Az iPad 2 és az iPhone húzta az Apple mutatóit
Nyilvánosságra hozta júniusban véget ért harmadik negyedévének eredményeit az Apple. A vállalat minden várakozást felülmúló adatokat jelentett be, főleg az iPad és az iPhone sikerének köszönhetően.
Történetének legerősebb negyedévén van túl az Apple, a vállalat 28,57 milliárd dolláros forgalom mellett 7,31 milliárdos nettó profitot ért el, a bevétel éves összehasonlításban 81 százalékkal növekedett, míg a profit 149 százalékkal múlta felül a tavalyit. A bruttó eredményhányad messze felülmúlta az elemzők várakozásait és 41,7 százalékot tett ki, szemben a tavalyi 39,1 százalékkal.
Rengeteg iPhone és iPad fogyott
Az Apple három hónap alatt több mint 20 millió iPhone-t értékesített. Ehhez bizonyára hozzájárult, hogy az év elején a második legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon Wireless is felvette a kínálatába az iPhone 4-et, illetve hogy a nemzetközi piacokon 15 ország 42 szolgáltatójánál jelent meg az okostelefon. Egy év alatt az iPhone-ok értékesítési volumene majdnem háromszorosára nőtt, miközben az okostelefon-piac elemzői becslések alapján kétharmadával növekedett, vagyis az Apple továbbra is teret nyer a piacon. Az iPhone 13,3 milliárd dolláros bevételt termelt az Apple-nek három hónap alatt.
Az elemzői várakozásoknál sokkal jobban fogytak az iPadek is, összesen 9,2 milliót adott el belőlük a negyedév során az Apple, amely majdnem háromszorosa a tavalyinak. Peter Oppenheimer pénzügyi vezető szerint továbbra is akkora a kereslet az iPadek iránt, hogy a cég minden legyártott darabot elad. A médiatablet értékesítéséből 6 milliárd dolláros bevétel származott a negyedév során. Tim Cook operatív igazgató szerint néhány iPadet Mac helyett vásárolnak, sok iPadet viszont Windows PC helyett.
Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.
A PC-k terén is növelni tudta részesedését az Apple, a 3,95 millió eladott gép 14 százalékkal több mint egy éve, a teljes PC-piac 2,5 százalékkal bővült. A vállalat tájékoztatása szerint főképp Ázsiában voltak sikeresek a Macek, ahol majdnem 60 százalékkal nőtt az értékesítési volumen. Az asztali és a hordozható modellek iránt egyaránt erős volt a kereslet, mondta el az elemzői konferenciahíváson Oppenheimer. A vállalat ma dobja piacra OS X Lion operációs rendszerét és valószínűleg a frissített MacBook Air modelleket is.
Ősszel "nagy termékváltás"
Az egyetlen terület, ahol jelentős csökkenéssel kellett szembenézzen az Apple, a zenelejátszóké: iPodból csak 7,4 millió fogyott, ami 20 százalékos visszaesés éves szinten. Az eladott zenelejátszók fele azonban az iOS-t futtató iPod touch volt, jegyezte meg az Apple, ezzel már összesen 222 millió iOS-alapú eszköz került piacra. Az iTunes Store 1,4 milliárd dolláros bevételt termelt a negyedév alatt, ami 36 százalékos növekedés éves szinten. A zene-, film- és alkalmazásboltnak már 225 millió regisztrált felhasználója van világszerte, akik 15 milliárd programot és ugyanennyi zeneszámot töltöttek le eddig.
A negyedéves tájékoztatón elhangzott, hogy a jelenleg is zajló negyedik pénzügyi negyedévben nagy termékváltás várható a cégnél, ami kihat a költségekre is - ez szinte biztosan az ősz elejére várt új iPhone-ra utal, amelynek érkezésével együtt debütál valószínűleg a nyáron demózott iOS 5 is. A jelenlegi negyedévre 38 százalékos bruttó eredményhányadot és 25 milliárd dolláros bevételt vár az Apple, ez mindössze 25 százalékkal magasabb a tavalyinál.