Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Elrajtolt az NVIDIA Tegra 3

Bodnár Ádám, 2011. november 09. 10:14
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Hivatalosan is bemutatkozott az NVIDIA régóta várt új mobilos rendszerchipje, a Tegra 3, amelyet korábban Kal-El kódnéven ismertünk. Az első Tegra 3-alapú készülék az ASUS Eee Pad Transformer Prime.

hirdetés

Némi késéssel ugyan, de befutott az NVIDIA vadonatúj rendszerchipje, az öt ARM Cortex-A9 magot integráló Tegra 3. A vállalat a februári Mobile World Congressen jelentette be, rákapcsol a Tegrák fejlesztésére és minden évben új változattal áll elő. Az akkor publikált nagyszabású terveket azóta némileg módosítani kényszerült a cég és a Tegra 3 sem érkezett meg az eredetileg ígért nyári időpontra, de az NVIDIA elkötelezettségét vitatni nem lehet. A vállalat előrejelzése szerint a január végéig tartó 2012-es pénzügyi évben 600 millió dolláros bevételt realizál a Tegráért is felelős divízió, amely az NVIDIA elemzők által várt 4,12 milliárdos összbevételének közel 15 százaléka.

A tabletek és okostelefonok villámgyors terjedésének köszönhetően 2015-re a mobil alkalmazásprocesszorok piaca 20 milliárd dollárra is nőhet Jen-Hsun Huang, az NVIDIA vezérigazgatója szerint, aki állítja, két meghatározó szereplő lesz a piacon, az NVIDIA és a Qualcomm. A csúcskategóriás androidos okostelefonok 70 százalékában Tegra chip van jelenleg, az androidos tabletek esetében pedig 70 százalék körüli az NVIDIA részesedése. Huang abban bízik, négy éven belül a tabletpiacon is 50 százalék körüli részesedést szerez az Android és vele együtt az NVIDIA Tegra. Nem csoda, hogy a vállalat termékterve rendkívül agresszív.

Több mag, mégis kisebb fogyasztás

Ennek a roadmapnek az első állomása a Tegra 3, amely nagy ugrás a Tegra 2-höz képest. Az első és talán legfontosabb eltérés a két chip között a magok száma és teljesítménye , a Tegra 3-ba kettő helyett öt Cortex-A9 mag került, amelyek már tartalmazzák a Media Processing Engine (MPE) motort a 128 bites NEON utasításkészlet-kiterjesztés támogatásához. A Tegra 2-höz hasonlóan minden magnak 32+32 kilobájt elsőszintű cache jutott, a magok egy 1 megabájtos másodszintű gyorsítótáron osztoznak. Az új Tegra továbbra is a TSMC 40 nanométeres févezetőgyártási eljárásán készül. Annak érdekében, hogy azonos gyártástechnológián a megnövelt magszám ne okozza a fogyasztás drasztikus emelkedését, az NVIDIA egy trükkhöz folyamodott.

A Tegra 3 lapkán a magok két csoportba vannak szervezve. Van egy négy Cortex-A9 magból álló csoport, amelyek a nagy számítási teljesítményt igénylő feladatokat futtatják, órajelük 1,3 GHz. A magok egyenként kapuzottak, vagyis kihasználatlanság esetén teljesen lekapcsolhatók, ha csak három vagy annál kevesebb mag aktív, akkor 1,4 GHz-es sebességre is gyorsíthatnak a magok. Összehasonlításképp, a  Tegra 2-ben 1 GHz-es ARM Cortex-A9 magok dolgoztak MPE nélkül, vagyis a Tegra 3 "teljes gázzal" hajtva komoly előnyre tesz szert számítási teljesítmény területén.

Az ötödik Cortex-A9 mag különálló egységet alkot. Az 500 MHz-es órajelű, kimondottan alacsony fogyasztású tranzisztorokból kialakított mag feladata a kis számítási teljesítményt igénylő, háttérben futó feladatok futtatása, így a négy nagy teljesítményű magot le lehet kapcsolni, ha nincs szükség rájuk. Az NVIDIA ezzel a lépéssel meg tudta oldani, hogy a Tegra 3 üresjárati fogyasztása még a Tegra 2-nél is alacsonyabb legyen, de ha szükség van a nagy számítási teljesítményre, akkor az is rendelkezésre álljon. A magcsoportok közötti váltásról az NVIDIA által fejlesztett algoritmus dönt - hogy mennyire hatékonyra sikerült a megvalósítás, az első tesztekből ki fog derülni.

A két magcsoport közül egyszerre csak az egyik lehet aktív, vagy a nagy teljesítményű magok  működnek, vagy a kis teljesítményű. A szoftverek számára a chip firmware-e által levezényelt magváltás teljesen transzparens, az alkalmazások és a rendszer csak a négy magot látják. Az ötödik mag is hozzáfér a négy hagyományos mag megosztott 1 megabájtos gyorsítótárához, így a felébresztés és kontextusváltás 2 ezredmásodperc alatt lezajlik. Az okos felépítés révén az NVIDIA elérte, hogy az elődjénél jóval nagyobb, 49 helyett 80 mm2-es chip átlagos fogyasztása kisebb legyen, bár az is igaz, hogy a maximális fogyasztása nagyobb a Tegra 2-nél.

A Tegra 3 elődjéhez hasonlóan 32 bites memóriavezérlővel rendelkezik, azonban már támogatja az 1066 MHz-es LP-DDR2 és az 1500 MHz-es LP-DDR3 memóriákat is - jelentős előrelépés a Tegra 2-höz képest, amely legfeljebb 600 MHz-es LP-DDR2 és 667 MHz-es DDR2 chipeket kezelt. Kérdés, hogy a négy erőteljes mag kiszolgálását nem fogja-e vissza a memória-sávszélesség - vannak a piacon olyan kétmagos ARM rendszerlapkák (pl. Apple A5, Samsung Exynos), amelyek ennél nagyobb memória-sávszélességgel rendelkeznek.

Az új rendszerchip integrált GeForce grafikus vezérlője is továbblépés a Tegra 2-höz képest, vertex shaderből még mindig 4 van de a pixel shader egységek száma 4-ről 8-ra emelkedett és a GPU órajele is megnőtt, bár hogy pontosan mennyire, arról az NVIDIA nem beszél egyelőre. A vállalat azt állítja, a hardveres fejlesztéseknek és a driver-optimalizációnak köszönhetően a grafikus mag 2-3-szoros teljesítményugrást képvisel a Tegra 2-ben található GeForce-szal összevetve. A GPU videokódolási képességei is javultak, már 40 Mbps bitrátájú, 1920x1080 pixeles "High Profile" H.264 videó sem jelent akadályt és 30 fps sebességű, full HD felbontású "base profile" H.264 videók betömörítését is képes elvégezni a chip. Érdemes megemlíteni a sztereó 3D támogatást is.

Az első: Transformer Prime

Az NVIDIA tájékoztatása szerint 2011 végére 40 olyan játék lesz elérhető, amely kihasználja a chipben rejlő képességeket és 15 cím van jelenleg is fejlesztés alatt, amelyeket az NVIDIA Tegra Zone-ból, a vállalat ingyenes androidos alkalmazás-piacteréről lehet letölteni. Az első Tegra 3-alapú készülék a piacon a decemberben érkező ASUS Eee Pad Transformer Prime lesz, amely a korábbi Eee Pad Transformer utódaként egy billentyűzettel és touchpaddel is rendelkező "convertible" tablet.

A gép lelkét egy Tegra 3 processzor adja, amelyhez 1 gigabájt LP-DDR2 memória csatlakozik, a háttértár pedig kiviteltől függően 32 vagy 64 gigabájtos flash memória. A tablet kijelzője 10,1 hüvelyk átlójú, 1280x800 pixeles IPS+ érintőpanel, amely egyszerre akár 10 ujj érzékelésére is képes. A 802.11b/g/nWi-Fi, a Bluetooth, a GPS, a G-szenzor és az iránytű megléte magától értetődő egy ilyen készülékben, a csatlakozási lehetőségek száma azonban már azonban kevéssé: a Transformer Prime-on audiocsatlakozó, microHDMI-kimenet és SD-kártyaolvasó található, a lecsatolható billentyűzeten pedig egy USB-port és egy második SD-olvasó kapott helyet.

Az ASUS tabletjében egy 25 Wh-s lítiumakkumulátor található, amelyet a billentyűzetben található 22 Wh-s áramforrás egészít ki. A vállalat szerint a bedokkolt gép akár 18 órán keresztül is működhet egy feltöltéssel, ami két munkanapot jelent, de a tablet önállóan is működik 12 órán át. A 8,3 milliméter vékony fémházas gép 586 grammot nyom, vagyis még az iPad 2-nél is könnyebb, de a billentyűzet ezt további 535 grammal növeli. A Transformer Prime gyárilag Android 3.2 operációs rendszerrel érkezik és frissíthető lesz a 4.0 verzióra.

Kiviteltől függően 499 és 599 dollárt kell fizetni az Eee Pad Transformer Prme-ért attól függően, hogy a 32 vagy 64 gigabájtos verziót szeretnénk hazavinni, amihez további 149 dollárba kerül a lecsatolható billentyűzet. A vásárló szürke és arany színek közül választhat.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.