Szerző: Koi Tamás

2012. július 3. 13:32

Első komoly krízisét éli a Nokia-Microsoft házasság

A Microsoft és a Nokia közti viszony korántsem biztos hogy olyan felhőtlen, mint ahogy a felszínen látszik, legalábbis erre utal a Nokia elnökének egyik elszólása. A cégnél nemcsak hogy számolnak a Windows Phone 8 kudarcával, de terv is van arra az esetre, ha ez bekövetkezik.

Van B-terve a Nokiának arra az esetre, ha a Windows Phone 8 operációs rendszerrel sem tud áttörést elérni az okostelefon-szegmensben a Microsoft. A Nokia elnöke, Risto Silasmaa nem közölt ezzel kapcsolatban részleteket, szavai azonban jelzésértékűek: a korábbi, optimista nyilatkozatok ellenére nem biztos, hogy gyártó és a Microsoft viszonya annyira felhőtlen, mint látszik.

Silasmaa egy finn tévécsatornának adott interjújában kijelentette, hogy arra az esetre, ha a Windows Phone 8 "nem teljesíti a várakozásokat", a társaság rendelkezik vészforgatókönyvvel. A cégvezető megjegyzése szakértők szerint elsősorban arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a Nokia sorsa nem függ teljes mértékben a Microsofttól, noha jelenleg a cég az okostelefon-szegmensben kizárólag Windows Phone-alapú újdonságokkal jelentkezik.

A mindössze néhány hónapja kinevezett elnök szerint ettől függetlenül helyes döntés volt a Symbian leváltása, jóllehet a platform jóval hamarabb eltűnt a süllyesztőben, mint amire a Nokia eredetileg számított. A társaság vezérigazgatója, Stephen Elop nemrég kénytelen volt elismerni, hogy az Android előretörése a középszegmensben lényegesen gyorsabb volt a vártnál, ami a gyorsan bővülő piacon nehéz helyzetbe hozta a gyártót, különösen az ázsiai térségben.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az eladások stagnálása mellett a Microsoft és a Nokia korábban felhőtlennek tűnő viszonyának láthatóan a Windows Phone 8 frissítési stratégiával kapcsolatos fiaskó sem tett jót, melynek egyértelműen a Nokia itta meg a levét. A két héttel ezelőtt zajlott Windows Phone Developer Summiten elhangzottak alapján többek közt kiderült, hogy egyetlen, jelenleg piacon lévő Lumia okostelefonra sem lesz telepíthető az új verzió.

Bár a Microsoft kiad majd egy köztes változatot a kurrens készülékekre (ez lesz a Windows Phone 7.8), a technológia újdonságokra fogékonyabb, a csúcskategóriás Lumia 900 egyik elsődleges célcsoportjának szánt geek vásárlók számára ez a döntés nem tette vonzó alternatívává az új, alig pár hónapja megjelent Nokia csúcsmodellt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról