Szerző: Dojcsák Dániel

2011. szeptember 20. 13:39

A Visa is lepaktált a Google-lel

A Visa Europe és a Google bejelentette, hogy a két vállalat közti megállapodás értelmében a webes cég globális licencet kap a Visa payWave NFC-alapú fizetési technológiájához. A telekommunikációs cégek lehet, hogy addig vakaróznak, míg tényleg kimaradnak a mobilos NFC-üzletből.

A Visa payWave biztosítja a felhasználóknak a gyors és biztonságos fizetést kis összegű tranzakcióknál - a technológia már világszerte tömegesen jelen van az elfogadóhelyeken is, hiszen a plasztik alapon a payWave már jó ideje működik. A Google és a Visa megállapodása alapján a vásárlók a kártyaadataikat hozzáköthetik okostelefonjukhoz, így csak azt kell csak elhúzni a terminál előtt.

Biztosan ott lesz

A Visa az elmúlt időszakban bizonyította, hogy nem bíz semmit a véletlenre és biztosan nem fog kimaradni az NFC-s forradalomból, nem engedi ki a kezéből az évtizedek alatt megszerzett fizetési piaci előnyt. Sőt, előnyt kovácsol belőle és a vásárlók hűségére, bizalmára alapozva tud átlendülni a pénzeszközök új generációjába. A payWave az elmúlt években Európában és az USA-ban is megjelent a legtöbb elfogadóhelyen, már most százezres nagyságrendben találunk kereskedelmi egységeket, ahol akár holnaptól lehetne a műanyagkártyás NFC mellett az okostelefonnal is fizetni.

A megállapodás értelmében minden Visa-kibocsátó bank engedélyezi, hogy a kártyatulajdonosok hozzáadják hitel- vagy bankkártyájukat a Google Wallet szolgáltatáshoz. A bank és a Visa szempontjából ez még előnyös ugrás is, hiszen nem kell megvárni, amíg az emberek lecserélik korábbi, még nem payWave-képes kártyájukat, amennyiben rendelkeznek egy arra alkalmas okostelefonnal, akkor bármilyen fizikai vagy akár virtuális kártyát bele lehet bújtatni az okostelefonba.

Hálóba került a készpénzes forgalom

A bankok, pénzintézetek szempontjából pedig azért kívánatos cél az, hogy a mikrofizetéseket az emberek ilyen módon intézzék, mert innentől fogva az eddigi elektronikus tranzakciók mellett rátehetik a kezüket a kis összegű tranzakciókra is. Ez mind a mai napig a készpénz territóriuma volt, egyik pénzeszköz sem volt képes meghódítani ezt a területet. A díjaiban, felépítésében is kifejezetten a kis összegű tranzakciókra tervezett eszköz viszont jó esélyekkel indul, főleg az okostelefonos forradalommal megtámogatva.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Most a Visa is beállt abba a sorba, ahol azt mondják, hogy teljesen mindegy, hogy a fogyasztó mit használ fizetésre, a lényeg, hogy azt egy gyors, megbízható, elektronikus háttéren keresztül tegye. A bejelentés némileg meglepő annak a fényében, hogy pár héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a Visa távol próbálja tartani magát a Google rendszerétől. A webes cég viszont ügyesen vetette át magát az akadályokon és már azelőtt becsatornázta magát a két legnagyobb kártyatársasághoz, hogy bármelyik konkurenciája, akár az Apple, akár a telekommunikációs szolgáltatók az első lépést megtették volna.

Magas lépcső

A Google Wallet széleskörű banki támogatása pedig várhatóan úgy vonzza majd a különböző kedvezményrendszereket, kuponokat, utalványokat, hűségkártyákat, mint a fémreszeléket egy erősebb mágnes. Az online és az offline vásárlás közti határok hamarosan elmosódnak, a lakosságnak egy újabb elsőre bizarr jelenséggel kell majd megismerkednie.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról