:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. július 7. 12:52

Szinte biztos, hogy ősszel jön az iPhone 5

Egyre több jel utal arra, hogy az ősszel befut az Apple iPhone 5. Egyelőre kevés konkrétum került nyilvánosságra, az okostelefon valószínűleg könnyebb és vékonyabb lesz az elődnél.

Szinte biztosra vehető, hogy ősszel megérkezik az Apple új okostelefonja, az iPhone 5. A vállalat a korábbi három modellt nyáron dobta piacra, idén azonban csak az iOS platform új verzióját mutatta be a Worldwide Developers Conference-en Steve Jobs elnök-vezérigazgató. A Wall Street Journal egy bennfentes forrása úgy tudja, egy új okostelefont is be akart jelenteni az Apple, csakhogy az nem készült el időre. Az iOS 5 végleges verziója az ősszel érkezik, valószínűleg ekkorra időzíti az Apple az új okostelefon megjelenését, feltéve persze, ha elkészül.

Egyre több pletyka érkezik az iPhone 5-tel kapcsolatban, a vállalat állítólag 15 millió darab készülékre adott le megrendelést a Pegatronnál, amely az Asustek bérgyártási tevékenységének önállósításából létrejött vállalat. A hardverspecifikációkat illetően egyelőre mindenki találgat, nagyon valószínű, hogy az iPhone 5 megkapja az iPad 2-ben debütáló kétmagos A5 processzort vagy legalábbis annak valamilyen leszármazottját, nehogy a két készülék között túl nagy legyen a teljesítménykülönbség és ez gondot okozzon az iOS 5 operációs rendszer vagy az új alkalmazások futtatásakor.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A Wall Street Journal forrásai tudni vélik, az új okostelefonba már nem Infineon Technologies, hanem a Qualcomm szállítja a rádiós chipet (az Infineon rádiós chipekkel foglalkozó tevékenységét nemrég felvásárolta az Intel). Az iPhone 4-nek csak a Verizon Wireless szolgáltatónál kapható, CDMA szabványt használó verziójában volt Qualcomm rádiós alapsáv-chip. Az új modell állítólag - az iPad 2-höz hasonlóan  - könnyebb és vékonyabb is lesz az elődnél, valószínűleg nagyobb felbontású kamerát és NFC-chipet is kap az iPhone 5.

Az amerikai üzleti lap azt állítja, jövőre "jelentős átalakuláson" esik át az iPhone, állítólag teljesen újfajta akkutöltési mechanizmust vezet be az Apple - ez valószínűleg a Palm Pre által is használt megoldás lesz, amikor a készüléket nem kell kábellel csatlakoztatni, hanem csak rá kell helyezni egy speciálisan kialakított felületre. A WSJ forrása szerint a vállalat emellett egy olcsóbb iPhone modellen is dolgozik, amelynek az előlapját teljes egészében elfoglalja a képernyő.

A 2007-ben bemutatott iPhone ma már az Apple legfontosabb terméke, az első naptári negyedévben a bevétel több mint fele folyt be okostelefonok értékesítéséből. Az egyik alkatrészbeszállítótól származó értesülés szerint az idén 25 millió iPhone 5 értékesítésével számol az Apple.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.