:

Szerző: Dojcsák Dániel

2011. július 15. 14:37

Üveggyöngyökkel kábít a Google News

Idén nem áprilisi tréfa, hogy a Google badge-ket osztogat a különböző megosztásokért, mint 2010-ben. Úgy tűnik teljesen komolyan gondolja a cég, hogy motiváló lesz a News szolgáltatásban a bevezetett 500 darab érem.

A Google News egy hírolvasó, ahol az algoritmusok vegyesen tálalják elénk a híreket, illetve ha bejelentkezve használjuk, akkor a korábbi szokásaink és a manuálisan beállított preferenciáink szerint kapjuk a híreket. Ezen túl aki szeretné, külön specializált dobozokat is beállíthat magának, ha vannak olyan témák, amik kifejezetten érdeklik és napi szinten szeretné követni. A News még Magyarországon is működik, habár a relevanciája, pontossága komoly kívánnivalót hagy maga után.

Most ezt így akkor hogy?

Ezzel kapcsolatban részletesebb okfejtést a lokalizált magyar verzió indulása után megjelent HWSW cikkben lehet olvasni (a cikk több mint két éve íródott, egyes részletei elavultak lehetnek). A tavaly év elején bevezetett személyre szabható felület pedig szintén nem nyerte el elsőre a látogatók tetszését, ahogyan arról szintén beszámoltunk tavaly januárban. Igaz mostanra sokkal egyszerűbb, intuitívabb lett a testreszabás folyamata, de saját hírgyűjtőként még mindig nem funkcionál jól, jobban jár az, aki fél órát rászán arra, hogy a Google Readerben összeállítson egy válogatott listát forrásokból.

A kritikák ellenére a Google News népszerű, főleg az USA-ban, viszont elég sok olyan felhasználó van, akik egyébként nem Google-függők, nem bejelentkezve használják az oldalt, annak ellenére, hogy nap, mint nap visszatérnek. Valószínűleg a Google+ gépezet beindulása hozhatta el a badge rendszert is, hiszen a kitűzők kiérdemléséhez mindenképp aktív bejelentkezés szükséges, illetve az sem árt, ha a kereső előzmények funkció is be van kapcsolva.

01:10
 

Google News Badges

Még több videó

A Google nyilvánvaló törekvése, hogy az eddig szétszórt, passzív felhasználóit elkezdje ezer szálon magához láncolni. Sokan vannak, akik a keresőt használják, sokan, akik csak a News-t, ezekhez viszont nem feltétlenül kell saját fiók. Ha egyelőre nem is kényszerít a szolgáltató, de nagyon bájosan, cukormázasan mégis rávesz mindenkit, hogy igenis lépjen be a Google fiókjába és úgy kezdje használni az ingyenes alkalmazásokat.

Mágnes a Google Pluszhoz

Ha pedig belép valaki, akkor már ott lesz a fekete sáv, akkor már jöhet a Google+, ott pedig jönnek a kis piros értesítések, amik vírusként terjesztik majd a Facebook, Skype, Twitter és még több más szolgáltatás gyilkosának kikiáltott közösségi hálózatot.

A rendszer egyébként induláskor 500 különböző megszerezhető érmet tartalmaz, mindegyik valamely témakörben való elmélyedésért jár. Ha valaki az érem megszerzése után is tovább olvassa töretlenül azt a témakört, akkor további csillagok szerezhetőek meg, el lehet jutni a bronztól az ezüstön, aranyon és platinán keresztül legmenőbb kék “ultimate” csillagig.

[+] Gamification: A munka is lehetne olyan, mint a játék

A badge vadászatot űzhetik a felhasználók önmaguk is, de alkalmas a rendszer arra, hogy a megszerzett érmekkel hencegjünk, felvágjunk a barátaink előtt, értelemszerűen ez szintén a terjedést szolgálja. Egyelőre csak egy próbálkozásként tekint a Google a badge rendszerre, de innen két út kínálkozik. Az egyik az, hogy ez valóban csak egy kampány a kívül rekedt News felhasználók fiókosítására, majd ha a célt eléri a dolog, akkor megy a kukába. A másik verzió szerint a Google egy egész hálózatra kiterjedő badge-rendszer kifejlesztésén dolgozik, amivel felülne az idei év egyik nagy húzódivatjára, a “gamification” hullámra.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Tény, hogy az érmek osztogatása és az azzal való büszkélkedés serkenti az interakciót, növeli az elhivatottságot, hűséget teremt, de közben méltatlanul buta módon veszi rá a felhasználókat, hogy nehezen elszakítható kötéseket alakítsanak ki, illetve azt, hogy a játék kedvéért kiadjanak magukról olyan információkat, amiket eddig szándékosan vagy csak ösztönösen nem tettek. A tudatos felhasználókat nem, de a legtöbb laikust meg lehet téveszteni néhány üveggyönggyel, s a Google most épp erre a rétegre vadászik.

Az immár 10-20 milliós létszámú Google+-nak a 700 milliós Facebookot kell utolérnie, ahhoz pedig nem lesz elegendő az organikus növekedés, biztosan több alkalommal ilyen nehezen elfogadható eszközökhöz fog nyúlni a cég. Kicsit hasonló ehhez a körök felé megosztáskor megjelenő e-mailes megosztás, amivel olyan ismerőseinket spamelhetjük, akik még nem regisztráltak a Google közösségi szolgáltatásába.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.