:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 14. 12:49

Az informatikusok sem lehetnek válogatósak az álláspiacon

A magyar IT-szakemberek körében végzett munkaerőpiaci helyzetükre vonatkozó felmérést a Morgan Stanley és a Tárki - a kvantitatív, telefonos kutatásban 210 informatikai szakembert kérdeztek meg, akik legalább 25 évesek voltak, és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkeztek.

A Morgan Stanley megbízásából készült felmérés szerint az informatikusok sincsenek kivételezett helyzetben az álláspiacon, a megkérdezettek úgy vélik, erős a munkaerőpiaci verseny. Ezért a  folyamatosan fejlesztik tudásukat, hogy az kurrens maradjon - a válaszadók 82 százaléka határozottan egyetért, 16 százaléka pedig egyetért azzal, hogy az IT-seknek folyamatosan új dolgokat kell megtanulnia.

Az informatikusok magukat problémamegoldó alkatnak látják, a a Morgan Stanley IT Expert Survey-ben megkérdezett IT-szakemberek 85 százaléka szerint a jó informatikus a monoton munka helyett a folyamatos kihívásokat keresi. Még akkor is, ha ez gyakran a szabadidő rovására megy: csak 2,4 százalék nem értett egyet azzal, hogy a munkaidő gyakran a szabadidő kárára nyúlik. A nehézségek ellenére az IT-sek elégedettek a pályaválasztásukkal, a megkérdezettek kétharmada ajánlaná egy munka előtt álló fiatalnak, hogy informatikus legyen, és mindössze minden tizedik informatikus beszélné le erről a pályáról az érdeklődőket - kérdés persze, ebben az esetben ők maguk miért maradtak meg ezen a pályán?.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az IT-sek úgy érzik, a társadalom megbecsüli őket: arra a kérdésre, hogy egy társaságban a foglalkozásuk kiderülése után milyen hozzáállást tapasztalnak, 25 százalék válaszolta hogy általában pozitívat, míg az általában negatív választ kevesebb mint 7 százalék jelölte meg. A hölgyek ebben a tekintetben különleges helyzetben vannak, a megkérdezett informatikus nők fele szokott pozitív hozzáállással találkozni, ha a szakmája szóba kerül. Ami érdekes, hogy a pálya iránti lelkesedés a 40 évesnél idősebbek körében magasabb, mint a fiatalabb korcsoportokban.

Nagyon kevesen voltak azonban, akik úgy gondolják, hogy informatikusként válogatósabbak lehetnek a munkaerőpiacon, mint más diplomás munkakeresők. Mindössze az IT-szakemberek egyharmada értett egyet az állítással, és csupán 5 százalékuk érezte határozottan így. A megkérdezettek harmada ugyanakkor határozottan tagadta, hogy az álláspiacon különleges helyzetben érezné magát.

 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.