Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Telekom: a tartalom ad majd értelmet az LTE-nek

Koi Tamás, 2013. február 27. 11:13
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az LTE, vagy ahogy a marketing hívni szereti 4G ma már egyre általánosabb fogalmaknak számítanak a mobiltechnológiában, ahogy egyre több okostelefon támogatja a technológiát, mely ma már Európában szinte minden országban elérhető. Lassan formálódik a felhasználói igény is a szolgáltatásra.

hirdetés

Egyre általánosabbnak számít manapság, ha egy mobilszolgáltató hálózatán képes LTE-technológiával is mobiladat-szolgáltatást nyújtani, emellett egyre kevésbé számít különlegesnek az olyan okostelefon, mely kompatibilis a HSxPA-rendszerekhez képest lényegesen gyorsabb sávszélességet biztosító rendszer kiaknázására. A szolgáltatást hazánkban először bevezető Magyar Telekom (T-Mobile) felsővezetői Barcelonában beszéltek az idei tervekről, nem csak az LTE kapcsán.

LTE-t minden okostelefonba!

Az új generációs mobilinternet - mely immár túl van a kereskedelmi szolgáltatás első születésnapján - itthon egyelőre még csak egy szűkebb, a technológiai változásokra amúgy is fogékonyabb (nem utolsósorban tehetősebb) réteg használja, ez azonban már idén jelentősen megváltozhat - vetítette előre a trendeket egy keddi sajtóbeszélgetésen Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. "Az LTE kezd alapértelmezett funkcionalitás lenni a készülékeknél, az átlagos árszint pedig hamar csökken" - fűzte hozzá a cégvezető.

A Telekom LTE technológiát használó ügyfélbázisának mérete ma még egyébként nem jelentős a több mint egymillió mobilnetet használó T-Mobile előfizetői bázishoz viszonyítva: mindössze néhány ezerre tehető a hálózatban rejlő lehetőségeket ténylegesen és rendszeresen kihasználó ügyfelek száma. Jellemző, hogy a legnagyobb számban köztük azok az iPhone-felhasználók találhatók, akik a legújabb kiadású Apple-telefonnal, az iPhone 5-tel rendelkeznek - ők többnyire már frissítették is a készülékszoftvert arra a nemrég kiadott változatra, mely megnyitotta a magyar T-Mobile ügyfelek számára is a telefon teljes adatforgalmi kapacitását.

A szolgáltató tavaly év elején mindössze egy mobilinternetes modemmel és egy hozzá tartozó prémium díjcsomaggal indította útjára az LTE-portfóliót elsőként az országban, ehhez meglévő, 1800 MHz-es frekvenciakészletét felhasználva. A vállalat később egy tablettel és egy LTE-képes routerrel egészítette ki a kínálatot, de arra egészen tavaly decemberig kellett várni, hogy az új technológiának megfelelő első okostelefonok fogadására készen álljon a rendszer. Ekkor jelentek meg azok a díjcsomagok a kínálatban, melyek hang- és szöveges üzenetek mellett LTE-alapú mobiladat-szolgáltatást is kínáltak.


LTE az autóiparban: fejlett navigációs megoldás, streaming médiaközpont és fedélzeti számítógép a Fordnál

Az új díjcsomagok mellé új készülékek is megjelentek az operátor kínálatában, a Samsung és a Nokia LTE-s okostelefonjai azonban ma még jellemzően a felső árszegmensben helyezkednek el. Mattheisen ugyanakkor hozzátette, az LTE-vel kompatibilis készülékek mellett más, internetre kapcsolt fogyasztói eszközök (például fényképezőgépek), vagy automatizált megoldások is hozzájárulhatnak az új rendszer sikertényezőjéhez.

Tartalom, tárca

Keszég Attila, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a sajtóbeszélgetésen a gyorsabb mobilnet iránt mutatkozó felhasználói igény kapcsán kiemelte, hogy az új technológia elterjedéséhez az idén várhatóan szintén jelentősen bővülő, a szolgáltató által közvetített exkluzív tartalomkínálat is hozzájárul majd. A vezérigazgató-helyettes utalt a T-Home interaktív tévészolgáltatásaihoz tavaly kapcsolt Moziaréna nevű over the top rendszer kibővítésére, melyet rövidesen újabb (mobil)eszközökről, megújult funkciókínálattal lehet majd igénybe venni.

A lakossági szolgáltatásokért felelős vezér hozzátette: a megújult videoszolgáltatások mellett új zeneszolgáltatás is megjelenik rövidesen a Telekom repertoárjában. Bár Keszég ennél több részletet nem árult el, a vállalat anyacége, a Deutsche Telekom Barcelonában két új, zenei streaming partnert jelentett be, az egyik a Telenorral már jó ideje kapcsolatban álló Deezer, a másik pedig a skandináv gyökerű Spotify - mindkettő hasonló összetételű zenekatalógusból kínál hasonló jellegű zenestreaming, illetve offline is hallgatható szolgáltatást.

Szintén az anyacég hétfői sajtótájékoztatóján hangzott el, hogy idén a mobiltárcával kapcsolatos fejlesztések is felgyorsulnak a DT-országokban. Igazán örömteli hír - bár nem kizárólag a Telekom érdeme - hogy idén a cégcsoport országai közül a Magyar Telekom benne lesz az első öt olyan országban, ahol a mobilfizetési rendszer legalább lakossági pilot projekt szinten elindul. Pataki Róbert, a cég üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese a beszélgetésen kiemelte, a mobiltárca megoldások nem kizárólag a fizetésről szólnak, ugyanakkor a rendszer indulását kétségtelenül késleltetheti, hogy nagyon bonyolult és kritikus biztonsági szintű rendszereket kell egymással összekapcsolni.

A Telekom szerint ezzel együtt a gyártók részéről még nem látszik a teljes elköteleződés az NFC mellett, a mobiltárca széles körű elterjedéséhez ugyanis minden készülékben ott kell lennie az azt támogató adó-vevő rendszernek, egyelőre azonban távolról sem ilyen rózsás a helyzet.

Külföldön, olcsóbban

Bár ez külön nem volt témája a Deutsche Telekom barcelonai sajtótájékoztatójának, a cég igazgatóságának Európáért és technológiáért felelős tagja, Claudia Nemat a HWSW kérdésére válaszolva elmondta, a két évvel ezelőtt bevezetett Travel&Surf roaming díjcsomagok kapcsán a cégcsoport számára most elsősorban a szolgáltatás további népszerűsítése, illetve a felhasználók képzése jelenti a fő csapásirányt. Nemat kitért azelől a kérdés elől, hogy a díjcsomagok tartalmilag megérettek-e a felülvizsgálatra.

A szerdai, kizárólag magyar újságíróknak tartott sajtóreggelit követően Keszég Attila lapunknak elmondta, a tavalyelőtt bevezetett Travel&Surf díjcsomagokat még az idei nyári szezon beköszönte előtt átalakítja a Telekom. Bár a cégvezető részletekről nem beszélt, alighanem a csomagokban foglalt adatforgalmi keret megnövelésére készül a szolgáltató - a jelenlegi konstrukciók 10, 50 vagy 250 MB adatforgalmat nyújtanak különböző időkorlátokkal, 690 és 10790 forint közti árakon.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!