Szerző: Dojcsák Dániel

2013. február 13. 11:45

A Binggel kötött házasság nem segített a Yahoo-n

A Google-től a Yahoo-hoz igazolt vezető két hete már felvázolta, hogy merre látja a Yahoo kitörési pontjait. A szolgáltatások vérfrissítése, a földrajzi terjeszkedés és a célcsoportok bővítése is szerepel a tervekben, de úgy tűnik a Binggel kötött megállapodás nem tartozik a siker zálogai közé.

A 2013-as Goldman Sachs Technology and Internet konferencián San Franciscóban Mayer azt mondta, hogy elégedetlen a Microsoft-Yahoo megállapodás eredményeivel, teljesítményével. A közösködés sem a bevételnövekedést, sem a piaci részesedés növekedését nem hozta, amit vártak tőle.

“A szövetség lényege az volt, hogy közösen növelünk részesedést, ahelyett, hogy egymástól veszünk el forgalmat” - mondta Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgatója a Reutersnek. A két cég tízéves megállapodást kötött 2010-ben, aminek értelmében a Microsoft Bing keresőtechnológiáját használja a Yahoo, miközben a Yahoo válik a Microsoft prémium termékeinek értékesítőjévé. Az üzlet beindulásával a Yahoo évente 500 millió dolláros bevételnövekedésre számított, miközben a költségeket 200 millióval tervezték csökkenteni.

Nem jött a pénz

Az eredmények azonban messze alulmúlták a várakozásokat. Ugyan 2008 óta első alkalommal emelkedett a Yahoo árbevétele, de az előző év közel 5 milliárdos teljesítményét 2012-ben alig 2,4 millió dollárral sikerült felülmúlni, ami nem arra utal, hogy a Bing-szövetség sikeres lenne. Ebből a csőből azonban már nem fog tudni kimászni a cég, az eredményeket a meglévő kontextusban kell javítani.

Ennek első komolyabb lépése, a korábban is hangoztatott személyesebb mobilos felhasználói élmény a Yahoo szolgáltatásaival. A mobilos fókusz kritikus lehet a cégnek, ezért mindenkinél jobban kell teljesítenie, ha szeretne a cég valódi növekedést látni.

A tervek szerint az újratervezés része, hogy a mostani körülbelül 60 mobilos alkalmazásszám jelentősen, 80 százalékkal, 12-15 darabra csökken. Az eddigi elv az volt, hogy a legtöbb app egyetlen funkciót lát el, ami még a mobilos platformszolgáltató Google vagy Apple számára sem egy járható út. A szűkítés eredményeképp hubok jönnek létre, kezelhetőbb felhasználói csoportokkal, jobb eléréssel és az új képességek könnyebb felfedezhetőségével.

Streamline

A töredezett portálmodell helyett a Yahoo stratégiájának központi elemévé a modern és személyre szabott tartalom válik, ezen belül persze a személyesebb hirdetés és felhasználói felületek is fontosak. Eddig a Yahoo fő erénye az átjárhatóság és más nagy csoportokkal való összekötés volt, ilyen például a Facebook vagy az ABC News tartalmainak becsatornázása. A jövőt viszont inkább a csoportkommunikációs, kollaborációs eszközökben látja a cég vezetése, hiszen a mindig jelen levő okoskészülékek ereje nem abban van, hogy mindig megjeleníthető rajta adat, hanem inkább abban, hogy mindig küldhető róla.

A jelenlegi Yahoo mobilos portfolio ismertebb elemei a klasszikus Yahoo portál app, a Flickr, a hírszolgáltatások, tőzsdei hírek, időjárás vagy a sporteredményeket közvetítő appok. A szűkítés során lesznek olyan alkalmazások, amik egyenesen a kukában landolnak, Mayer szerint nem mindegyikre van szükség. A megmaradó nagyokba beleolvadhatnak a niche programok, de Mayer egyelőre nem árulta el, hogy melyik alkalmazások szerepelnek a fekete listán.

A Google esetében is látszik, hogy a rendszer mélyén futó folyamatokat egy közös interakciós felület felé tereli a szolgáltató. A Google Now törekvése azon túl, hogy megvalósítson egy prediktív, illetve szemantikus keresőfelületet, az, hogy a felhasználónak ne kelljen tudnia, hogy egy adott problémára a cég palettáján lévő alkalmazások közül melyik tud megoldást nyújtani, hanem egy egyszerű, egyablakos kiszolgálás révén, hatékonyabbá váljon az ember-gép kommunikáció.

a címlapról