Szerző: Koi Tamás

2012. augusztus 6. 16:00

Egy hónap múlva bejelenthetik a WP8-as Nokiákat

Egyre több és magát egyre megbízhatóbbnak tartó forrás szerint egy hónap múlva leleplezi a Nokia a windowsos Lumia termékcsalád legújabb, Windows Phone 8-at futtató tagjait.

A pontosan egy hónap múlva esedékes Nokia World rendezvényen - melyet ezúttal London helyett Helsinkiben tart a finn gyártó - hivatalosan is lelepleződnek a Nokia Lumia széria legújabb tagjai - állítja meg nem nevezett forrására hivatkozva a Bloomberg. A gyártó várakozásai szerint az új termékkínálat, mely a Windows Phone operációs rendszer legújabb verzióját futtatja, végre képes lesz kihúzni a Nokiát a csávából.

A szeptember eleji időzítés már csak abból a szempontból sem lehet véletlen, hogy a Nokia így a bejelentéssel megelőzné az Apple-t, mely a legfrissebb várakozások szerint szeptember 12-én lebbentheti fel a fátylat az új iPhone-ról. Az új generációs Apple okosmobil és az új, vélhetően ezúttal is több tagból álló Lumia-termékcsalád a tervek szerint egyszerre, a negyedik negyedévben kerülhet a boltokba.

A szebb napokat is látott gyártó a Microsofttal karöltve minden követ igyekszik megmozgatni annak érdekében, hogy ezúttal sikkere vigye termékeit az Egyesült Államok piacán. A vállalat első kísérlete, a kizárólag az AT&T-re építkező Lumia 900 termékbevezetés egyelőre nem hozott számottevő sikert, a Nokia ezért most ha lehet még jobban igyekszik felkészíteni a szolgáltatók értékesítőit arra, hogy az új Lumia okostelefonokat igenis tekintsék az iPhone-ok alternatíváinak - ezt a törekvést a gyártó és a Microsoft jelentős marketingtámogatással is igyekszik hangsúlyozni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Korábban felmerültek olyan pletykák is, hogy a Nokia az új, Windows Phone 8-at futtató Lumiák esetén tovább kívánja erősíteni a szolgáltatói exkluzivitást. Az exkluzív megállapodások mind az operátor, mind a gyártó számára szolgálhatnak előnyökkel, ugyanakkor az efféle próbálkozások bizonyos veszélyeket is rejthetnek magukban. Az egyik legkézenfekvőbb előny, hogy a marketingtámogatás kevesebb szereplő között oszlik meg, így bár kevesebb értékesítési ponton is árulják a telefonokat, ott ugyanakkor jóval hangsúlyosabb jelenlétet kaphatnak. Az operátor számára pedig kitűnő megkülönböztető erő lehet egy drága, keresett készülékre kötött exkluzív értékesítési szerződés.

Elemzők szerint ugyanakkor a Nokiának inkább több szolgáltatópartnerre lenne szüksége a sikerhez, a nagyobb volumen eléréséhez. Alex Spektor, a Strategy Analytics bostoni elemzője szerint nem lehet kihagyni a számításból az Egyesült Államok legnagyobb mobilszolgáltatóját, a Verizon Wirelesst, mely az előző negyedévben csaknem hatmillió okostelefonon adott túl.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról