:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. április 18. 10:18

Az egész világon elérhető lesz az Amazon Appstore

Az Amazon sikeresen hasított le egy vastag szeletet az Android ökoszisztémából a Kindle Fire-rel, és az androidos appok világában is minőségi választékot ad. A cég most kiterjeszti saját alkalmazásboltjának elérhetőségét.

Az Amazon 2011 szeptemberében a Kindle Fire tablettel együtt mutatta be Appstore néven saját alkalmazás-piacterét, amivel egyszerre tört borsot a Google és az Apple orra alá. Az Apple-t az zavarta, hogy egy szóköz híján azonos elnevezést választott, mint az iOS piactere, a Google számára pedig az lehetett kellemetlen, hogy a Kindle Fire teljesen mentes volt a Google szolgáltatásoktól. Később az Amazon az Appstore-t megjelentette a Google Play-ben is, bármilyen androidos eszközre feltehetővé vált, de csak azokban az országokban, ahol az Amazon webes szolgáltatásaival hivatalosan is jelen volt.

Megszűnő földrajzi határok

Így például Magyarországon sem volt eddig elérhető az Amazon Appstore, kizárólag az USA-ban, Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Japánban. Ehhez képest az Amazon komoly ugrásra szánta most el magát, közel 200 országban, azaz szinte a világon mindenhol megjelenik a márkázott, előzetes minőségi ellenőrzést is magában foglaló piactér. A Google Playből letölthető appból jelenleg még a korlátos verzió érhető el, de a következő hónapokban valamikor érkezik a teljesen nemzetközi változat.

Az alkalmazásfejlesztők számára ez egy kiváló hír, az Amazonnál ugyanis egy sokkal fókuszáltabb válogatásban szerepelhetnek, akár könnyebben kitűnhetnek. A felhasználók szemszögéből azon túl, hogy egy erősebb szerkesztettség jellemző az Amazon Appstore-ra, a legcsábítóbb dolog, hogy minden nap van egy egyébként fizetős alkalmazás, amit ingyen lehet letölteni, s ez a promóció a nemzetközi változatban is megmarad. A kuponos marketinghez hasonló megoldás napról-napra rivaldafénybe állít egy méltatlanul elfeledett vagy éppen rajtoló appot.

A Google Playhez képest az Amazon többféle lehetőséget kínál a fejlesztők számára arra, hogy a felhasználókat fizettessék, sőt a Coin bevezetésével egy erős ösztönzőrendszer is létrejött. Az Appstore-ban működik az Amazon áruházból is ismert egyklikkes vásárlás, fejlett in-app purchase, A/B tesztelési lehetőség és az Apple Game Centerjét sikeresen másoló Gamecircle nevű ernyőplatform is elérhető. Az Amazon saját mérései szerint az ehhez csatlakozó játékok 83 százalékkal több bevételt termeltek, mint akik kihagyták a Gamecircle-t.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A hirtelen kiugrás többféle forgatókönyvet is előrevetíthet az Amazon stratégiájával kapcsolatban. A nemzetközi porondra lépés egyrészt jelentheti azt is, hogy fokozatosan a teljes online és kereskedelmi kínálat globálissá fejlődik és az alkalmazások után szélesebb körben megjelenhetnek a videós és zenei tartalmak is, illetve a fizikai termékek értékesítésében is várható terjeszkedés. Egy másik nézőpont szerint a nemzetközivé váló és minden androidos eszközön elérhető Appstore célja, hogy az Amazonhoz való kötődést erősítse, ami egy következő körben hardvervásárláskor is szempontként működik.

Visszahatás

Azok a fogyasztók pedig, akik Kindle-t vásárolnak, a továbbiakban már szinte biztosan megragadnak az Amazon ökoszisztémában. Az Amazon főleg ott számíthat nagy sikerre, ahol az online bankkártyás vásárlás még alacsony szinten áll, hiszen egy integrált rendszerben kiszolgálhatja a fizetést mindenféle online vásárolható javak esetén. Sokak várakozása az is, hogy a tablet után egy saját okostelefonnal is előrukkol az Amazon idén, de ezzel kapcsolatban egyelőre még jól hangzó pletykák sincsenek.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.