Szerző: Koi Tamás

2013. május 15. 13:36

Keresztplatformos biztonsági megoldás érkezik a McAfeetől

Új, részben felhőalapú keresztplatformos eszközbiztonsági megoldást jelentett be tegnap a McAfee. A cég LiveSafe névre keresztelt termékének legérdekesebb komponense a titkosított felhőalapú tárhely, ahol a cég szerint a legféltettebb adatok is biztonságban vannak.

LiveSafe néven elindítja új, keresztplatformos biztonsági megoldását a McAfee. A cég a PC-n, okostelefonon és tableteken egyaránt használható rendszerrel ugyan nem számít úttörőnek a piacon (a hasonló elgondolás alapján működő Norton One több mint egy éve elérhető), a LiveSafe a versenytársakhoz hasonlóan vírusvédelmet, biztonságos jelszókezelőt és felhős tárhelyet kínál az ügyfeleknek.

A Windowst, iOS-t és Androidot futtató eszközökkel kompatibilis termék kétségtelenül legérdekesebb megoldása a Personal Locker névre hallgató, 1 gigabájtos tárhely, mely a McAfee szerint alkalmas arra, hogy a felhasználók a legféltettebb adataikat ott tárolják. A rendszer csak háromlépcsős, részben biometrikus elven működő azonosítás után enged hozzáférést ezekhez az állományokhoz: a felhasználóknak PIN-t kell megadniuk, valamint arckép és hang alapján is azonosítaniuk kell magukat a hozzáféréshez.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A LiveSafe bizonyos funkciói webböngészőn keresztül is elérhetők, illetve az összes platformra elérhető jelszómenedzser alkalmazás. A SafeKey a McAfee szerint alkalmas arra, hogy a felhasználók olyan jelszavakat is megőrizzenek és kezeljenek benne, melyek többek közt olyan, biztonsági szempontból szenzitív rendszerekhez használnak, mint az internetes bankolás. A cég szerint a jelszavakat a titkosító algoritmusnak köszönhetően semmilyen módon nem lehet az eszközök gyorsítótárából visszafejteni.

A McAfee keresztplatformos biztonsági megoldása a fentiek mellett bizonyos eszközökön a konzolon keresztül távoli adattörlésre is használható, például egy eltulajdonított vállalati mobil esetében. A LiveSafe különlegessége, hogy a felhasználók korlátlan mennyiségű eszközt integrálhatnak a rendszerbe, ettől függetlenül a cég nyilvánvalóan egyéni felhasználóknak szánja a terméket, melyet később előtelepítve több notebookon is elhelyez majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról