Szerző: Bodnár Ádám

2011. november 22. 10:18

Újra kell gondolnia magát a HP-nak

Csökkent a HP bevétele és szinte teljesen eltűnt a profitja a negyedik pénzügyi negyedévben. Meg Whitman, a vállalat nemrég kinevezett vezetője csalódott, szerinte ideje az alapoktól újra felépíteni a céget.

Pocsék negyedéven van túl a HP, amely nemrég esett át egy vezetőváltáson, miután Leo Apotheker megkérdőjelezhető üzleti döntéseivel elvesztette az igazgatótanács bizalmát. Az október 31-én véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a HP bevétele 3 százalékkal csökkent éves szinten, miután a legtöbb üzletág gyenge teljesítményt nyújtott - a céget még az árfolyamváltozás is segítette, változatlan árfolyamon számítva 6 százalék lett volna a csökkenés. A  vállalat nettó nyeresége 91 százalékkal zuhant, ez jórészt a PC-üzletág átalakításával és a WebOS-szel foglalkozó tevékenység leállításával kapcsolatos, közel 1,6 milliárd dolláros egyszeri költségnek tudható be, ami 788 millió dolláros operatív kiadásból és 855 millió dolláros értékcsökkenési leírásból állt. Ezt a tételt figyelmen kívül hagyva a profit "csak" 23 százalékkal esett.

"Tudom hogy nem feleltünk meg saját elvárásainknak 2011-ben" - mondta ez elemzők részére rendezett konferenciahíváson Meg Whitman, akit szeptember végén neveztek ki a HP élére. "A HP-nál minden alkatrésze megvan egy kiemelkedő vállalatnak, de ezeket nem tudjuk teljes mértékben kihasználni hogy az eredmény nagyobb legyen mint az egyes részek összessége. Egyszerűbbnek, világosabbnak, sokkal konzisztensebbnek kell lennünk. Nincs több meglepetés. Egy világos irányvonalat kell meghatároznunk az üzleti stratégiától a pénzügyi stratégián át a tőkebefektetési stratégiáig."

Továbbra is papírvékony nyereség a PC-részlegnél

A HP legnagyobb bevételt termelő részlege továbbra is a Personal Systems Group, amelyet az előző elnök-vezérigazgató augusztusban még le akart választani, de az új vezetés a megtartása mellett döntött. Az üzleti PC-k iránti kereslet növekedését felülírta a lakossági gépek eladásának 9 százalékos csökkenése, így a leszállított PC-k száma 2 százalékkal emelkedett csak, de a szektorra jellemző árcsökkenés miatt a részleg bevétele 2 százalékkal 10,1 milliárd dollárra csökkent, üzemi eredményhányada 5,7 százalék volt mindössze, amivel a legkisebb profitabilitású üzletág a HP-n belül.

A szolgáltatási üzletág forgalma 2 százalékkal 9,3 milliárd dollárra emelkedett tavalyhoz képest, az üzemi eredmény azonban 1,22 milliárd dollárról 1,18 milliárd dollárra csökkent - Meg Whitman magyarázata szerint egyre erősödik a verseny az IT szolgáltatási szektorban, ami árpréshez vezet. A HP szolgáltatásai közül az üzletifolyamat-kiszervezés bevétele 2 százalékkal csökkent, a többi (IT outsourcing, alkalmazásszolgáltatás, technológiai szolgáltatás) egyaránt nőtt, de a bővülés 1-3 százalék volt mindössze.

Nagyon gyenge negyedéve volt a nyomtatási és képalkotási üzletágnak, ahol 10 százalékkal 6,3 milliárd dollárra csökkent a bevétel, az üzemi eredmény pedig 1,2 milliárd dollárról 808 millióra zuhant. A vállalat szerint a részleg eredményeit az erős jen mellett nagyban befolyásolta a nagy profittartalmú kellékanyagok iránti csökkenő kereslet, ami elsősorban a lakossági szegmensben volt érezhető. Az üzleti nyomtatók eladásai 5 százalékkal bővültek tavalyhoz képest, miközben az otthoni készülékeké 8 százalékkal csökkent, így összességében a leszállított nyomtatók száma 5 százalékkal apadt. A kellékanyagok forgalma 14 százalékkal esett egy év alatt.

Az Oracle kiütötte az Integrity-eladásokat

Az egyik legkellemetlenebb meglepetést a szerverekért, tárolókért és hálózati berendezésekért felelős ESSN (Enterprise Servers, Storage and Networking) részleg szolgáltatta, amelynek bevétele 4 százalékkal 5,7 milliárd dollárra csökkent éves összehasonlításban. Az ipari szabványos szerverek forgalma 4 százalékkal 3,38 milliárd dollárra apadt, amit a HP a makrogazdasági bizonytalansággal magyaráz, az üzleti kritikus szervereken (BCS) elért bevétel pedig 23 százalékkal 535 millió dollárra zuhant, miután az Oracle tavasszal bejelentette, nem fejleszt többé az Integrity szerverek alapjául szolgáló Itanium platformra és ezzel teljes zavart okozott a HP lehetséges vevőinek körében.

A HP az üzleti kritikus szerverek forgalmának további csökkenésére számít a jövőben, így az Oracle bejelentés önbeteljesítő jóslatként akár meg is pecsételheti az Integrityk és végül az Itanium sorsát. Az egyik legnagyobb szoftverfejlesztő partner elvesztésével nehezen lehet Itanium-alapú szervereket eladni, ami a bevételek olyan mértékű csökkenését hozhatja maga után, hogy a HP-nak már ne érje meg az Integrityket gyártani és értékesíteni. A legnagyobb Itanium-partner kiválása pedig a teljes processzorcsalád törlését is eredményezheti - ez persze a legpesszimistább forgatókönyv, de számolni kell vele.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

"A BCS üzlet csökkenő üzlet [...] ezt kell a legjobban menedzselnünk, kutatás-fejlesztésbe fektetnünk, hogy a lehető leghamarabb átálljunk egy új platformra ami lehetővé teszi a számunkra az ilyen teljesítményt igénylő ügyfelek kiszolgálását" - mondta Meg Whitman, ami arra enged következtetni, már a HP sem hisz abban, hogy az Integrityket újra növekedő pályára lehet állítani.

A HP storage portfólió 4 százalékos növekedést ért el, ami elsősorban a felvásárolt 3PAR termékek iránti kereslet erősödésének tudható be, a HP hálózati eszközök értékesítéséből származó bevétel pedig 5 százalékkal javult. Az ESSN részleg ugyanakkor a nagy nyereségtartalmú üzleti kritikus szerverek kiesése és a megnövekedett K+F költségek miatt a tavalyinál 17 százalékkal alacsonyabb, 733 millió dolláros üzemi eredményt ért el. A szoftverrészleg 28 százalékkal 976 millió dollárra növelte bevételét, ebből 270 millió dollár volt az üzemi eredmény.

Gyenge kilátások

A HP elég pesszimista kilátásokat fogalmazott meg. "A negyedik negyedévben látottak alapján a makrogazdasági környezet az egész világon de főleg Európában bizonytalan. A lakossági kereslet továbbra is lanyha és már látjuk az első jeleit az üzleti költségek csökkenésének is. Ezek a trendek a szezonálisan megszokottnál gyengébb első negyedévet okozhatnak és 2012-ben a bevétel csökkenését" - mondta Cathie Lesjak pénzügyi igazgató, aki hozzátette, a thaiföldi áradások okozta merevlemez-hiány a személyi számítógépes üzletág mellett a ESSN-nél is problémákat okozhat az év első felében.

2012-ben a HP nem tervez nagy felvásárlásokat, ha lesznek is akvizíciók, azok értéke minden valószínűség szerint 1 milliárd dollár alatt marad. "Vissza kell térnünk az üzlet alapjaihoz. [...] Minden részleg teljesítményét javítanunk kell 2012-ben" - mondta Whitman. "Lehet hogy végrehajtunk kis felvásárlásokat amik segítik a szoftverrészleget vagy más területet, de nem lesznek nagy akvizíciók 2012-ben. És ezután megnézzük majd, hova jutottunk az év végére, amit az újraindítás, az újjáépítés éveként tudnék jellemezni."

"2012-ben a HP visszatér az alapokhoz. Okosan fogunk befektetni, kijavítjuk a végrehajtással kapcsolatos hibáinkat, visszafogottan tervezünk és nagyon tudatos költséggazdálkodást folytatunk. A rövid távú célunk a végrehajtás javítása és a jövőbe fektetés. De igazság szerint a 2011-et meghatározó problémák egy része velünk marad" - mondta Meg Whitman.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról