:

Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 28. 16:40

Hétfő éjjel UPC internet nélkül maradt Budapest

Hétfőről keddre virradó éjjel a UPC budapesti előfizetői éjfél és hajnal négy óra között kénytelenek voltak nélkülözni az internetszolgáltatást. A leállás nem volt tervezett, de nem is informatikai katasztrófa történt, csupán karbantartás közben túlterhelődött néhány hálózati eszköz.

A HWSW érdeklődésére Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója elmondta, hogy tegnap éjjel egy fejállomáson és több egyéb hálózati eszközön végeztek karbantartási munkálatokat, de azok végeztével az egymással folyamatos kapcsolatban lévő routerek túl sok adatot kezdtek egymással egyidejűleg kicserélni, s a céleszközök közül néhánynak a memóriája megtelt, ami dominóhatást váltott ki az egész budapesti hálózaton.

404

A felhasználók mindössze annyit észlelhettek, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnt az adatforgalom, s minden weboldal és szolgáltatás elérhetetlenné vált. A rutinos játékosok ilyenkor a modem és a saját otthoni routerük újraindításával kezdik, majd megpróbálnak domain-ek helyett IP-cím alapján betölteni egy oldalt. Ez esetben azonban egyik praktika sem segített, hiszen a központ oldalán álltak le az eszközök, s nem is csak a DNS-szerver hibájáról volt szó, mint az gyakran megtörténik.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A UPC tájékoztatása szerint a problémát azonnal észlelték, s a kifagyott routerek nagy részét sikerült távolról újraindítani, s csak két esetben kellett fizikailag a helyszínre menni és újraindítani. Így az éjjeli baglyok egy része már 1-2 órán belül újra hálózathoz jutott, de teljesen csak körülbelül hajnal 4-5 óra körül állt helyre a rend. Ma délután azonban újra több előfizető jelezte, hogy akadozik a szolgáltatás, ezek szerint mégsem sikerült elhárítani teljesen a problémát, vagy újabbak sújtják a szolgáltatót.

Az éjjeli torrentezők biztos észrevették

Az eset jól látszik a BIX statisztikáin is. Az éjféli beszakadás szinte azonnal lenullázta a UPC és a BIX közti forgalmat, de kisebb-nagyobb akadozások mellett hajnalban tényleg visszaállt az akkor szokásos értékre. A most délutáni kiesés egyelőre nem látszik a grafikonokon, előfordulhat, hogy csak kevés előfizetőt érintő lokális problémáról van szó.

A nagy hálózatokon egyébként rendszeresen előfordul, hogy a komplex hálózat egyes elemeinek rendes karbantartása közben kommunikációs problémák lépnek fel, az eszközök összezavarodnak, hibás riportokat, üzeneteket küldenek a többi eszköz felé, túlterhelve az egész rendszert. A legemlékezetesebb ilyen eset 2009 februárjában a Gmail globális összeomlása volt, az egyik európai adatszerver karbantartása zajlott, ami alatt más adatközpontokba vándoroltak a levelező fiókok. A migrálás közben azonban az egyik szerver túlterheltté vált és hibás üzeneteket kezdett küldeni a vele kapcsolatban álló többinek, melyek szintén átvették a terheléses figyelmeztetést, s pillanatok alatt az egymással kapcsolatban álló összes szerver összeomlott. A leállás akkor nem csak a normál Gmail-felhasználókat, de a vállalati Google Apps előfizetőket, sőt a Google minden dolgozóját is érintette.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.