:

Szerző: Gálffy Csaba

2011. december 19. 14:51

Elkészült az Android 4.0 végleges változata

Kiadta az Android 4.0.3-as verzióját a Google, így ettől a ponttól kezdve minden frissítéssel kapcsolatos feladat a készülékgyártókra hárul. Az Ice Cream Sandwich alapverziójának számító kiadás tovább bővíti az alkalmazásprogramozási felületet

Megszületett az Android 4.0, azaz az Ice Cream Sandwich alapverziója, amelyet már frissítésre ajánl gyártópartnerei számára a Google. A frissítés csupán apróbb változásokat tartalmaz, elsősorban fejlesztők számára, azonban ezekre szükség volt az meghatározó, elterjedésre "ítélt" API-szint kiterjesztéséhez. A gyártók korábban már bejelentették, hogy bár az Ice Cream Sandwich első (majd második) változata már megjelent, forráskóddal együtt, a végleges változatot a Google még mindig nem adta ki.

A 4.0.3 kiadásával a Google megkezdte a Nexus S készülék frissítését is az új operációs rendszerre - mint ismeretes, az azt megelőző referenciamobil, a Nexus One már nem kompatibilis a most kiadott operációs rendszerrel. A gyártópartnerek szintén kézbe kapják a 4.0.3 forráskódját, amelyet megfelelően implementálva kiadják frissítéseiket az arra érdemes telefonok számára. A munka a legtöbb gyártónál már korábban, az eredeti forráskód megjelenésekor elindult, a készülékekre azonban egyöntetűen a 4.0.3-as változatot juttatják majd ki.

Az alverzió fejlesztése alatt elsősorban a hibák kiküszöbölése illetve a korábbi változatokban letiltott funkciók felszabadítása kapott prioritást. Ennek megfelelően a névjegyeket kezelő központi adatbázisban megjelent a Social Stream API, amely az egyes személyekhez képes hozzárendelni a státuszüzeneteket és bejelentkezéseket, így a fotók és a névjegy adatai mellett ez az információ is rendelkezésre áll. A Social Stream eléréséhez az alkalmazások külön jogosultságot kell kérjenek az olvasáshoz és külön az íráshoz is. Az új API segítségével az alkalmazások a státuszokat és üzeneteket beleírhatják a névjegyekbe, így a Twitter- vagy Facebook-kliensek képesek ezeket írni és olvasni is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Változott a naptár is, a különböző naptárak színes megjelenítése kapott új implementációt, illetve számos újabb szinkronizálható változó jelent meg az egyes naptárbejegyzésekhez. Módosult a kezdőképernyőre tehető widgetek keretrendszere is, a térközt immár nem a widget, hanem az operációs rendszer kezeli. A helyesírás-ellenőrző és a Bluetooth-kezelés is újabb funkciókkal gazdagodott, illetve gyorsult a felhasználói interfész elemeinek megjelenítése is, azáltal, hogy a rejtett elemeket alacsonyabb prioritással tölti be a rendszer. A kamera elérése is változott, ezentúl az alkalmazások kérhetnek QVGA (320 x 240) felbontású videostreamet is, valamint kezelhetik a beépített videostabilizációt.

A számos apró változásnak megfelelően a Google úgy döntött, hogy ez az alverzió saját API-sorszámot kap, így az Android 4.0.3-ra API level 15-ként hivatkozni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.