Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 24. 12:22

Szépen muzsikált a harmadik negyedévben az SAP

Elsősorban erős amerikai és ázsiai teljesítményének köszönhetően kétszámjegyű százalékos növekedést és rekordbevételt produkált a harmadik negyedévben az SAP. A szoftvercég az éves előrejelzését is módosította, mégpedig felfelé.

Vegyes képet mutatnak az SAP harmadik negyedéves eredményei. A német szoftvervállalat bevétele 16 százalékkal bővült tavalyhoz képest, és meghaladta a 3,9 milliárd eurót is. Az új szoftverlicenc-eladások növekedése 17 százalékos volt, támogatásból 16 százalékkal több folyt be mint egy éve, és már szabad szemmel látható a cloudszolgáltatásokból befolyó 63 millió euró is.

A bevételnövekedés persze nem tisztán organikus, az SAP folyamatosan vásárolja a kisebb-nagyobb cégeket, hogy dagassza portfólióját. A közelmúltban nagyobb akvizíciót hajtott végre a vállalat, 2011 decemberében bejelentette a felhős humántőke-menedzsment szolgáltatást nyújtó SuccessFactors felvásárlását 3,4 milliárd dollár értékben, májusban pedig egy másik szoftverszolgáltatóért, az Aribáért fizetett ki 4,3 milliárd dollárt. Az 1996-ban alapított amerikai Ariba szolgáltatásként nyújtott beszerzőszoftverét ("procurement") a világ legnagyobb vállalatai veszik igénybe - a cég számításai szerint naponta mintegy 250 ezer megrendelés bonyolódik a rendszerén keresztül, összesen 855 millió dollárt értékben.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az SAP elsősorban arra büszke a most lezárt negyedév eredményei kapcsán, hogy a (felvásárlások révén birtokába jutott) új technológiák milyen szépen növekednek. A Sybase technológiákból kifejlesztett HANA adatelemző szoftver 83 millió eurós bevételt termelt három hónap alatt, míg a mobil megoldások 48 millió eurót hoztak a konyhára - mindkét termékcsalád jól halad a kitűzött árbevételi célok felé. A SAP alaptevékenységéhez tartozó termékek és megoldások iránt is szépen nőtt a kereslet.

Az SAP profitja azonban meredeken csökkent. Az IFRS (nemzetközi számviteli szabványok) szerinti működési költségek 84 százalékkal 3 milliárd euróra növekedtek egy év alatt, ennek köszönhetően az üzemi eredmény 48 százalékkal 921 millió euróra esett vissza, az adózott eredmény pedig 618 millió eurót tett ki, ami fele a tavalyinak. Ezt a hatalmas kilengést a TomorrowNow-per okozta a vállalat eredményeiben. A SAP a tavalyi harmadik negyedévben 723 millió eurót könyvelt el a mára bezárt leányvállalat szerzői jogi perével kapcsolatban, miután a bíróság megsemmisítette a korábban megítélt gigászi kártérítést, amit a cég visszakapott. A TomorrowNow-ügy hatásaitól megtisztított eredmények már sokkal kedvezőbb képet festenek, bár a működési kiadások 20 százalékkal növekedtek, de az üzemi nyereség még így is 10 százalékkal több mint egy éve. A (non-IFRS) adózott profit ugyanakkor 3 százalékkal 863 millió euróra csökkent.

A szoftvervállalat némileg javította éves kilátásait, immár nem 10, hanem 10-12 százalékos bővülésre számít a szoftverárbevételek terén, amit az Ariba akvizíciójának kedvező hatásaival magyaráz az SAP.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról