Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Szerverszobai hőmérsékletmérés - olcsón

Kocsis Tamás, 2011. március 04. 08:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

IP-alapú hőmérsékletmérés azoknak, akik a Dallast csak a tévében szeretik, a Pákáról pedig legfeljebb Öveges professzor jut az eszükbe. Kipróbáltunk két, forrasztásmentes szerverszobai hőmérsékletszenzort lustáknak és kényelmeseknek.

Nem, Nagiost meg Zabbixet akkor sem, ha ráültetnek a vörösen izzó szerverre, megsütnek és esznek a húsomból! - ez volt az első gondolatom, amikor egy elromlott légkondi miatt pokolbéli víg napok köszöntöttek a szerverszobára és maghőmérsékleten olvadoztak a vasak. Előkaptam egy Konsztantyin A. Szimonov összest, és fennhangon recitálni kezdtem a kernelkódba publikáló költő egyik halhatatlan remekművét:

„Vakon vezessenek maguk felé hajló kezek,
Vérben fuldokló torkomból sikoly-orkán
Támad,
Májamból véres tollbokrétájú grifek egyenek,
Számat
Akkor sem hagyja el más, csak az Igazságnak
Kiszáradt medrű folyójából
Visszamaradt
Partmorzsaléka a valónak,
- vagy nevezzetek aljas, kétszínű csalónak -,
De nincs az a megfakult fényű Ördög vagy Isten
Odafenn a Mennyben, vagy alább a Pokolban,
Hogy Azokkal, Azokkal mérjek én
Hőmérsékletet, pokolbéli víg napokban,
Éjszakákban és hajnalokban,
És 7/24-ben,
Elcsalva mindent, ami jó és szép,
Megrontva magam örökkön-örökké...
Ámen!” (K.A.Szimonov, patch-2.6.34.8.bz2, acevents.h)

-Már megint részeg vagy! - rótt meg a góré. Nincs valami felügyeletünk?
-Rendőrségim volt, csak elévült... A Zabbixban meg eldőlt a diszk, és az amúgy sem mért hőmérsékletet.
-Te májzsugoros lélektörpe! Márpedig itten mérni fogod a hőmérsékletet! Olcsón!


Mit volt mit tenni, mérjünk hát hőmérsékletet. Olcsón?

A Google számos megoldást is előhozott, többek között olyanokat, ahol mindenféle áramköri cuccból kellett volna forrasztgatni, de mivel páka akkor volt utoljára a kezemben, amikor nyolcadikos technikaórán lukakat égettem a saját iskolaköpenyembe, elvetettem minden bütyköléssel járó megoldást. Főleg, mert a receptek mind úgy végződtek, hogy Nagios. Vagy Zabbix. Félreértés ne essék, semmi bajom a Nagiosszal és Zabbixszel, elismerem flexibilitásukat és tudásukat. Csak szeretem az egyszerűséget. Ami nem jár kosszal és scriptekkel. Ami instant. Bekapcsolom és működik. Ilyen kell nekem!

Mit kell tudnia egy hőmérőnek?

Milyen elvárások vannak egy szerverszobai hőmérővel szemben? A legfontosabb, és ebben biztos vagyok, hogy mérnie kell a hőmérsékletet. Legyen egyébként bármilyen jó, de ebből nem lehet engedni. Lehetőleg legyen IP-alapú - ez sem triviális, rengeteg riasztó-jellegű, hangos vacak létezik, ami napközben még oké, de éjszaka feleslegesen visít, legfeljebb a portás nem fog tudni aludni.

Tudjon riasztást küldeni – általános az e-mail, de éjszaka azzal sem érek semmit, tuti nem olvasok alvás közben levelet. SMS, az kell nekem! Illetve nem nekem, mert ne nekem küldje, hanem a főnökömnek, ébredjen ő fel a sipákolásra és húzzon be ventilátorokkal hűteni a szervereket. Tudjon beavatkozni. Nyisson ablakot, vagy ilyesmi, de legalábbis állítsa le a nem kritikus rendszereket, hogy ne fűtsenek tovább. Aztán a kritikusakat is, ha nem javul a helyzet. Ilyen kell nekem! Vezessen mérési naplót, hogy a légkondisok orra alá lehessen tolni. Riporting és monitoring, az kell nekem!

Ezeket az igényeket szedtem össze magamban, majd lőttem ki belőlük néhányat, mert elvéreztek az olcsóság oltárán. Vannak profi cuccok (pl. szünetmentesekbe épített szenzorok), amelyek megfelelnek az elvárásoknak – de profi áron. A kulcs pedig az olcsóság volt. Hosszas Guglizás után akadtam rá két nagyon esélyes cuccra (amelyeket nem Kínából vagy eBayről kellett volna rendelni): a HWg-STE és a magyar fejlesztésű IPThermo kütyükre. Ez utóbbi csak utóbb került a kezembe, év vége előtt jártunk, nem volt elérhető példány belőle, de persze a végén csak sikerült szerezni egy remekbeszabott példányt.

HWg-STE a cseh thermo-knédli

Magyar disztribútora a Macro Budapest Kft., és nagyon készségesek voltak, amikor telefonon bejelentkezve próbadarabot kértem tőlük. Futárral küldték, egy órán belül a kezemben volt a kicsike. Mert valóban kicsike. Egy dobozka, amely a legfontosabb igényeimet kielégíti, már ami a hőmérséklet-monitorozást és a riportingot illeti. Tud még páratartalmat is mérni, de az nem érdekelt. Viszont beavatkozni önmagában nem tud, szenzorról van szó, nagymama működési módban: lát és hall, csak éppen nem csinál semmit ezen kívül. Még csak nem is köt. Viszont jó árban volt, így örömmel vetettem rá magam.

A HWg-STE tehát egy dobozból áll, amin egy Ethernet- és két USB-port található. Az USB-portba kell beledugni magát a hőmérőt (a másodikba a páratartalom-érzékelőt), amely egy drót, a végén valami lapos izével, amit nem kellett forrasztgatni. Az Ethernetet juszt sem mondom meg mire való.

Rögtön bekötöttem a hálózatba, bedugtam a hőmérő USB-s végét, bekapcsoltam, majd előkurkásztam a DHCP szerverből, hogy milyen IP-címen érhető el. A HWg-STE-nek beépített webszervere van, és minimalista, letisztult webes menedzsmentje. Lehet IP-címet állítani, jelszót, szenzornevet és természetesen a hőmérsékleti triggert: mi a normális tartomány. Be is állítottam 20-32 fok közé, majd mindjárt ki is próbáltam.

Van abban valami vicces, hogy az ember ül a melóhelyén és a szájából kilógó drótot bizergálja. Némi nyálfolyatás után - Heuréka! – a webes felületen tisztán látszott, hogy nem vagyok lázas, viszont a szenzor detektálta, hogy kiléptünk a normális tartományból és alertre váltott. Meg is jött a riasztó e-mail: 36,7, de nem normális!

A HWg-STE-hez tartozik egy windowsos menedzsmentszoftver is, amely több szenzort is tud kezelni, és korrekt mérési naplót vezet a szenzorokról. Feltettem, kipróbáltam, az is ment. Bár nem ártana, de nem fogom használni, a légkondis úgy is magasról tesz arra, amit kérünk tőle. A cucc működik, konstatáltam, de még hátravan a feketeleves: egyrészt meggyőzni a kollégákat, hogy nem vagyok teljesen hülye – vagy nem teljesen vagyok hülye – és megoldani az SNMP-alapú SMS riasztás kérdését.

IPThermo – a turáni thermo-puma

Kissé viszontagságosan jutott el hozzám a szegedi Procontrol Electronics Kft. csodakészüléke, a magyar technológiai ipar remeke, az IPThermo készülék. A csomagból kibontva némi meglepetés ért – a HWg-STE tapasztalat alapján itt is drótalapú szenzorra számítottam, ám tévedtem: az IPThermo jóval több ennél.

Az IPThermo egy menedzsmentdobozból és egy vagy több szenzordobozból áll. A szenzordobozok USB-n keresztül összekapcsolhatóak és sorba köthetőek, így egyetlen menedzsmentdoboz akár négy szenzort is képes felügyelni. Az első szenzor első USB-csatlakozóját a menedzsmentdobozhoz kell csatlakoztatni, míg a második USB-be egy második szenzort lehet dugni. A második szenzorba egy harmadikat, abba egy negyediket. Ez a magyari virtus! Nem csak egy szenzor, hanem láncba fűzve akár több is! Nem is puma ez már, hanem kardfogú, de remélem nem a kihalás lesz a része.

Kicsit elkeserítő volt, hogy áram alá helyezés után nem leltem meg a DHCP-szerverben az eszközt: mint kiderült a meglehetősen fura 192.168.0.250-és IP-címen ücsörög alapból. Kicsit morcosan dugtam rá a felkonfigurált laptopomat, de így már minden rendben volt, az eszköz elérhető lett és készen állt a konfigurálásra. A konfigurálás szó kicsit fellengzős, konkrétan az IP-címen, dátumon és az adminjelszón kívül semmit nem lehet és nem is kell állítani rajta. A menedzsmentdoboz elérhető telneten keresztül is, és konzolról is elvégezhetőek a szükséges beállítások.

Az IPThermo mellé jár a grafikus menedzsmentszoftver. Már akinek szüksége van rá. Az alkalmazás mind a négy csatlakoztatott szenzor adatait képes rögzíteni, és akár riasztani is tud e-mailben, ha a szenzorok nem megfelelő értékeket mérnek. Jó pénzért külön klímafelügyeleti alkalmazás is vásárolható az IPThermo termékcsaládhoz, de én ingyen is tudom, hogy a klímám nem működik, így felügyelni sincs mit rajta.

Kellemetlen meglepetésként ért, hogy az IPThermo menedzsmentdoboza az IP-cím megváltoztatása után sem a régi alapbeállításon, sem pedig az új címen nem volt elérhető, de néhány ritmikus "kihúz-bedug" után megtaláltam az új címen. A párosodási játék után az eszköz működőképessé vált, bár óva intek mindenkit a szenzordoboz szájba vételével kapcsolatban: beférni befér, de ez már túl perverz a napi üzem alatt.

SNMP lekérdezések és SMS riasztás

Ahhoz, hogy SMS riasztásokat lehessen generálni, az eszközöket SNMP-vel automatikusan lekérdező és az eredményeket feldolgozó alkalmazásra van szükség. Természetesen mind a HWg-STE, mind az IPThermo SNMP-n lekérdezhető, és a gyártók szerencsére mellékelték a MIB- készleteket, illetve a konkrét SNMP-lekérdező példákat. Némi snmpget játszadozás után mindkét eszközből simán ment a lekérdezés, így mindkét eszközt elvileg néhány mozdulattal be lehet tolni bármilyen felügyeleti rendszerbe…

..például Nagiosba. Sőt, mindkét termék esetén ajánlott is a Nagios, mert jó és flexibilis. De én nem fogok Nagiost használni, ráadásul önmagában az sem oldja meg az SMS-riasztás kérdését! Nem telepítek Linuxot, nem töltök Nagios virtual appliance-t a VMware piactérről! SMS gateway-t vagy soros portra kötött telefont sem akarok! Instant megoldás kell, bekapcsolom és működjön! Cloud! – hörögtem megvilágosodva - Cloud-alapú monitoring kell nekem! Nincs telepített monitoring szerver, nincs SMS átjáró, csak maga a felhő!

A GFI MAX RemoteManagement "házibarát" lett a befutó: ez egy cloud-alapú felügyeleti rendszer, ami szerver- és munkaállomás monitoringot, riasztásokat, szoftver- és hardverleltárt, patch-menedzsmentet, sebezhetőségvizsgálatot, scriptek futtatását, integrált TeamViewer-alapú távoli beavatkozási lehetőséget és instant SMS riasztást kínál. Nem kell monitoringszervert telepíteni, csupán a monitorozandó szerverekre és munkaállomásokra egy-egy agentet tenni, ami HTTPS kapcsolatban áll a felügyeleti clouddal. A cloudban lehet felvenni a monitoring-szabályokat, triggereket, riasztásokat. Kifejezetten outsource cégeknek fejlesztették, egy dashboardon megjelenik az összes monitorozott cég eszközparkja, állapota, riasztásai. Külön, szeparált dashboardok a monitorozott cégek üzemeltetőinek.

Igaz, hogy eredetileg csak a hőmérsékletet akartam felügyelni, de a projekt kinőtte magát: ha már, akkor legyen kövér. Fél óra alatt csoportházirendből feltoltam minden szerverre és munkaállomásra az agenteket, felvettem a legfontosabb triggereket, riasztásokat. SNMP-lekérdezésre az egyik szerver agentet használtam, megadtam a HWg-STE IP-címét, bemásoltam a megadott OID paramétereket, majd rábuktam a drótra. Zizegés, csörömpölés: SMS érkezett! Nem vagyok lázas, de normális sem! Heuréka! Működik!

Az IPThermo esetében sem ment másképpen, csak nem vettem a számba a szenzordobozt. Ugyanabból az agentből felvettem az SNMP ellenőrzést, megadtam az IPThermo címét és a szükséges OID-eket, és máris működött a dolog.

Melyik cuccot szeressem?

Tulajdonképpen mindkettőt elfogadnám. Mindkettő tökéletesen alkalmas arra, amire szántam őket. Nehéz dolog választani közülük, mindkettő tetszik és egyszerűségükkel megnyertek maguknak. A HWg-STE lett végül a befutó, és nem azért, mert a magyar termék alulmaradna technológiailag. Sőt, a telnetes konzol és lekérdezési lehetőség még előrébb is sorolta nálam az IPThermót.

Apró bosszúságon vérzett el a magyar kardfogú: a szenzordoboz nem szerelhető, semmiféle rögzítési lehetőség, lyuk vagy csavarhely nincs rajta. A dobozt, még ha csak kicsi is, szeretném felszerelni valahova – de nem tudom. Egy dróttal kapcsolatban viszont nincsenek ilyen problémáim, azt oda ragasztom, kötöm, gyorsszorítózom, ahova kell. Az IPThermo mentségére szóljon, hogy ha több szenzorra lenne szükségem, őt választanám, hiszen szenzoronként bővíthető. kvázi fillérekért. Zseniális a felfűzhető szenzorok koncepciója, a magyar géniusz azonban most egy apró hülyeségen vérzett el.

Összefoglalva, bár a projekt kinőtte magát, de korántsem haszontalanul: egyrészről megvalósult az SMS-riasztású hőmérséklet-monitorozás (a HWg-STE ára kb. 41 ezer forint, míg az IPThermo menedzsmentdoboz és első szenzor 36 ezer forint, minden további szenzor 6 ezer forint), másrészről lett egy olyan felügyeleti rendszer, amelyben nem dőlhet meg a diszk. Ha az árakat nézem, valószínű, hogy ebben a formában kihozható lett volna olcsóbban, ha magam forrasztom és nagiosozom mind a hőmérőt, mind a felügyeletet, de ha a ráfordítandó időmet számolom és figyelembe veszem a lehetséges égési sérüléseimet, úgy érzem jobban jártam.

Most már csak azt szeretném tudni, hogy melyik játékos a pontosabb, mivel a HWg-STE jelenleg 26,5, míg az IPThermo 27,46 fokot mér ugyanott...Lehet, be kell szereznem egy hőmérőket felügyelő hőmérőt?!

A cikk szerzője az GFI magyarországi képviseletének technikai vezetője.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.