de mintha ezzel nem nagyon tartanának lépést a tarifák.

Walter Goldenits: A marketinges kollégák napi szinten követik a trendek alakulását és meghozzák a megfelelő döntéseket, folyamatosan jövünk ki új, fogyasztói igényekhez igazított konstrukciókkal, nem is nagyon szólunk ebbe bele mi műszaki oldalról. Azt valóban látjuk, hogy növekszik a használat, ami technológiai megközelítés alapján mindenképpen jó dolog, hiszen többek közt ez adja az alapját a 4G/LTE fejlesztéseknek is.

HWSW: Az LTE hálózat elindítása is része a hálózatmodernizációs folyamatuknak, amit több mint két éve kezdtek. Csak nekem tűnik úgy, mintha kicsit lelassították volna a tempót? Esetleg megvárják, míg újra biztosan a kezükbe kerülnek azok a lejáró frekvencialicencek, amiket jelenleg is használnak?

Walter Goldenits: Egyfelől a szélessávú mobilhálózat, így a 4G fejlesztéséhez és a generációváltáshoz további frekvenciákra van szükségük a szolgáltatóknak.  Másfelől az említett hálózatmodernizáció hardver- és szoftver-optimalizációról, energiatakarékosabb üzemeltetésről szól. Idén a munka 60 százalékán túl leszünk.

HWSW: Ez most azért kicsit úgy hangzott, mintha biztosak lennének benne, hogy újra megkapják a mostani frekvenciakeretüket. Biztosak benne?

Walter Goldenits: Nem hiszem, hogy ezt mondtam volna, csak azt szögeztem le, hogy a hálózatmodernizációt mindenképpen szeretnénk befejezni. Ezzel párhuzamosan pedig kíváncsian várjuk, mit tervez a hatóság a spektrumblokkok jövőjét illetően.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról