Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Európa és az árfolyamok húzták vissza az IBM-et

Gálffy Csaba, 2012. július 19. 11:00
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nem jelez jót a világgazdaság egyik barométerének tartott IBM meglehetősen gyenge második negyedéve. A profit nőtt, a forgalom viszont zsugorodott, az európai hitelválság és az erősödő dollár lefelé húzták a cég pénzügyeit.

hirdetés

Az IBM 3,9 milliárdos nyereséget jelentett a második negyedévre, ami 6 százalékos növekedést jelent 2011 hasonló időszakához képest. A cég eddig mutatott bevételnövekedése azonban most csökkenésbe fordult át és 3 százalékkal zsugorodott, 25,8 milliárd dollárra. Az IBM pénzügyi vezetői szerint ez elsősorban az árfolyamhatásnak tudható be, a korábban jó hátszelet adó árfolyamváltozások most negatívan érintették a bevételt - e hatások nélkül a bevétel 1 milliárd dollárral magasabb lett volna és 1 százalékos növekedést mutatott volna. Mivel az IBM bevételeinek több, mint kétharmada az Egyesült Államokon kívülről származik, a cég mutatói különösen érzékenyek a dollár mozgására.

Stagnáló szolgáltatások, olvadó szoftverek, zuhanó hardverek

A bevétel nagy részét adó szolgáltatások bevétele két százalékkal csökkent és kereket tízmilliárd dollárt tett ki. A szegmens profittermelő képessége azonban javult, a Global Technology Services profitja 24 százalékkal nőtt, eredményhányada pedig 17,1 százalékra emelkedett. A Global Business Services óvatosabban javult, a profit 7 százalékkal, az eredményhányad 16,6 százalékra nőtt.

Az IBM szoftveres bevételei stagnáltak, az innen származó profit azonban 8 százalékkal nőtt, az eredményhányad pedig 35,9 százalékra emelkedett. A két nagyobb termékcsoport, a köztesréteg-szoftverek és az operációs rendszerek egyenként is stagnáltak világszinten az előző év hasonló időszakához képest, az egyes termékek teljesítménye között azonban jelentős eltérések mutatkoznak. A WebSphere család 3 százalékos enyhe növekedést mutatott, ezt a Lotus 8 és a Rational 7 százalékos bevételcsökkenése húzta le.

A bizonytalan gazdasági környezet érzékenyebben érintette a hardvereladásokat, amelyek 9 százalékkal zsugorodtak. A rendszerekből származó bevétel 7 százalékot esett, ezeb belül a Power-alapúak 7 százalékkal, a System x pedig 8 százalékkal esett, a System z pedig 11 százalékkal esett vissza. A nehézségeket a tárolókért felelős részleg is érezte, forgalmik 8 százalékkal esett.

A földrajzi régiók közül szokás szerint a fejlődő piacok húztak a legjobban, ahol 2 százalékos növekedést ért el a cég, a BRIC országok (Brazília, Oroszország, India és Kína ) pedig ezen belül is 5 százalékos piacbővülést mutatott. Európa azonban látványos, az összeomlás határát súroló 9 százalékos zsugorodást mutat, ami semmi jót nem jelez előre régiónk számára. Ha az IBM vásárlói úgy érzik, hogy egyelőre el kell halasztaniuk beruházásaikat a bizonytalan gazdasági kilátások miatt, akkor messze lehet még az európai hitelválság vége. Az európai problémák mellett az amerikaiak is erősödni látszanak, a régió bevételei egy százalékkal zsugorodtak.

Jobb kilátások?

Az IBM azonban egyelőre nem borúlátó, az éves pénzügyi előrejelzést óvatosan emelte is az előzőleg kitűzött célokhoz képest. Az optimista kilátásokat azzal indokolja a vállalat, hogy júniustól fogva megnövekedett keresletet tapasztalnak termékeik és szolgáltatásaik iránt, ami jó jel a következő negyedévre vonatkozóan.

A csökkenő bevételeket a vállalat azzal is indokolta, hogy erős költségcsökkentési programok működnek a cégen belül, ami azt is jelenti, hogy egyes bevételforrásokat leépítenek, ha azok nem felelnek meg a kitűzött nyereségességi mutatóknak. A befektetők mindenesetre bíznak a vállalatban, a pénzügyi jelentés hatására a vállalat papírjai 3,7 százalékkal emelkedtek.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.