Elfogták a Közgép "támadóit"
Szabadlábon védekezhetnek a magyar Anonymous tagjai, miután beismerték a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség házkutatást tartott, számítógépeket, okostelefonokat, adathordozókat foglaltak le.
Ötfős csoportot gyanúsít a rendőrség a magyar Anonymous által elkövetett bűncselekmények elkövetésével - jelentette be az ORFK szóvivője szombaton. A gyanú szerint a csoport tagjai támadták meg az Alkotmánybíróság honlapját és írták át az Alaptörvény szövegét, illetve ugyanez a csoport állította le a Közgép honlapját augusztus 28-án elosztott túlterheléses támadással.
A támadások nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást és két nap alatt elfogott egy 16 éves fiút, aki az elkövetéssel gyanúsítható - közölte a rendőrségi szóvivő. Csütörtökön elfogták a csoport másik négy tagját is, a rendőrség minden helyszínen házkutatást tartott, számítástechnikai és mobil kommunikációs eszközöket, adathordozókat foglaltak le - írja az Index.
"A csúcstechnológiai bűnözés elleni osztály munkatársai a weboldal üzemeltetőjének feljelentését követő második napon dunaújvárosi tartózkodási helyén elfogták a 16 éves Sz. E.-t, 2012. szeptember 6-án pedig másik négy helyszínen a 17 éves R. L. hatvani; a 26 éves T. Márton kaposvári, a 42 éves dr. F. Tamás budapesti és a 27 éves L. János kengyeli lakost. A házkutatások során a nyomozók számítástechnikai- és mobil kommunikációs eszközöket, adathordozókat foglaltak le." - írja a rendőrség közleménye.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Az Anonymous jellegéből adódóan természetesen lehetetlen azt állítani, hogy a gyanúsítottakkal kimerül a mozgalom hazai tagsága, a mozgalom ugyanis informális szerveződés, a tagság pedig önbevallásos alapon "jön létre". Érdemes azt is megjegyezni, hogy a személyes ideológiai meggyőződésen kívül nem köti a helyi "szervezetet" semmi a nemzetközi hackercsoporthoz. A gyanúsítottak egymást személyesen nem is ismerték, a mozgalom IRC-csatornáján ismerkedtek meg és itt is tartották a kapcsolatot egymással álnéven. A Közgép elleni DDOS-támadással különösebb céljuk nem volt, "jópofa heccnek gondolták" - mondta a rendőrségi szóvivő.
A rendőrség oldala szerint a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek, a bűncselekmény elkövetését pedig elismerték. Az eljárást a gyönyörű nevű Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Csúcstechnológiai Bűnözés Elleni Osztály folytatja le. A magyar Anonymous hackercsoport a letartóztatások ellen közleményben tiltakozott, amelyben a rendőrséget Gestapót és ÁVH-t idéző hajtóvadászattal gyanúsítja, az IRC-csatornán közzétett teljes közlemény itt olvasható.