Szerző: Bodnár Ádám

2011. október 13. 12:01:00

Ingyenes üzemeltetői tanfolyamok a Microsofttól

Ősszel két ingyenes tanfolyamot is rendez a Microsoft informatikai üzemeltetési szakemberek számára. Az egyik képzés olyan témákat jár körül mint a virtualizáció és a rendszerfelügyelet, a másik pedig a kis- és középvállalati megoldásokra fókuszál.

A TechNetKlub Online Class tanfolyamok közös jellemzője, hogy nem kell hozzájuk személyes részvétel, az előadások online zajlanak és a weben követhetők, később pedig vissza is nézhetők. Az élő közvetítés résztvevői kérdezhetnek az előadóktól, emellett az online "műsor" nézői körében "villámkvízeket" is szerveznek, ahol kisebb-nagyobb nyereményekkel gazdagodhatnak a helyesen válaszolók. Akik nem tudnak a hétköznap kora délelőttönként tartott online eseményeken részt venni, utólag bármelyik "leckét" megtekinthetik az interneten, kérdezni azonban már csak a fórumban tudnak.

Az eseménysorozat heti rendszerességgel jelentkezik, keddenként a kis- és középvállalati technológiákról szóló előadásokat, csütörtökönként pedig a virtualizációt és a hozzá kapcsolódó témákat járják körül az előadók, így a leglelkesebbek akár mind a két tanfolyamon részt tudnak venni. Egy-egy tanóra 55-60 perc hosszú, ezt követően az online közvetítés résztvevői kérdezhetnek az előadóktól. Az előadások végzetével azok a TechNetKlub oldalán azonnal elérhetővé válnak, így később is visszanézhetők.

A tanfolyamok két témára összpontosítanak. Az egyik a virtualizációt járja körül, kiemelve a Windows Server 8-cal érkező Hyper-V 3.0 várható újdonságait, valamint a virtualizációhoz kapcsolódó rendszerfelügyeleti lehetőségeket, szoftverlicencelési kérdéseket és a System Center 2012 termékcsalád legfontosabb jellemzőit. A másik előadássorozat a kis- és középvállalati informatikára koncentrál, olyan termékek használatát mutatja be be mint a Small Business Server 2011 és az Exchange Server 2010, valamint kitér a csoportmunka, a távmunka, a biztonság, az adatmentés és -visszaállítás, valamint a vékony kliensek témakörére is.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

A képzéseket azoknak ajánlja elsősorban a Microsoft, akik már elkezdték az ismerkedést ezekkel a termékekkel (pl. Windows Server, Hyper-V, SQL Server, System Center, illetve Small Business Server, Exchange, Lync) és technológiákkal, de szeretnék tudásukat elmélyíteni. A tanórákon az oktatók a való életből vett gyakorlati tapasztalataik alapján mutatják be a különféle termékeket és technológiákat, az már a hallgatókon múlik, hogy ezeket hogyan hasznosítják, mondta el a HWSW-nek Lippe Szabolcs. A tanfolyamok végén vizsgát lehet tenni, amelynek sikeres elvégzése után a Microsoft által kiállított hivatalos bizonyítványt kapnak a hallgatók.

A TechNetKlub Online Class eseményeire itt lehet regisztrálni. Az első előadások a jövő héten lesznek, de később is be lehet kapcsolódni a képzésekbe.

a címlapról