:

Szerző: Koi Tamás

2013. február 7. 14:25

Megtévesztette a fogyasztókat az Antenna Hungária

Harmincmillió forint megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal az Antenna Hungáriát, amiért az tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fizetős DVB-T szolgáltatás, a MinDig TV Extra népszerűsítése során.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mai végzésében harmincmillió forint megfizetésére kötelezte az Antenna Hungária Zrt-t, amiért a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a földfelszíni sugárzású digitális tévéadás (DVB-T) fizetős csomagjainak reklámozása során. Az eljárás során vizsgált kampányok még 2011-ben futottak többféle kommunikációs csatornán, többek közt televízióban, rádióban és óriásplakátokon.

A hatóság indoklása szerint az Antenna Hungária egyes reklámjaiból a fogyasztók valótlan információkat kaptak az általuk fizetendő költségekről, mivel több hirdetésben nem szerepelt az a fontos információ, hogy a kínált kedvezményes ár a hűségidőnek csak az első néhány hónapjában fizetendő összeg. Egyes reklámokban megjelent üzenet ezen kívül azt a benyomást kelthette a fogyasztóban, hogy a szerződéskötést követően csak a kedvezményes havidíjat kell havonta kifizetnie, emellett más fizetési kötelezettség nem terheli - írja a GVH.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Ez azonban a GVH szerint nem volt igaz, mert a jelentősebb mértékű aktiválási díjat is fizetni kellett, illetve a fogyasztónak a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódert vagy tévékészülékekbe illeszthető CA modult kellett vásárolnia, ez azonban szintén nem szerepelt az akkori tájékoztatásokban, melyek egyébként 2011. július 1. és 2011. december 31. között futottak. Az Antenna Hungária MinDig TV Extra szolgáltatásának ügyfélköre ezen időszak alatt 15 ezer előfizetéssel bővült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság statisztikái szerint.

A Gazdasági Versenyhivatal végzésével kapcsolatban megkerestük az Antenna Hungáriát, ahol lapunknak elmondták, a cégnél a határozat egyes pontjait vitatják, ezért a végzés bírósági felülvizsgálatát fogja kezdeményezni a francia tulajdonú műsorszóró vállalat.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.