Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Szerződési feltételei miatt büntette a DIGI-t a versenyhivatal

Koi Tamás, 2012. május 25. 14:18
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Nem megfelelően teljesítette a Gazdasági Versenyhivatal által tavaly előírt kötelezettségeket a DIGI, a céget ezért újabb végzésében megbüntette a hivatal.

Nem a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi végzésében foglaltaknak megfelelően módosította kereskedelmi gyakorlatát a Digi Kft., a hivatal ezért az utóvizsgálat eredményeként egymillió forint bírság megfizetésére és az eredeti végzésben előírt állapot betartására kötelezte a szolgáltatót. A GVH tavaly azt kifogásolta, hogy a DIGI digitálisnak reklámozott műholdas szolgáltatását csak analóg csatlakozóval ellátott beltéri egységgel lehetett igénybe venni. A cég ugyan azóta ezen a gyakorlaton változtatott, de az ügyfelek irányába a kelleténél több feltételt szabott.

Az utóvizsgálat szerint a DIGI az előírtaknak megfelelően 2011. szeptember 1-től külön díj ellenében elérhetővé tette ügyfeleinek a HDMI-csatlakozóval ellátott vevőberendezést, ezzel párhuzamosan közzétette az általános szerződési feltételekben a változásokat, amiket más módon is kommunikált az ügyfelek irányába. A szolgáltató ugyanakkor kizárólag csak akkor tette lehetővé a digitális kimenettel rendelkező beltéri bérlését vagy megvásárlását, ha az ügyfél egyidejűleg egy év hűségidőt is vállalt a tévészolgáltatásra. Emellett ha valaki már korábban is bérelt nem HDMI-kimenettel rendelkező beltérit, akkor csak úgy juthatott digitális kimenetű egységhez, ha a régi set-top boxot is megtartotta és fizette tovább annak bérleti díját.

A DIGI azzal érvelt, hogy az előírt egyéves hűségidő nem befolyásolja érdemben az előfizető döntését, a Versenyhivatal szerint ugyanakkor ez az érv nem állja meg a helyét. Amint az a GVH végzésében olvasható, a Versenytanács – bíróságok által következetesen megerősített – gyakorlata szerint a hűségidő alkalmazása (figyelemmel a szerződéses elköteleződés hosszabb tartamára, és a szerződés meghatározott lejárati időt megelőző felmondásának kedvezőtlen feltételeire) a szolgáltatás lényeges tulajdonságának minősül. A hivatal emellett felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy a DIGI a műholdas műsorszóró szolgáltatások esetében semmilyen más esetben nem követeli meg a hűségidő vállalását.

Nem a DIGI egyébként az egyetlen távközlési szolgáltató, mellyel szemben hasonló témában vizsgálat indult: A GVH tavaly decemberi végzésében az Invitelt kötelezte arra, hogy a volt FiberNet területen biztosítson HDMI-kimenettel ellátott beltéri egységeket. Az Invitel vállalata, hogy 2012. február 1-től havi díj fejében új és meglévő ügyfeleinek egyaránt kínált HDMI-csatlakozóval ellátott set-top boxokat. A vállalat a díjat azóta a szerződés időtartamától függően alakítja ki, a hűségidőt vállalt előfizetők 1500 forint bruttó havi díjért vehetik igénybe a fejlettebb beltéri egységet, határozatlan idejű szerződésnél az összeg 2332 forint.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.