Szerző: Gálffy Csaba

2011. március 25. 10:55

Szétcsap a Google az engedetlen tabletgyártók között

Az olcsó androidos termékek szépen utaznak a nagy gyártók által megteremtett imázs farvizén, miközben súlyos károkat okoznak a platformnak. A Google most úgy döntött, hogy az elsőszámú partnerek védelmében késlelteti a az Android 3.0 forráskódjának kiadását.

Meghatározatlan ideig nem hozza nyilvánosságra az Android 3.0, kódnevén Honeycomb forráskódját a Google, az operációs rendszerhez így csak a legfontosabb partnerek kapnak hozzáférést. A Google közleménye szerint "a rendszer még nem áll készen a különböző készülékeken történő módosításra és testreszabásra". A döntéssel a legfontosabb néhány partnerre (pl. Samsung, Motorola, LG) korlátozta a rendszerhez való hozzáférést a cég - jellemzően azokra, akik vállalták, hogy a Honeycomb felületét nem módosítják táblagépeikhez.

Vigyázat, a kódok záródnak

A lépés szembemegy a Android nyílt platform imázsával, amelyet a Google büszkén hirdetett az Apple iOS, a Microsoft Windows Phone 7 vagy a RIM Blackberry OS zártságával szemben. A forráskód kiadásának késleltetésével a Google-től független androidos eszközök később jutnak hozzá az ingyenes és szabad rendszerhez, a Honeycomb által megcélzott táblagépes piacon pedig akár néhány hónapos csúszás is kritikus lehet.

A kritikusok szerint az Android nem tekinthető valódi nyílt forráskódú projektnek, mivel a fejlesztést egyedül a Google végzi és csak az elkészült verziók forráskódját nyitja meg utólag. Ebben a rendszerben a keresőóriás gyakorlatilag csak egy ingyenes operációs rendszert készít, a nyílt forráskód legfontosabb előnyét, a kooperatív munkát ugyanis ellehetetleníti.

Brand épül

Az Android platform olyan népszerűségre tett szert rövid idő alatt, amelyről a gyártók álmodni sem mertek. A termékek között egészséges verseny alakult ki a leggyorsabb és legjobb termék címéért, a prosperáló ökoszisztéma pedig rengeteg fejlesztőt is a platformhoz csábított. Egészen természetes, hogy a hangos és általánosan pozitív médiavisszhang a fogyasztók olyan rétegeit is elérte, akik amúgy nem tartoznak a legtapasztaltabb okostelefon-felhasználók közé.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Így előállt egy olyan információhiányos szituáció, amelyben az Android működött, mint hívószó, miközben nem volt egy másik márka, amelyet a termékekhez lehetett volna csatolni. Mindez a hagyományosan zavarosban halászó távol-keleti gyártók malmára hajtotta a vizet, akik az Android ingyenességét kihasználva töménytelen mennyiségű, ismeretlen márkával rendelkező táblagéppel árasztották el Európát és Amerikát. Az ilyen termékek azonban nem a piac tetejét célozták, hanem agresszív árazásuknak megfelelően a belépőszintet, ahol az információhiányos fogyasztók tömege várta a megfizethető androidos termékeket.

Nem minden arany

A megdöbbentően olcsó telefonok és táblagépek azonban, a vásárlók legnagyobb meglepetésre, pontosan annyit is értek, amennyi az áruk volt, ami elégedetlenségi hullámot váltott ki a fogyasztók körében, a várt élmény a legtöbb esetben elmaradt a gyenge minőségű hardver, a rossz minőségű meghajtók és az optimalizálatlan rendszer miatt. Mivel ezek a vásárlók elsősorban az Android márkaerejében bíztak, a csalódást is a Google operációs rendszere ellen fordították, nem a - sokszor a termékeken fel sem tüntetett - gyártó brandje ellen.

A döntés másik károsultja a HTC lehet, az egyetlen nagy gyártó, amelyik még nem jelentett be Honeycombot futtató eszközt. A Google határozott fellépése az egységes kezelőfelület mellett a HTC-t érinti a legkomolyabban, a gyártó ugyanis rendkívüli erőforrásokat fektet a saját, Sense néven fejlesztet telefonos és táblagépes felületébe - ez viszont nem működik a "hivatalos" Honeycomb verzión, az implementáláshoz szükség lesz a forráskódra.. A gyártó ragaszkodik a Sense-hez, ez áll annak is a hátterében, hogy a Flyer néven bemutatott HTC tablet nem Honeycomb-alapokon, hanem a régebbi Android 2.4 "Gingerbreadet" használva készül. A nyílt forráskódú Android 3.0 késleltetésével pedig a HTC-nek tovább kell várnia a nagy felbontást és gyorsabb grafikát támogató operációs rendszerre, ami a gyilkos piacon a versenyelőny elvesztésével járhat.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról

FLIP

3

Kagylómobillal erősít a Honor

2024. június 14. 10:28

A cég útnak indította első flip típusú készülékét, amivel újabb hézagot foltoz be a nagy márkák elleni versenyben.