Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 19. 14:57

Iparági legendát igazolt az AMD

Az AMD mai közleménye szerint Mark Papermaster iparági veteránt nevezte ki műszaki igazgatójává, aki korábban a Ciscónál, az Apple-nél és az IBM-nél dolgozott.

Mark Papermaster lett az AMD műszaki igazgatója, jelentette be a cég. Papermaster pályájának kezdetén az IBM-nél dolgozott chiptervező mérnökként, majd később a processzorfejlesztéseket vezette és a PowerPC architektúra megtervezését is ő irányította. A PowerPC chipeket használta előző generációs PC-iben az Apple is, de a Cisco egyes routereiben, az Xbox 360-ban és a Sony PlayStation 3-ban is PowerPC-alapú chipek dolgoznak. Papermaster 2006-tól kezdve az IBM blade szerverek tervezését vezette, majd a Nagy Kéknél töltött 26 év után az Apple kötelékébe igazolt át, nevét ekkor ismerte meg a világ, mivel az IBM pert indított ellene azt állítva, hogy a munkaszerződésének záradékába ütközik a versenytársnál való elhelyezkedés.

Az ügy végül peren kívüli egyezséggel zárult, Papermaster pedig az Apple-nél kezdett dolgozni, ahol feladata a 2008-ben megvásárolt P.A. Semiconductorral létrejött chiptervező részleg és a teljes hardverfejlesztés vezetése volt, azonban két évet sem töltött el a cégnél, az iPhone 4 antennájával kapcsolatos botrányok nyomán lemondott - állítólag nem az antenna miatt kellett mennie, hanem mert nem tudta magáévá tenni az Apple céges kultúráját és Steve Jobsszal is többször összetűzésbe került, amely miatt teljesen elvesztette az egykori vezető bizalmát. Az Apple-től Papermaster a Ciscóhoz igazolt, ahol routerekben és switchekben használt chipek fejlesztését irányította.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A második legnagyobb processzorgyártónál idén a teljes felsővezetés lecserélődött: miután januárban távozott a cég éléről Dirk Meyer elnök-vezérigazgató, februárban Bob Rivet operatív igazgató és Rob Seyer stratégiai vezető is elhagyta a céget, szeptemberben pedig Rick Bergman termékfejlesztési vezetőtől vált meg az AMD. Az új vezért, Rory Readet hosszas keresés után csak augusztusra találta meg a vállalat, jelenleg az ő irányításával áll fel az új vezetés, amelynek első "nagy fogása" Mark Papermaster.

Az AMD-nél a szakember feladata a technológiai jövőkép és a terméktervek felvázolása és végrehajtása lesz, beleértve a hardver- és szoftverfejlesztés irányítását. "Mark vezető pozíciót töltött be a technológiai ipar leginnovatívabb cégei közül háromnál is. Bizonyított győztes aki ismeri az ipart, ismeri az ügyfeleinket és persze ismeri a technológiát is" - mondta a bejelentés kapcsán Rory Read, az AMD nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról