Szerző: Bodnár Ádám

2011. december 12. 13:10

Megjelent a Silverlight 5

A Microsoft pénteken csendben kiadta böngészőbe épülő multimédiás keretrendszerének, a Silverlightnak a legújabb verzióját - a felhajtás hiánya csak fokozza a platform jövője körüli bizonytalanságot.

Megjelent és letölthető a Silverlight 5 végleges változata, adta hírül hivatalos blogjában a Microsoft. A Silverlight 5 új képességeit még tavaly decemberben mutatta be a vállalat, majd a tavaszi MIX11 rendezvényen érkezett meg a béta verzió, ősszel pedig a kiadásra jelölt változat. A végleges változatot még novemberre el szerette volna készíteni a Microsoft, hogy mi áll a csúszás hátterében, arról egyelőre semmit sem tudni.

Középpontban a médialejátszás

Silverlight 5 fő fejlesztési irányát a még jobb médialejátszás és a hardvertámogatás jelenti -  végre megjelent a hardveres videogyorsítás, de a GPU nem csak a H.264 videók, hanem a 3D grafikák, animációk gyorsítására is használható Silverlight 5 alatt. Szintén a videolejátszást érintő fejlesztés a TrickPlay, amely lehetővé teszi egy videó sebességének módosítását a hang magasságának  megváltozása nélkül. Az új verzió már támogatja a távirányítókat is, valamint a Microsoft felkészítette a Silverlightot arra is, hogy érzékelje a PC energiatakarékosságira vonatkozó beállításokat, így többé nem fordulhat elő, hogy videolejátszás közben elindul a képernyővédő.

Az alkalmazásfejlesztők számára is számos újdonságot tartogat a Silverlight 5, a Microsoft célja láthatóan az volt, hogy még jobb üzleti alkalmazások készülhessenek a platformon. Ennek jegyében megújult a szövegkezelés, tisztább és élesebb a szövegek renderelése, könnyen lehet akár több oszlopba rendezett szöveget is megjeleníteni és objektumokat szöveggel körbefuttatni,  támogatottak az OpenType fontok is. Egy teljesen új PostScript Vector Printing API-t is kapott a platform, amely nagyobb kontrollt ad a nyomtatási feladatok felett. Említésre érdemes még az adatkötések (data binding) debuggolhatósága, ami gyorsítja a hibakeresést.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Silverlight 5 elődeihez hasonlóan Windows és Mac OS operációs rendszeren érhető el és Internet Explorer, Firefox, Chrome és Safari böngészőbe tud beépülni. A szoftver végre támogatja a 64 bites Internet Explorert és ki tudja használni az IE9 vagy újabb verziók hardveres gyorsítási képességeit. A Silverlight nem csak böngészőben, hanem azon kívül is képes az alkalmazásokat futtatni, az új verzióban az alkalmazások képesek új ablakokat nyitni, meg tudnak nyitni nem menedzselt könyvtárakat és hozzáférhetnek Win32 API-khoz is. A platform újdonságairól részletesen itt lehet olvasni.

Az utolsó?

A két népszerű multimédiás plugin, a Flash és a Silverlight képességei terén messze a HTML5 (JavaScript+CSS3) előtt jár, azonban a webre csatlakozó mobil eszközök terjedése miatt egyre inkább háttérbe szorulnak, mivel az okostelefonok és tabletek nem, vagy csak korlátozottan tudják megjeleníteni a bennük található tartalmat. A Microsoft ezt az eltolódást felismerve a HTML5 mozgalom egyik élharcosává vált - eközben a Silverlight jövőjéről mélyen hallgat, ami arra enged következtetni, hogy a webes média jövőjét is másképp képzeli el.

Ezt a teóriát támasztja alá a Windows 8 felépítése is: ha a Windows 8-ban az új felhasználói felületről, a Metróról indítjuk el a böngészőt, az pluginek nélkül működik, így se a Flash, se a Silverlight tartalmak megjelenítésére nem képes, bár a desktopról indított böngészőben továbbra is elérhetők a beépülő modulok. Az új multimédiás keretrendszer, a Silverlight 5 tehát talán az utolsó a sorban, az alapját képező technológiák azonban attól függetlenül biztosan megmaradnak a Microsoft eszköztárában és a megszerzett fejlesztő tudás is (újra)hasznosítható, például Metro stílusú Windows 8 alkalmazások készítéséhez.

A Microsoft bejelentette a Silverlight terméktámogatási szabályrendszerét is, amelynek értelmében a most megjelent Silverlight 5-höz 2021 végéig érkeznek javítások, frissítések.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról