Szerző: Bodnár Ádám

2010. augusztus 27. 10:05

Hamarosan kiderülhet, mi lesz a Novell sorsa

Csökkenő bevételről és nyereségről számolt be a Novell, a most véget ért harmadik pénzügyi negyedéves teljesítményt a cég jövője körül kialakult bizonytalanság fékezte. A jelek szerint hamarosan kiderül, mi lesz a cég sorsa.

Amint arról a HWSW is beszámolt, márciusban az Elliott Associates tőkebefektetési társaság váratlanul 2 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot tett a Novellre, amelyet a vállalat vezetése elutasított, mivel túl alacsonynak találta az árat. Egy március 20-án közzétett közleményben a vállalat bejelentette, az igazgatótanács felhatalmazást adott más stratégiai alternatívák kidolgozására, aminek célja, hogy megtalálják a részvényesek számára legnagyobb hasznot hozó lehetőséget. A lehetséges eszközök közt található többek közt a részvényvisszavásárlás, osztalékfizetés, szövetségek vagy vegyesvállalatok alakítása, vagy akár a cég eladása.

Sok a kérdés a cég jövője körül

A Novell jövője lényegében március óta bizonytalan, amely természetesen kihatott a cég piaci megítélésére és a pénzügyi teljesítőképességre is. A július 31-én véget ért harmadik pénzügyi negyedévben a cég 199 millió dollár forgalmat ért el, ami éves szinten 8 százalékos csökkenést jelent, eközben a nettó eredmény 4 százalékkal 15,6 millió dollárra apadt, ami egyben azt is jelenti, javult a Novell profittermelő képessége - az üzemi eredményhányad 0,7 százalékponttal 10,6 százalékra emelkedett.

A szoftvercég minden tevékenységére kihatott a bizonytalanság, az új licenceladásból, a szoftverkövetésből, valamint a szolgáltatásokból származó forgalom egyaránt csökkent - utóbbi 15 százalékkal. A mutatók nem lepték meg az elemzőket, a cég két hete már figyelmeztetést adott ki, amelyben leszállította a harmadik negyedéves pénzügyi várakozásait. Az egy részvényegységre jutó profit 6 centet tett ki, ami 1 centtel elmaradt a Reuters Thomson által megkérdezett elemzők várakozásáról.

A Linux-értékesítésből származó forgalom 38 millió dollárról 35 millióra esett vissza, mivel a  2006-ban a Microsofttal kötött megállapodás részeként kiosztott SUSE Linux Enterprise Server kuponok első hulláma "lejárt" - ezt kiszűrve a Linux-értékesítés 15 százalékkal nőtt. A rendszerfelügyeleti szoftverek értékesítéséből befolyó bevétel 40 millióról 38 millió dollárra esett vissza, a legnagyobb csökkenés azonban a munkacsoport-termékek terén volt megfigyelhető, ahol a forgalom 80 millió dollárról 69 millióra esett vissza, amelynek oka a NetWare lassú kihalása mellett a Groupwise folyamatos térvesztése.

A Novell egyetlen területen, a biztonsági és azonosságkezelési szegmensben tudta növelni forgalmát 2009 harmadik negyedévéhez képest, 30 millió helyett 32 millió dollár folyt be, ami a szoftverkövetésből származó bevételek bővülésének tudható be. Ehhez kapcsolódó hír, hogy a cég a héten indította el cloud-biztonsági szolgáltatását, amely segítségével a cloud-szolgáltatók garantálhatják az ügyfeleik számára az adatok és hozzáférések ugyanolyan szintű biztonságát és auditálhatóságát, valamint a jogi környezetnek megfelelő kezelését mint egy helyben telepített rendszeren.

Hamarosan minden kiderül

A Novell jövője továbbra is ugyanolyan bizonytalan mint eddig, az eredmények kapcsán rendezett elemzői konferenciahíváson Ron Hovsepian elnök-vezérigazgató nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek az eladást firtatták és azt sem árulta el, melyek azok a cégek, amelyek a pletykák szerint ajánlatot tettek a Novellre. Sokat sejtet, hogy a vállalat nem tett közzé semmiféle bevételi prognózist a következő negyedévekre, amely akár azt is jelentheti, hamarosan megszületik a döntés arról, mi legyen a Novell-lel. Dana Russel pénzügyi vezető szerint az ügyfelek el vannak ragadtatva a Novell technológiáitól, de sokan félnek elkötelezni magukat addig, amíg a cég jövőjével kapcsolatos kérdésekre nem születik megnyugtató válasz - vagyis a vállalat számára a legfontosabb rendezni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról