:

Szerző: Folyó Gergely

2011. október 21. 11:37

Habból formálja meg saját testét a robot

Alakváltó robotot építettek amerikai tudósok, a gép a rá váró feladatoknak megfelelően tudja megváltoztatni a felépítését. A robot teste négy fix elemből épül fel, ezeket tetszőleges módon rögzítheti egymáshoz a közéjük fújt keményedő hab.

A robotokat többnyire kifejezetten egy feladat ellátására készítik fel, felépítésük révén alkalmazkodni csak korlátozottan képesek, sok esetben, ha váratlan környezeti változással találják szembe magukat, egyszerűen hasznavehetetlenek még akkor is, ha egyébként a tudásukat nem haladná meg a kitűzött feladat végrehajtása. Jó példázzák ezt a problémát azok a mentőrobotok, amiket katasztrófák után szoktak bevetni a szakemberek: hiába mássza meg hatékonyan a romokat a lánctalpas szerkezet, a törmelékek alá nem tud benézni, ilyenkor az elhárítók kénytelenek egy másik robotot alkalmazni, ami vékony és kígyóként tekeredik be a szűkebb résekbe is.

Mint a Transformersben

A Pennsylvania Egyetemen a Shai Revzen és csapata által épített Foambot segítségével áthidalható lenne ez a probléma, az új robot ugyanis igazi alakváltó, noha nem egészen úgy változtatja meg a felépítését, mint azt a mozifilmek alapján képzelnénk. A Foambot úgynevezett moduláris felépítésű robot, vagyis több, egymástól független elem alkotja a vázát, ez lehetővé teszi, hogy a gép szerkezete az adott feladattól függően változzon meg.

A robot négy darab fix, de nyújtható és hajlítható alapelemmel, kvázi “ízülettel” rendelkezik, amiket érzékelőkkel szereltek fel, és egyenként három darab CKBotból raktak össze: ezek az építőkockákra emlékeztető szerkezetek együtt hatékonyak igazán, de önállóan is működnek, így arra is képesek például, hogy egy kisebb robbanás után megtalálják egymást, és újra összeálljanak a feladat végrehajtására.

02:45
 

FoamBot builds a quadruped robot

Még több videó

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az ízületeket egy külső segédszerkezet rakosgatja egymás mellé és kapcsolja össze őket. Ez utóbbi a Mini-PR2 típusú robotra épül és “anyahajóként” funkcionál: a mozgó platform tárolja és hordozza az elemeket, majd a feladattól függően - a szerkezetet egyelőre manuálisan irányítják - helyezi le a földre az őket, és így fúj közéjük magától megkeményedő habot, ami a robot “csontjait” képezi majd. A hab térfogata a száradás során a sokszorosára növekszik, az ízületek két oldalán található lemezekből kilógó 5 centiméteres csavarok pedig könnyen megfogják az anyagot - a CKBotokat nylonréteg védi a habtól.

Négy az egyben

A Foambot jelenleg két különböző alak felvételére képes, illetve további két feladatot tud ellátni. Az első forma egy négylábú élőlényre emlékeztet, ilyenkor az anyahajó a robot négy ízületét egy téglalap négy sarkának megfelelően helyezi el a padlón, majd gerincet és négy végtagot fúj neki; a másik felépítés egy kukachoz hasonlít, ez esetben a rendszer hosszában köti össze a fix elemeket, így a robot képes lesz az állat mozgását utánozni. A szerkezet veszélyes hulladékok begyűjtésére is alkalmazható, utasításra a Foambot a szemétre fúj habréteget, majd egy másik robot segítségével felszedi azt, illetve kevésbé látványos módon a gép menekülési útvonalak biztosítására is képes lesz az ajtók kitámasztásával.

Revzen szerint a Foambot nem ismert terep feltérképezésekor - a sajtó máris Mars-járóként emlegeti a szerkezetet - lehet elsősorban hasznos, elvégre a gép viszonylag könnyen tud alkalmazkodni a váratlan akadályok nyújtotta kihívásokhoz is: míg a négylábú forma biztosítja, hogy a Foambot átvágjon a nyílt területeken, addig a kukacalakkal könnyebb betekeregni a sziklák közé. Más kérdés, hogy a gyakorlatban még körülményesen működik a rendszer, azt például nem tudni, hogy az anyahajó miként szabadítja meg az ízületeket a megkeményedett habtól, illetve az is nehézséget jelent, hogy a külső szerkezetnek állandóan a közelben kell lennie, különben az alakváltás nem működik.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.