Szerző: Gálffy Csaba

2012. december 10. 14:48:00

Apple-Google szövetség a Kodak szabadalmaiért

Félmilliárd dollárért venné meg az Apple és a Google tulajdonában álló konzorcium a csődbe jutott Kodak digitális képalkotással kapcsolatos szabadalmait. A közös szabadalmakat nem lehet egymás ellen fordítani, az enyhülés jele lehet az összefogás.

Olcsón vonná ki forgalomból a Google és az Apple a Kodak digitális képalkotással kapcsolatos szabadalmait - így értelmezhető a két óriás által alapított konzorcium bejelentkezése a kiárusításba. A két cég ugyanis közös tulajdonba venné a Kodak szabadalmait, ami mindkettejük számára garancia lehet arra, hogy e szellemi tulajdon nem válik az Android-Apple csata fegyverévé. A "fegyverletétel" előnye, hogy egymásra licitálás nélkül jóval olcsóbban megszerezhetik a kérdéses portfóliót. Az összefogás azt is jelenti, hogy a két cég hosszabb távú üzleti érdekeinek megfelelően képes együttműködni, ami a Jobs-féle "termonukleáris háború" közeledő végét is hozhatja.

A konzorcium mintegy 500 millió dollárt ajánl majd a Kodak digitális képalkotással kapcsolatos szabadalmaiért, tudta meg a Bloomberg belső titkos forrásokra hivatkozva. Az Apple és a Google már korábban próbálkozott a portfólió megvásárlásával, az almás cég a Microsofttal és az Intellectual Ventures-szel fogott össze, a Google az RPX-szel és az ázsiai androidos gyártókkal. Mindkét konzorcium ajánlatát elutasította a csődbiztos, ezért inkább összefogott a két csoport, a magasabb ajánlatot várhatóan elfogadja majd a cég.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A csődbe ment Kodak egyik legértékesebb vagyona az évtizedek alatt felépített szabadalomportfólió. Ugyan a klasszikus fényképezőgépekhez kapcsolódó szabadalmak már régen lejártak, a Kodaknak a digitális képalkotás kidolgozásában is úttörő szerepe volt, a fejlesztéseket pedig gondosan szabadalmakkal védte. A Kodak szellemi tulajdona kiterjed a digitális érzékelők, képfeldolgozás és -módosítás, illetve a megosztás területére is, a szabadalmi portfóliót cégek széles köre licenceli, beleértve az összes mobilipari céget is a Samsungtól a Nokiáig. A licencmegállapodásokból összesen mintegy 3 milliárd dollár folyt be az évek folyamán, a portfólió elméleti értéke pedig 2,2-2,6 milliárd dollár összesen - ebből természetesen a már már megkötött licencek sokat levonnak..

A Kodak nem szűnik meg, jelenleg csődvédelem alatt áll, ennek keretében árusítja ki értékesebb eszközeit. A jövőben a cég a kereskedelmi, nagyvállalati megoldások (nyomtatás, csomagolás) piacára fókuszál majd, a konzumer termékek piacáról gyakorlatilag kilépnek. A Kodak várhatóan januárban zárja le le a csődeljárást és tér vissza a normális működéshez.

a címlapról