Szerző: Dojcsák Dániel

2011. március 24. 11:37

Arc, Neo, Pro: itt vannak a Sony Ericsson androidos újdonságai

Ma délelőtt Budapesten is bemutatkoztak a Sony Ericsson legújabb androidos okostelefon modelljei. A szinte teljesen újragondolt Xperia termékcsalád végre őszintén büszkévé teszi a svéd-japán gyártót, hiszen a mostani modellek már nincsenek lemaradva a versenytársaktól, se szoftver, se hardver tekintetében.

A Sony Ericsson életében a 2009 volt a mélypont, amikor már belépett az Android világába, s elkezdte maga mögött hagyni a Windows Mobile és a Symbian operációs rendszereket is. Az első androidos szárnypróbálgatások nem sikerültek jól, mivel folyamatosan elavult szoftververziót kínált a cég, s az elsőre ütősnek gondolt egyedi kezelőfelületek sem működtek úgy, ahogy kellett volna. Nehézkes, felesleges volt a saját felület, s a látványos dizájnmegoldások többet rontottak a használhatóságon, mint amennyi örömöt okozhatott volna a szépsége.

Szépet tervezni tudnak

Az egyetlen erőssége a Sony Ericssonnak az ízléses, szép, kívánatos dizájn, ami jellemző az Xperia sorozat minden tagjára. Az idei kínálatnak sem kell szégyenkeznie ezen a téren, ha valaki kezébe veszi az Xperia Arc mobilt, akkor néhány perc bizonyára eltelik, mire a rácsodálkozás és a pislogás után egyáltalán be tudja kapcsolni. A Sony Ericsson jelszava, hogy a szórakozás és a kommunikáció egyvelegét emelje magas szintre. A leckét megtanulta a cég, s az ígéret szerint a jövőben az Android-verziókat mindig a lehető leggyorsabban követi.

Négy új okostelefont mutatott be a vállalat, a zászlóshajó az Arc, amivel a HWSW már hosszabb tapasztalatokkal rendelkezik. Ez a modell a nagy kijelzője mellett a vékony tokozásról, illetve a homorú hátlapról ismerszik meg. A második szereplő a Neo, amit a multimédia-őrülteknek szán a cég, ez szintén full touch felületű, rendelkezik HDMI-kimenettel, kapott egy 8 megapixeles kamerát Sony Exmor R technológiával, ami arról gondoskodik, hogy kevés fény mellett is vállalható képek készülhessenek. És ha már Sony, akkor nem érdemes megfeledkezni a “Bravia” technológiáról, a Sony Ericsson ezzel azt próbálja jelezni, hogy az Arc, Pro és a Neo kijelzőjének képe vetekszik a Sony nagy Bravia tévéinek minőségével.

Jön qwerty, HDMI, meg minden mi szem-szájnak ingere

Az Arc és a Neo is 1 GHz-es Qualcomm MSM8255 Snapdragon processzorral érkezik, ami magában foglalja az Adreno 205 grafikus egységet is. Ez a kombináció nem a csúcsteljesítményt jelenti, hiszen az NVIDIA Tegra 2 erősebb nála, viszont ahogyan a HTC készülékeiben, úgy itt is az erősebb grafikus gyorsítással rendelkező rendszer elegendő teljesítményt ad a sima, gyors, akadásmentes futáshoz szinte bármilyen helyzetben.

Az eredeti Xperia-koncepció a Pro modellben köszön vissza. Aki még emlékszik a Windows Mobile-t futtató Xperia X1 és Xperia X2 készülékekre, az tudja, hogy a sokat író, levelező, csetelő felhasználók áldották az oldalra fordított mobil aljából kicsúsztatható teljes billentyűzetet. A Pro ezt hozza vissza, sőt, hozza be az androidos kínálatába. Hasonló specifikációval rendelkezik mint társai, a kicsúszó billentyűzet miatt viszont valamivel nehezebb náluk.

A három modell közül érdekes módon épp a legnagyobb darab, az Arc lett a legkönnyebb. Mindössze 117 gramm a mobil, s csupán 8,7 mm vastag, illetve vékony. Ha levesszük a hátlapot és csak a testet fogjuk két ujjunk közé, akkor olyan érzésünk van, mintha egy vastagabb rajzlapot fognánk kézbe. A Neo 126, a Pro pedig 142 gramm, de ez csak a kiszerelés miatt változik. Egyébként mindhárom készülékben ugyanaz a kijelző lapul, mégpedig a szokásos WVGA-nál 24900 pixellel többet megjelenítő, 854x480-as LED-háttérvilágítású LCD, ami rendkívül jó képminőségű.

Nem mindenben akarnak sokat

A három modellnek vannak gyengeségei is, a belső memóriát nem sikerült túl bőségesre szabni. Összesen 1 gigabájt belső memóriát kapott az Arc, a neo és a Pro, amiből a felhasználó számára alkalmazástelepítésre, a telefonkönyvre és egyéb adatok tárolására mindössze 320 megabájt áll rendelkezésre. Ez ugyan több mint kétszer annyi, mint a HTC Desire 147 megabájtja, de harmadannyi mint a HTC legújabb készülékeinek 1 gigabájtja. Persze az SD-kártya is rendelkezésre áll már telepítésre, így normál felhasználás mellett a 320 megabájt is elegendőnek tűnik.

A hardver mellett lényeges fejlődés történt a szoftver oldalán is. A Timescape továbbra is öncélú és inkább mutatvány, mint praktikus, viszont az új menürendszert, a kezelést tényleg barátságosra, szépre és egyben praktikusra is szabták a Sony Ericssonnál. Nem csak arról van szó, hogy amikor egy ikont a kuka felé húzunk, akkor a kukának felnyílik a teteje, vagy arról, hogy a nyitóképernyő átrendezésekor az ikonok “táncolnak”, mozognak, hanem arról is, hogy a Sony Ericsson is felhozta magát az otthoni multimédiafogyasztás területén A kijelző képe kiküldhető a tévére, sőt a mobillal lehet irányítani a tévét, s ha minden igaz, akkor hamarosan az Xperia és a PlayStation 3 is sokkal közelebb kerül egymáshoz.

Játék, játék, játék

Az Xperia Arc és Neo néhány hónapon belül megvásárolható lesz Magyarországon, a Pro kicsit később érkezik. A Sony Ericsson érthetően a Sony-hagyományoknak megfelelően a játékok terén is erősíteni szeretne, ennek jegyében készült az Xperia Play, a cég ezzel igyekszik betörni a kézikonzolok piacára. A Samsung is komoly figyelmet fordít a játékokra, nem véletlenül jelentette be a több Player modellt, illetve a tableteken is kiemelt figyelmet kap ez a terület. A Sony Ericsson is igyekszik lábnyomot hagyni, s még mielőtt robban az androidos játékpiac, addig elcsábítani minél több felhasználót, s megszerezni a még kicsi piac minél nagyobb részét.

A Play hardveresen nem különbözik a fent már kivesézett három modelltől, egyedül a több mint 380 megabájtos felhasználható belső memória érdemel említést. A különbség az a beviteli eszközökben van, itt ugyanis nem egy qwerty billentyűzet csúszik elő a mobil oldalából, hanem egy Playstation kontrollerhez hasonló joypad. Igaz ezektől a gomboktól válik ez az eszköz “Playstation Certified” kategóriává.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Magyarországon akkor indul majd el a Play forgalmazása, ha a fizetős Android Market elérhetővé válik, hiszen itt nem a hardver, hanem a mögötte elérhető tartalom számít. Csehországban és Lengyelországban már elindította a forgalmazást a Sony Ericsson, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem a Sony Ericssonon múlik, hogy mikor jön ez a modell, hanem ez esetben a Google-nél van a labda. Azt viszont továbbra sem tudjuk, hogy a Google számára miért kevésbé értékes a szlovák vagy magyar pénz, mint a cseh vagy a lengyel.

Vezetni akarnak

A négy modellt a Sony Ericsson az idei szezonban elégnek gondolja, s nem szeretné még több modellel, verziókkal, változatokkal sokkolni a közönséget. Ezzel a négy modellel szeretné itthon és globálisan is növelni a részesedését a vállalat, s élre törni az androidos szegmensben, bár ez feltételezhetően nem fog sikerülni, látva a közvetlen konkurensek, a Samsung és a HTC elhivatottságát, de ettől függetlenül a dobogó szinte biztosan meglesz.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról