Szerző: Dojcsák Dániel

2012. február 8. 12:12

Megjött a Chrome Androidra

A Google bemutatta Chrome böngészőjének androidos verzióját. A szoftver egyelőre béta fázisban van, kizárólag Android 4.x alatt érhető el, és csak bizonyos országokban tölthető le. Magyarország nincs köztük, de alternatív helyekről beszerezve telepíthető a 0.16-os verziószámú Chrome.

A hír elvileg nem kellene, hogy nagy zavart keltsen, hiszen az Android böngészője eddig is WebKit-alapú volt, ahogy a Chrome is, de a különálló alkalmazás megjelenésével immár nem kell a továbbiakban Android frissítésre várni ahhoz, hogy a böngészőből is új verzióhoz jussunk. Az alap Android böngésző, aminek még rendes neve sincs valójában, kissé elavultnak mondható, sokat kellene javulnia a hardveres gyorsításban, illetve a HTML5 feldolgozási képességek terén.

Végre eljött a különálló Android böngésző

A Chrome for Android megjelenésével viszont lényegtelenné válik, hogy a beépített böngésző mire képes, a mobilos Chrome a nagy testvérhez hasonlóan 6-8 hetente kap majd frissítést és alapvetően a képességei megegyeznek majd az asztali verzióéval. Az egyik legizgalmasabb lehetőség, amit egyébként a Firefox és az Opera is kínál, az az asztali és a mobil verzió közti szinkronizálás. A Chrome eddig is beépített funkcióként rendelkezett a szinkronizálás képességével, így több számítógépen tarthattuk egységben a böngészőt, nem alakult ki két külön history, ugyanazok a lehetőségek bukkantak fel az automata kitöltésnél, de a témák, alkalmazások, kiegészítők és jelszavak is egységesíthetőek.

A mobilos Chrome-ra is ugyanezek érvényesek, legalábbis a többségük, sőt elvileg arra is van mód, hogy az éppen megnyitott fülek átkerüljenek a mobilra, vagy onnan az asztali böngészőbe. Egy cikk olvasása közben hirtelen indulni kell? Semmi gond, a metrón tovább lehet olvasni.

(forrás: Business Insider)

A most megjelent verzió, a 0.16 számozása beszédes. Még messze nem egy kész termékről van szó. A felületet már lehet nézegetni, de a teljesítmény tesztelésével még érdemes várni. Az eddig született mérések (például Sunspider alatt) azt mutatják, hogy nyers teljesítményben a mobil Chrome alulmarad az Android böngészőjével szemben, de egy-két hónap múlva ez várhatóan változik majd, ahogy a fejlesztők előrébb jutnak az optimalizálásban. Várhatóan a szélesebb közönségnek is akkor lesz elérhető a program, ha már egy elégséges szintet megüt. A Firefox tavaly kipróbálható bétájához képest azonban már most is igen jól mutat, a tesztek szerint stabil és egészen jól használható.

Forradalom?

Az elsőre a Google célja csupán a visszajelzéseket, tapasztalatokat gyűjtése, de később valószínűleg szeretne az asztali piacon elért eredményekhez hasonlót látni a mobil platformon is. A Google szóvivője azt nyilatkozta, hogy hosszú távon az Android 4 feletti verziók alapértelmezett böngészője a Chrome lesz. Egyelőre a Chrome telepítése nem zavarja meg a sima böngészőt, de a nyilatkozat egy másik része sejtelmesen felveti, hogy ez nem lesz mindig így: “Jelenleg a Chrome nem írja felül a beépített Android böngészőt”.

Amennyiben a Chrome lesz a "hivatalos" Android-kiadások alapértelmezett böngészője, akkor a jelenleg használt alkalmazás fejlesztése leállhat, kódja pedig kikerülhet az Android Open Source Project kódbázisából. A nyílt forráskódú, szabadon felhasználható Androidban tehát nem lesz majd böngésző (ahogy ma például nincs Market és egyéb Google-féle alkalmazások). Az áthidaló megoldást a Chromium projekt jelentheti, a böngésző ugyanis az operációs rendszerhez hasonlóan szabad szoftveres gyökerekkel rendelkezik, párosításuk tehát a szabad(abb) szinten is adja magát.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Fontos részlet az új mobil Chrome-mal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem támogat Flash-t. Ezt akár a bétára is lehetne fogni, de az Adobe jelezte, hogy a Chrome Android egyáltalán nem fogja támogatni a multimédiás keretrendszert. Ha a Chrome helyettesíti majd a gyári böngészőt, az valójában a mobil Flash história végét jelenti majd. Mobilon tehát a jövőben különálló, előcsomagolt appokban találkozhatnak a jövőben a felhasználók Flash-sel és AIR-rel.

Csak ICS

A jelenlegi bétát 2.x verziós Androidra feltelepíteni nem lehet, megpróbálni sem érdemes. A későbbiekben elképzelhető, hogy lesz olyan verzió, ami visszafelé is kompatibilis. Földrajzilag pedig USA, Egyesült Királyság, Kanada, Franciaország, Németország, Spanyolország és további 6 ország a szűkítés, de a Mobilism.org fórumában máris megjelent a Marketből kinyert telepítő, amivel a magyar felhasználók is kipróbálhatják a programot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.