Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Puccs a vezeték nélküli töltésben

Gálffy Csaba, 2013. április 18. 12:53
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Fontos támogatókat vesztett az eddig egyeduralkodó Qi vezeték nélküli töltési szabvány. A dél-koreai páros és a HTC ugyanis felvételét kérte a versenytárs Power Matters Alliance tagjai közé. A Google már korábban átállt, a Nokia egyelőre marad a Qinél, az Apple pedig a kábelre esküszik.

A Google és a Starbucks után a Samsung, a HTC és az LG is támogatásáról biztosította a Power Matters Alliance (PMA) vezeték nélküli töltésre vonatkozó szabványát. Ezzel az eddig győztesnek látszó Qi szabvány elvesztette támogatóinak nagy részét és elkezdődött az indukciós töltés dominanciájáért folytatott háború. A két tábort jelenleg a két nagy amerikai mobilszolgáltató strukturálja, míg a Verizon a Qit favorizálja, az AT&T a PMA támogatását írja elő beszállítóinak.

Fejlődő technológia

A vezeték nélküli töltés piaca viszonylag friss, az első, ismertebb okostelefon, amely támogatta a technológiát az első Palm Pre volt, 2009-ben. A felhasznált Touchstone fantázianevű megoldás nem használt iparági szabványokat, a telefont csak a Palmtól származó töltő tudta árammal ellátni. A mobilipar ezután a szabványosítás felé indult el, az egyik első a Wireless Power Consortium Qi (ejtsd: csí) szabványa lett, amely a felső kategóriás telefonokban el is kezdett terjedni. Tavaly a Nokia Lumia 920 és 820, valamint a Google referenciatelefonja, a Nexus 4 érkezett Qi technológiával, de az amerikai piacra szánt HTC 8X és a Droid DNA is ezt a rendszert használja.

Akcióban a Qi - itt még Google-támogatással.

Mi a vezetéknélküli töltés?

Az indukciós töltés során a telefon hátlapjában található tekercs és a töltő tekercse között (erősen veszteséges) energiaátadás történik. A szabványok határozzák meg, hogy milyen protokoll mentén indul és áll le a töltés, valamint hogyan szabályozza a töltő az  áramerősséget.

A Qivel kapcsolatban azonban kompatibilitási gondok merültek fel, a független gyártóktól származó töltők nem mindig működnek együtt egy adott telefonnal, a The Verge pedig a Nokia (elvben kompatibilis) töltőjét nem tudta használni a Nexus 4-en. A puccs oka azonban vélhetően nem ez az inkompatibilitás, hanem a Qi szabványosításáért felelős WPC döntésképtelensége. A több mint száz taggal rendelkező testület feladata a gyerekcipőben járó technológia gyors fejlesztése, a szabvány tökéletesítése lenne, a számtalan tag ütköző érdekei miatt azonban ez a folyamat gyakorlatilag leállt. A Duracell elnök-vezérigazgatója szerint ezért egy másik, jobban működő szervezetre van szükség, amely képes a szükséges szabványosítási folyamatot gyorsan lezárni.

A vezeték nélküli töltésben nem véletlenül lát fantáziát a Starbucks és az európai McDonalds. A PMA szabvány második kiadása, a Power 2.0 ugyanis nem csak elektromos energiát közvetít, de képes adatkapcsolatot is létesíteni a telefonnal. Könnyen elképzelhető, hogy egy kávézóláncnak miért érdekes-értékes ez: ha a minden asztalba beépített töltő képes például automatikusan beállítani az aznapi Wi-Fi-jelszót, elindítani a Starbucks appot és egy személyre szabott akciós ajánlatot megjeleníteni - mondjuk cserébe a töltésért.

Megint Amerika dönti el?

A szabványok csatája végső soron a különböző táborokat támogató mobilszolgáltatók harca is. Míg a PMA szabványt az AT&T jövőre minden okostelefon-gyártója számára előírja, ugyanezt teszi a Qivel a Verizon. A gyártók számára a megoldás egyszerű, az egyik szolgáltató ilyen, a másik olyan hátlappal kapja meg az adott modellt, a töredezett technológiával azonban a felhasználók veszítenek. Az egységes szabvány hiánya magasan tartja a költségeket, amelyek volumen hiányában nem tudnak csökkenni, miközben modellváltáskor akár újra is kell vásárolni a meglévő töltőt, más szabvánnyal.

Érdekes módon a Samsung nem kívánja eldönteni a csatát, a dél-koreai gyártó termékei több szabványt támogatnak. Jelenleg a Qi, a PMA és a Powermattel és Qualcommal közösen alapított Alliance for Wireless Power (A4WP) szabvány is egyaránt fekszik a Samsung telefonjainak, a CNET információi szerint pedig a Galaxy S4 is két szabványt kezel majd (Qi és PMA), a hátlap típusától függően.

A másik nagy okostelefon-gyártó, az Apple az NFC mellett a vezeték nélküli töltést sem tartja érdemi innovációnak. Phil Schiller marketingigazgató szerint a vezeték nélküli töltők használatához ugyanúgy konnektorra van szükség, mint a hagyományos töltőknek, miközben azoknál kevésbé hordozhatóak. "Míg egy Lightning csatlakozóval ellátott USB-s töltő használható a fali aljzatról, a számítógépről vagy épp a repülőgépen, [a vezetéknélküli töltők] csak egy újabb eszközt jelentek, amelyet be kell dugni a konnektorba és a legtöbb esetben csak tovább bonyolítják a folyamatot." - mondta Schiller.

Mi lesz a végjáték?

A puccs azonnal látható eredménye, hogy a vezeték nélküli töltésnek a közeljövőben biztosan nem lesz széles körben elfogadott egységes szabványa. A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a PMA és a Qi néhány évig párhuzamosan küzd majd a felhasználók, gyártók, szolgáltatók, kávézóláncok kegyeiért, míg egyik fél megtörik és egy egységes szabvány mögött felsorakozik az iparág. Ezzel sajnos a HD-DVD és Blu-ray csatája ismétlődne meg, annak minden kellemetlen hozadékával.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.