Szerző: Gálffy Csaba

2011. május 27. 08:59

Rekordnegyedév a NetAppnál

Továbbra is a NetApp a tárolópiac legdinamikusabban növekvő szereplője. A gyorsan felértékelődő vállalat már 1,4 milliárd dolláros forgalmat bonyolít negyedévente, miközben minden eddiginél gyorsabban növeli piaci részesedését. A befektetők imádják, az elnök-vezérigazgató boldog.

Átlag feletti növekedés

A NetApp termékeit imádja a piac - foglalhatjuk röviden össze a cég negyedéves teljesítményét. A válság után tavaly gyors ütemben talpra álló tárolópiac lendülete töretlen, a NetApp viszont még a piacnál is gyorsabban növekszik. A negyedév során generált forgalom 1,43 milliárd dollár volt, amely 22 százalékkal magasabb mint az előző év hasonló negyedévében. A profit valamivel óvatosabban 145 millió dollárról 160 millióra nőtt - a cég tehát továbbra is vastagon nyereséges.

Tom Georgens, a NetApp elnök-vezérigazgatója kitörő örömmel jelentette be, hogy 38 százalékkal nőtt a cash flow és több mint egymilliárd dolláros üzemi nyereséget értek el a most záruló pénzügyi évben. "Történetünk során most növeltük legnagyobb ütemben a piaci részesedésünket és rekordszámú millió dolláros üzletet kötöttünk, ami jól mutatja a piaci lendületünket és azt, hogy a vállalati felhasználók egyre nagyobb arányban választják a NetAppot a tárolóvirtualizációs és felhőalapú rendszereik alapjául." Steve Gomo pénzügyi igazgató nyilatkozata szerint a negyedév még jobb is lehetett volna, azonban bizonyos megrendeléseket egyszerűen nem győztek kielégíteni - a beszállítással kapcsolatos gondokat azóta sikerült orvosolni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A legjobban a NetApp Fabric-Attached Storage (FAS) termékek teljesítettek, a 6000-es családba tartozó termékekből 64 százalékkal több fogyott, mint az előző év hasonló időszakában. Georgens elmondása szerint a keresletet elsősorban a flash cache modulok formálták, amelyek forgalma 200 százalékkal nőtt egy év alatt és mára a FAS tárolók kétharmadát már ezzel adják el. Az EMC-re utalva az elnök-vezérigazgató kijelentette, hogy a "versenytársak nemrég tett bejelentéseinek tudatában is biztosak vagyunk piaci helyzetünkben."

Elhárult a felvásárlás veszélye

A tőzsde imádta a bejelentést, a cég papírjai mintegy 7 százalékkal emelkedtek. A NetApp amúgy fantasztikus befektetésnek bizonyult az elmúlt néhány évben, a cég értéke 2008 októbere óta több mint megnégyszereződött és mára a 20 milliárd dollárt is meghaladja . A tőzsdei siker azt is jelenti, hogy a cég valószínűleg megmenekült a felvásárlástól, pedig az elmúlt években főszereplője volt a akvizíciókról szóló pletykáknak. Húszmilliárdos piaci értékkel azonban nincs olyan nagy hal, amely könnyedén megszerezhetné a vállalatot - a gyorsan növekvő érték mellett pedig az önkéntes egyesülés nem vonzó lehetőség.

A befektetők bizalma megalapozottnak látszik. A NetApp 22 százalékos forgalomnövekedése és a high-end rendszerek 64 százalékos bővülése magasan a többi piaci szereplő növekedése fölött jár. Az EMC 17 százalékkal tudta növelni bevételeit a legutóbbi negyedévben, miközben a csúcs Symmetrix rendszerek forgalma 25 százalékkal, a középkategóriás tárolók pedig 20 százalékkal nőttek egy év alatt. A Hitachi Data Systems 19 százalékos, a HP 3 százalékos, a Dell pedig 11 százalékos növekedésről számolt be, a teljes piac pedig 13-14 százalékkal nőtt éves szinten. Ehhez viszonyítva érthető a NetApp vezetésének és befektetőinek lelkesedése - sikerült komolyan túlnőni a piacot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról