Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 24. 11:02

Rengetegen éjszakáztak az iPhone 4-ért

Elégedetten dörzsölgethették a tenyerüket a Magyar Telekom, az Apple és a Deutsche Telekom jelen lévő vezetői, képviselői tegnap éjjel a magyar iPhone 4 premieren: a telefonért több százan álltak sorba a budapesti Aréna Plázában, pedig rég megvehették volna a környező országokban.

Az iPhone 4 tegnap esti nyitóbulija sok szempontból hasonló koreográfia szerint zajlott mint az eddigi két év iPhone premierje, vagyis a szolgáltató igyekezett megadni a módját annak, hogy az amerikai nulladik napi értékesítést kísérő hatalmas érdeklődést méltó módon ültesse át a magyarországi környezetbe. A T-Mobile az eddigi évek gyakorlatától egy ponton tért el csupán: ezúttal a közösségi médiát is aktívan használta a várakozás és a birtoklási vágy fokozására.

Nyílt titok, hogy az iPhone premierjével kapcsolatban az Apple szigorú kommunikációs irányelveket határoz meg, melyhez még az olyan, jelentős befolyással rendelkező szolgáltatóknak is tartaniuk kell magukat, mint a Deutsche Telekom, illetve leányvállalata, a Magyar Telekom. A T-Mobile ennek megfelelően az utolsó pillanatig titokként őrizte, hogy az iPhone 4-et mikor, hol és mennyiért lehet majd megvásárolni.

Mindenki kapott telefont

Az Apple-féle forgatókönyv idén is bevált, az Aréna Plázában található T-Pont előtt a péntek nulla órás nyitást megelőző órákban hosszú sor kígyózott - a vevőket láthatóan nem érdekelte sem az iPhone 4 viszonylag magas ára, sem pedig az antennával kapcsolatos problémák. A Magyar Telekom illetékesei csütörtök éjfél előtt néhány perccel nagyjából háromszáz sorban állóról számoltak be, a cég állítólag mindenkit ki tudott szolgálni ma hajnalig, a háromszázadik sorszámot kapó ügyfél péntek reggel fél hétkor vehette át a telefonját.


Forrás: Magyar Telekom

A rendelkezésre álló készlet mennyiségéről semmiféle hivatalos információt nem árult el a T-Mobile, az mindenesetre biztosan kijelenthető, hogy a nyitókészlet jelentős része az Aréna Plázába került, míg a vidéki értékesítési pontokon meglehetősen korlátozott a készlet az iPhone 4-ből. A cég sajtóosztályától úgy tudjuk, hogy a budapesti nyitóbuli színhelyén még most is kapható a mobil, ezzel együtt a ma reggel nyitó, fővárosi és vidéki T-Pontok előtt is sorokra, és akár többórás várakozásra kell számítani.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

"Nehéz lesz ezt bárkinek überelni" - mondta a HWSW-nek Király István, a Magyar Telekom új marketing vezérigazgató-helyettese, amikor arról kérdeztük, szerinte hogyan változtathatja meg a piacot, ha az értékesítésbe később bekapcsolódik a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország. Nyílt titok ugyanis, hogy a Deutsche Telekom több országra, köztük Magyarországra vonatkozó exkluzív értékesítési szerződése hamarosan lejár, ezt követően nem csak a T-Mobile-nál lehet majd iPhone 4-et kapni. Természetesen arról, hogy ki és mikor kezdi még meg a hazai forgalmazást, semmiféle információt nem árulnak el az érintett felek.

Az mindenesetre biztos, hogy sem a Telenor, sem a Vodafone nem tud már akkorát robbantani az iPhone-nal mint a T-Mobile, amely két évig kizárólagosan árulta itthon a telefont. A két rivális szolgáltató ügyfelei egyébként már most is sokan használják az Apple mobiljait, a HWSW értesülései szerint a Vodafone-nak "tízezres nagyságrendű", a Telenornak pedig több mint 7 ezer iPhone-tulajdonos előfizetője van.

"A magyarok fontosak"

Bár Eva Wimmers, a Deutsche Telekom jelen lévő készülékbeszerzési vezetője az első iPhone 4 átadását megelőző sajtótájékoztatón igyekezett hangsúlyozni, hogy az Apple és a német anyavállalat számára fontos a magyar piac, ennek némileg ellentmond, hogy régiónkban utolsók közt juthatnak hozzá a magyar vásárlók szolgáltatói támogatással az iPhone 4-hez: A telefon Szlovákiában például augusztus 30-tól kapható két szolgáltatónál is, de aki akarta, ennél korábban, július végén is megvásárolhatta a mobilt az osztrák T-Mobile-tól.


Forrás: Magyar Telekom

Az első magyar "témobilos" iPhone 4-et végül maga Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója adta át ünnepélyes keretek közt, hatalmas médiaérdeklődés kíséretében az első sorban állónak, aki húsz perc elteltével már az új telefonról küldött beszámolót a Twitterre.

a címlapról