:

Szerző: Bodnár Ádám

2011. június 6. 12:51

40 százalékos növekedéssel is elégedett lenne idén a BalaBit

2010-ben mintegy 60 százalékos árbevétel-növekedést ért el az IT-biztonsági szoftvereket fejlesztő BalaBit. 2011-ben már 40 százalékos bővüléssel is elégedettek lennének a vezetők, mondta el egy múlt heti sajtóbeszélgetésen Györkő Zoltán, a vállalat üzletfejlesztési vezetője.

A BalaBit három termékkel van jelen a hazai és nemzetközi piacon, a Zorp moduláris alkalmazásszintű proxy tűzfallal, a syslog-ng naplózó szoftverrel, amelynek nyílt forrású verziója évek óta része a legtöbb Linux-disztribúciónak, valamint a Shell Control Boxszal, amely a rendszergazdák és kiemelt jogosultságú felhasználók tevékenységének monitorozására szolgál és a maga nemében egyedülálló a világon. Utóbbi két termék iránti keresletet a szigorodó törvényi és iparági előírások folyamatosan húzzák, 2010-ben a BalaBit árbevételének már 76 százalékát tették ki.

A Shell Control Box árbevétele közel háromszorosára nőtt egy év alatt, a syslog-ng 28 százalékos növekedést ért el, a Zorp tűzfal értékesítéséből pedig 19 százalékkal több pénz folyt be mint tavaly. A BalaBit 2010-es árbevétele így 1,58 milliárd forintot tett ki, ami 59 százalékos növekedés a 2009-es szinthez képest. Az árbevétel közel négyötöde külföldről folyt be, a világpiacon a BalaBit olyan referenciákkal rendelkezik mint a Boeing, a NASA, az EADS, a svéd államkincstár, illetve a német pénzintézetek számára informatikai szolgáltatásokat biztosító Fiducia.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

"Várakozásaink szerint a következő években a piacon a compliance céllal bevezetett eszközök konszolidációja lesz az egyik jellemző trend. Ezen azt értem, hogy a külső kényszerből bevezetett, a szervezetben elszigetelt megoldásokat a vállalatok fokozatosan bevonják az értékteremtésbe. Ez a folyamat az olyan termékeknek fog kedvezni, amelyek valódi biztonsági és üzemeltetési igényeket is képesek kiszolgálni" - mondta Györkő Zoltán.

Mivel a vállalat saját fejlesztésű termékeit viszi piacra, növekedésének első számú motorját a szoftverfejlesztői kapacitás jelenti. Jelenleg már 100 feletti munkatárssal rendelkezik a cég, ezek zömében fejlesztők, idén további 40 fővel bővülhet a létszám, amely részben műszaki, részben pedig kereskedelmi, értékesítési pozíciók megnyitását jelenti. A két veszprémi egyetemista által alapított BalaBit idén beindítja első vidéki fejlesztőközpontját is, ahol kezdetben szűk tucat munkatársat kíván foglalkoztatni. A tervek szerint 2011 végére 150 főre növekedik a cég dolgozóinak létszáma.

A BalaBit partnerhálózatán keresztül a világ 30 országában van jelen, de saját képviselettel rendelkezik Németországban, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Oroszországban is. A vállalat kifejezett célja, hogy idén további nemzetközi piacokra lépjen be saját képviselettel.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.