Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Itthon minden harmadik eladott mobil okostelefon

Bodnár Ádám, 2011. március 03. 11:06
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az erőteljes marketingnek, a szolgáltatói akcióknak, az egyre olcsóbbá váló mobil szélessávú csomagoknak és a karácsonyi vásárlási láznak köszönhetően Magyarországon is komoly teret nyertek az okostelefonok. A negyedik negyedévben majdnem annyi fogyott mint 2009-ben összesen.

Háromból egy

Az IDC adatai szerint 2010 negyedik negyedévében 225 ezer okostelefon érkezett a magyar piacra, ezzel a teljes mobiltelefon-piac több mint harmadát tették ki - az elemzőcég nem a konkrét eladásokat, hanem a gyártói szállításokat követi figyelemmel. A piac növekedését jól mutatja, hogy 2009-ben egész évben 236 ezer ilyen készülék fogyott Magyarországon, 2010-ben már 501 ezer, idén pedig majdnem 1 millió darab eladásával számol az elemzőcég.

Néhány hónapja még "csak" 800 ezer okostelefon eladását becsülte 2011-re az IDC, a vártnál sokkal jobb negyedik negyedéves mutatók miatt azonban megemelték az előrejelzést. 2015-ben a magyar mobilpiac több mint felét adják majd az okostelefonok és ettől kezdve dominálni fogják az eladásokat. A növekedés mögött az okostelefonok iránti egyre nagyobb kereslet áll, amelyet a szolgáltatók is előszeretettel gerjesztenek hirdetésekkel, részletfizetési akciókkal és kedvezményekkel, valamint egyre olcsóbb mobilszélessáv-csomagokkal.

Bejött a Vodafone-nak az iPhone

A világpiacot továbbra is uraló Nokia készülékeinek népszerűsége elképesztő mértékben zuhant itthon is. Egy évvel korábban, vagyis 2009 negyedik negyedévében a hazai okostelefon-piac mintegy háromnegyedét uralták a finnek, 2010 végére azonban már csak alig több mint harmadát. A Mobile World Congress előtt bejelentett Nokia-Microsoft együttműködés várhatóan csak 2012-ben érezteti majd hatásait a piacon, és a Windows Phone 2013 körül előzheti meg a Symbiant. 2015-re a Symbian valószínűleg teljesen el fog tűnni az okostelefon-piacról, vélekedett Fauszt Gábor, az IDC elemzője.

Az Apple iPhone-ok magas áruk ellenére rendkívül keresettek Magyarországon, derül ki az IDC adataiból. 2010 utolsó három hónapjában 70 ezer felett volt az iPhone-eladások száma, az elemzőcég becslései szerint ennek több mint harmadát is adhatta a Vodafone - a piros emblémás szolgáltató november végén kezdte el forgalmazni az Apple okostelefonját. Fauszt Gábor a HWSW-nek elmondta, Magyarországon még mindig státusszimbólumnak számít az iPhone, sokan vannak, akik egyáltalán nem használják ki a szolgáltatásait.

A szaksajtóban az iPhone és az Android harca leginkább a csúcskategóriás készülékekről szól, a az eladások derekát azonban a középkategóriás, 50-60 ezer forintos modellek adják, mint amilyen a Samsung Galaxy 3, a Sony Ericsson Xperia X8 és X10 Mini, az LG Optimus GT540, de a Nokia is középkategóriás mobiljaival maradt az eladások éllovasa. A harmadik negyedévben az androidos mobilok szállítások terén már felülmúlták az iPhone-okat, a negyedik negyedévben azonban az Apple visszavette a második helyet a platformok csatájában, ami az IDC szerint annak köszönhető, hogy a Vodafone-nál is elrajtolt a készülék és a rajtra több tízezer telefon érkezett az országba. Az androidos okostelefonok az eladások több mint negyedét szerezték meg 2010 negyedik negyedévében a hazai piacon.

A három legnagyobb platform eladási adatainak összesítéséből kiderül, hogy Magyarországon a többi okostelefonos operációs rendszerre (BlackBerry OS, Windows Phone, Bada) épülő készülékek marginális piaci szereplők, összesített részesedésük nem éri el a 8 százalékot sem.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.