:

Szerző: Koi Tamás

2010. augusztus 5. 11:48

A szolgáltatók bevonásával értékesít alkalmazásokat a Nokia

Meglehetősen kezdetleges módszerrel ugyan, de mostantól a mobilszolgáltatók bevonásával is kiegyenlíthető a Nokia online áruházából, az Ovi Store-ból vásárolt tartalmak ellenértéke.

A finn mobilgyártó a hazai szolgáltatókkal kötött megállapodás értelmében mostantól a bankkártyás fizetés mellett lehetővé teszi, hogy a vásárlók úgynevezett prémium SMS-ben is kifizethessék az alkalmazás-piactérről vásárolt tartalmakat. A tranzakció egyetlen feltétele, hogy a telefon Symbian-alapú legyen, a T-Mobile és a Telenor ügyfelei ugyanakkor S40-es készülékükkel is bonyolíthatnak SMS-alapú fizetési tranzakciót. Az így származó bevételből a mobilszolgáltatók is részesülnek (hogy milyen mértékben, az üzleti titok), az összeg pedig a havi számlán jelenik meg, vagyis ezzel az operátorok aktívan részt vesznek az alkalmazások értékesítési láncában.

A Nokia által kiadott közlemény szerint a felhasználók a fizetős alkalmazásokra kattintva még a letöltés előtt eldönthetik, hogyan kívánják kiegyenlíteni a számlát, a programok letöltése ezután kezdődhet meg. A szolgáltató a banki jóváhagyási folyamathoz hasonlóan SMS-fizetés esetén visszajelzést küld az Ovi Áruházat üzemeltető rendszernek a tranzakció sikerességéről, ezután kezdődhet meg a tartalom letöltése. A letöltéssel keletkező adatforgalmi díjat továbbra is külön felszámítja a mobilszolgáltató.

Az Ovi Áruház magyar szekciójában az elmúlt időszakban a fejlesztők aktív közreműködésének, valamint a Nokia fejlesztést ösztönző akcióinak köszönhetően jelentősen megnőtt a számunkra is releváns, letölthető alkalmazások száma. A magyar nyelvű Ovi Áruház január óta érhető el, a piactéren március óta lehet forinttal is fizetni. A piactér bizonyos régiókban már a tavaly májusi nyitás után szolgáltatói számlázással és számlakibocsátással működött.

A finn gyártó statisztikái alapján a magyarok körében a Skype azonnali üzenetküldő kliens a legnépszerűbb alkalmazás, emellett a ZumZum logikai játék, és maga az Ovi Store kliens a legtöbbet letöltött program. Ezek mindegyike ingyenesen tölthető le, de sokan kedvelik a 200 forintba kerülő Armageddon Square akciójátékot, vagy a 400 forintos Night Stand Touch ébresztőóra-alkalmazást.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.