Szerző: Koi Tamás

2011. június 22. 15:09

Százmillió forintra büntette a Vodafone-t a versenyhivatal

Jelentős büntetés kiszabásáról döntött ma a Gazdasági Versenyhivatal a Vodafone Magyarországgal szemben: a cég egy tavalyi SMS-játék miatt százmilliós büntetést kell fizessen.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának mai döntése értelmében százmillió forintos bírságot kell fizetnie a Vodafone Magyarországnak, amiért egy tavalyi SMS-játékában megtévesztette a fogyasztókat. A GVH egyszer már büntette hasonló okból a Vodafone-t, akkor azonban a jelenlegi bírság kevesebb mint felét, 40 milliót kellett csak fizetnie a cégnek.

A GVH szerint a Vodafone a fogyasztókkal szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a tavaly június 21-től augusztus 15-ig tartó SMS-alapú nyereményjáték lebonyolítása során. A játék ideje alatt összesen nyolc BMW 1-es személygépkocsit, valamint pénzt lehetett nyerni úgy, hogy a pályázó a regisztrációs SMS elküldésével voltaképpen egy kvízjátékra jelentkezett, amelyre emelt díjas SMS-ben lehetett válaszokat küldeni (ezt hívják tudásalapú SMS-játéknak).

A GVH határozatában foglaltak szerint a Vodafone megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adott a játék tartalmát, menetét, a részvétel költségét, a nyerési esélyeket, a STOP parancs elküldésének következményeit, az egyes kérdéssorok elindításának díjköteles voltát és a fogyasztó által elért eredményt illetően, valamint egyes tájékoztatásaiban elhallgatta a játék lényeges jellemzőit. A GVH azt is megállapította, hogy a vállalkozás agresszív, fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a játékba regisztrált fogyasztóknak szóló emlékeztető, buzdító SMS-ek megküldésével.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A szolgáltatót tavaly áprilisban egyszer már megbüntette a GVH egy hasonló, 2009-es SMS-játékos promóció miatt, amiben autót, nyaralót, vagy nyaralást lehetett nyerni. Lapunk információi szerint a Vodafone a GVH akkori észrevételei alapján módosította a tavalyi BMW-s kvízjátékot, de a jelek szerint ezzel a versenyhivatal nem elégedett meg, és kvázi visszaesőként büntette a Vodafone-t. A Vodafone tavaly októberben egy internet-díjcsomaggal kapcsolatos hiányos tájékoztatás miatt is büntetést kapott, akkor 60 millió forintot kellett fizetnie a szolgáltatónak.

A versenyhivatali bírságok csúcsát a szakmában a  Magyar Telekom és az Invitel tartja: mindkét cégre egyenként kétszázmilliós pénzbüntetést rótt a GVH. A Magyar Telekom szintén SMS-játék miatt kapta a rekord összegű büntetést tavaly októberben, az Invitel pedig egy évekkel korábbra visszanyúló ügy, a jogelőd Hungarotel versenykorlátozó magatartása miatt.

Suba János, a Vodafone vállalati kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a cég nem ért egyet a döntéssel és annak megsemmisítése érdekében bírósághoz fordul.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról