Szerző: Koi Tamás

2012. július 12. 16:22

Akadozhat a mobilszolgáltatás az olimpia idején

Gondok lehetnek London és környéke mobilinfrastruktúra-ellátottságával az olimpiai játékok alatt, legalábbis ezért aggódik a helyi hírközlési hatóság, miután az ország második legnagyobb mobilszolgáltatójának hálózata tegnap összeomlott, a hibát ráadásul még most sem sikerült teljesen helyreállítani.

Nagy-Britanniában csaknem egy napja tart az a részleges hálózat- és szolgáltatáskimaradás, mely a spanyol Telefónica által O2 márkanév alatt üzemeltetett mobilszolgáltatás ügyfeleit érinti tömegesen. A tegnap délután óta az ország legkülönbözőbb régióiban jelentkező hiba miatt az ügyfelek nem tudtak sem telefonálni, sem SMS-t küldeni, valamint az adatszolgáltatás sem működött. Egyelőre nem tudni pontosan, hány előfizetőt érinthet, illetve érinthetett a kimaradás, a szolgáltatónak egyébként 25 millió előfizetője van az országban.

A beszámolók szerint a műszaki problémák elhárítása a 2G-s hálózaton mostanra megtörtént, vagyis az alapszolgáltatások az ügyfelek túlnyomó részénél már elérhetők, a 3G-s hálózaton keresztül működő adatszolgáltatással azonban továbbra is problémák lehetnek. A hiba az O2 nyilatkozata alapján feltételezhetően az ügyfélkezelésre használt Home Location Register (HLR) meghibásodására vezethető vissza - hasonló rendszer hibásodott meg múlt pénteken Franciaországban a France Telecom hálózatában, 28 millió előfizetőt elvágva a szolgáltatás használatától.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az elhúzódó műszaki hiba miatt szakértők máris kongatják a vészharangot, Steven Harley, az Ovum elemzője szerint a probléma legalábbis kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a brit mobilszolgáltatók mennyire vannak felkészülve az olimpiai játékok miatt drasztikusan megnövekedett forgalom kezelésére. Az olimpia idején az előzetes várakozások szerint nagyjából két-hárommillió ember látogathat a brit fővárosba, ami hatalmas többletkapacitás biztosítását követelheti a szolgáltatók részéről. "Egy komolyabb közlekedési krízisnél például a kisebb kapacitású cellák körzetében ugrásszerűen megnövekedő forgalom katasztrófához vezethet" - mondta el Harley.

A távközlési szolgáltatók az olimpia idején több százezer Wi-Fi hotspot üzembe állításával is igyekeznek tehermentesíteni az amúgy is túlzsúfolt hálózatokat, így az olimpiai falu és a főbb létesítmények környékét teljesen lefedi Wi-Fi-vel a British Telecom. Ez ugyanakkor elsősorban csak az adatkapcsolatokat tehermentesíti, az alapszolgáltatások elérését kevéssé befolyásolja.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról