Szerző: Bodnár Ádám

2011. december 23. 10:15

Túllicitálta a Microsoftot a Google

A Google már nem évi 100 millió, hanem 300 millió dollárt fizet a Firefox fejlesztőjének, nehogy a Bing legyen az alapértelmezett kereső.

A Google és a Mozilla a héten jelentette be, hogy három évre megújította megállapodását, amelynek keretében a Google a Firefox alapértelmezett keresője. Az ügyletről a felek semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra, azonban egy bennfentes szerint a Google-nek mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy biztosítsa pozícióját.

A két cég között 2008-ban létrejött szerződés, amelynek alapján a Google évente mintegy 100 millió dollárt fizetett a Mozillának, novemberben járt le. Piaci pletykák szerint az új megállapodás ennek az összegnek a háromszorosáról szól, vagyis a Google évi 300 millió dollárt fizet a Mozillának. A Wall Street Journalhoz köthető All Things Digital blog értesülései szerint a Google-nak azért kellett ennyire megemelnie az összeget, mert két nagy versenytársa, a Microsoft és a Yahoo is érdeklődött a Mozillánál, hogy alapértelmezett keresővé váljanak és ezáltal növeljék keresőpiaci részesedésüket.

Amikor idén novemberben lejárt a Google és a Mozilla megállapodása, a piac sokáig találgatta, folytatódik-e az együttműködés. A Google saját böngészője, a Chrome ugyanis piaci részesedésben már utolérte a Firefoxot, jogosan merült fel a kérdés, hogy a keresőcégnek megéri-e anyagilag támogatni egyik legfontosabb versenytársát - a Mozilla alapítvány bevételének legnagyobb része a Google-tól folyik be. A fentiek alapján úgy tűnik, a Google továbbra is szövetségesként tekint a Firefoxra a Microsoft és az Internet Explorer elleni, a web dominanciájáért és a keresési hirdetésekért folytatott harcban.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Firefox a böngészőpiac mintegy negyedét uralja, világszerte több százmillióan használják - amennyiben a Microsoft alapértelmezett keresővé vált volna, azzal Redmond javíthatta volna keresőpiaci részesedését, amely jelenleg messze elmaradt a Google-étól. Az Egyesült Államokban a Google a keresőpiac 65,3 százalékát uralja, miközben a Microsoft-Yahoo párosnak csupán 18 százalék jut. Az európai országok zömében (például Magyarországon) a Google befolyása még ennél is nagyobb, itthon például 98 százalék feletti a Gemius Rankings adatai szerint.

Igaz, hogy a legnépszerűbb böngészőben, az Internet Explorerben a Bing az alapértelmezett kereső, azonban az IE piaci részesedését lassan de biztosan elveszi a Chrome és a Firefox. A NetMarketShare mérése alapján a Microsoft böngészőjének már csak alig 50 százalékos a piaci részesedése.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról