Szerző: Dojcsák Dániel

2011. december 15. 09:01

3,25 milliárd forintos tőkebefektetést kap a Prezi

A Prezi 14 millió dollár értékben kap Series B finanszírozást az Accel Partners-től, illetve a két évvel ezelőtti Sunstone Capital által vezetett Series A befektetést is megújítják. A cég fejlesztési központja továbbra is Budapesten van, de a San Franciscó-i iroda is folyamatosan bővül.

A Prezi újító megközelítése kirobbanó sikert hozott a prezentációs szoftverek világpiacán. A felhasználók száma októberre lépte át az 5 milliót, mostanra pedig már több mint 7 millió regisztrált van a Prezi.com-on. A Prezi a kevés sikeres magyar startup egyik legsikeresebbje. 2008-ban 160 ezer dollárnyi seeding tőkebevonást kapott a cég a Magyar Telekomtól, majd 2009-ben a cég már 1,5 millió dollárnyi friss tőkét vonzott, ami a TED és a Sunstone Capital tőkebefektetőtől érkezett. Ekkor egy nagyobb budapesti lakásban rendezték be az első igazi irodát, ahol “már mindenkinek volt saját asztala” - emlékszik vissza Somlai-Fischer Ádám, a Prezi alapötletének kitalálója

Már most több mint 50-en vannak

2011-re a vállalkozás már egy kétszintes irodában lakik a Károly körúton, ahol egy év alatt megduplázódott a létszám, körülbelül 50 ember dolgozik itt. A fejlesztők nagy része magyar, de több más országból is vett már fel programozókat a Prezi, például Kanadából, Franciaországból, Chiléből, Izraelből, de néha az amerikai irodában dolgozók is feltűnnek a Prezi belső ösztöndíj programjának keretében, aminek célja, hogy bátorítsa a cég dolgozóit, hogy Budapestről San Franciscóba, illetve onnan ide jöjjenek “világot látni”. “Remélem a Prezi sikertörténete és az Accel 3,2 milliárdos befektetése további magyar startupoknál is hoz befektetői figyelmet” - mondta Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója. Az alapítók közeli kapcsolatban maradtak Budapest bimbózó vállalkozói közösségével, illetve időnként technológiai meetupokat, tréningeket szerveznek a leendő vállalkozóknak.

A Prezi már termékcsalád

A cloudalapú online prezentációs megoldás mellett a Prezi kínál offline szerkesztőt, a Prezi Desktopot, találunk a palettán egy valós idejű kollaborációs eszközt is, a Prezi Meetinget, illetve egy ideje a cég a tableteket is célba vette, ennek egyik eredménye a Prezi Viewer iPad app. Ez utóbbi egy év alatt érkezett a piactéren kategóriájában az élvonalba. A letöltések száma és az értékelések minősége is igen impresszív, jelenleg is az iTunes App Store produktivitás kategóriájának top 10 alkalmazása közt szerepel.

A Prezi az amerikai tőkebefektetők által lebetonozott úton haladhat tovább a siker felé, a gyors és hatékony növekedéshez a 14 millió dolláros tőkebevonás komoly segítség. Ezzel a vállalat beállhat a Magyarországról indult sikeres cégek egyre népesebb táborába, olyan szereplőket követve, mint a Ustream vagy a LogMeIn.

A Prezi viszont abban első a magyar startupok közül, hogy a Szilícium-völgy top kaliberű, nagy presztízsű befektetőjét, az Accel Partners-t is meggyőzte. Az Accel korábban olyan, mára világsikert elért vállalatok korai tőkebefektetését vezette, mint a Facebook vagy a Dropbox, illetve részt vett a Groupon, a Rovio, a Kayak és a Spotify finanszírozásában is.

Tehetséges csapat

“A webes szolgáltatások növekedése alapvetően különbözik a tradicionális módon terjesztett dobozos szoftverekétől. Manapság a felhasználók a legjobban kidolgozott szoftvereket akarják, hogy a legjobban kidolgozott eredményeket tudják létrehozni velük. A Prezi újradefiniálja a prezentációt és a kommunikációs felületet online szoftverével, minket pedig teljesen felvillanyoz, hogy lehetőségünk van csatlakozni egy ilyen kivételesen tehetséges vállalkozói csapathoz” - kommentálta a megállapodást az Accel részéről Andrew Braccia.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A sikeresség néhány alapvető receptjéről, a termékfejlesztés ütemezéséről, a hibák beismeréséről, felismeréséről egyébként néhány hete a HWSW App! 2011 konferencián Halácsy Péter, az alapítók egyike is beszélt, bemutatva a lean startup előnyeit, illetve azt, hogy milyen végzetes hibákat vét a technológiai startup világban az, aki a felhasználók és a szakmai közösség visszajelzései, folyamatos validáció nélkül próbál létrehozni valamit. Halácsy Péter prezentációja letölthető az App! konferencia weboldaláról.

A vállalat a következő időszakban várhatóan rohamos tempóban fejlődik, növekszik tovább, a belső projektek és feladatok megnövekedő számával arányosan nőhet a cég fejlesztőinek száma. A Preziben sok néhány fős projektcsapat működik egymással szoros hálózatban, a cégen belül úgy viselkednek, mint egy-egy mini-startup. A munkájuk egy egy problémára, feladatra, ötletre épül, amit a megoldás után beleillesztenek a teljes termékbe. Várhatóan a fejlesztés továbbra is Budapesten marad, ehhez pedig bizonyára szüksége lesz a cégnek az eddiginél is több képzett munkaerőre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról