Szerző: Bodnár Ádám

2010. augusztus 2. 09:42

Az okostelefonok húzzák a mobilpiacot

A második negyedévben 14,5 százalékkal bővült a mobiltelefonok piaca világszerte, jelentette pénteken az IDC. Az elemzőcég szerint a növekedés egyértelműen az okostelefonok terjedésének köszönhető.

Élen az okostelefonok

Világszerte 317,5 millió mobil fogyott a második negyedévben, ami 14,5 százalékkal több mint 2009 azonos időszakában: egy évvel ezelőtt 277,2 millió telefont vásároltak. "Az okostelefonokra fókuszáló vállalatok mint a RIM, az Apple vagy a HTC profitáltak a legtöbbet a felhasználói érdeklődés növekedéséből. De nem csak az okostelefon-gyártók vitték előre a piacon, hanem azok a cégek is, amelyek jelentős befolyással rendelkeznek a belépő szintű és középkategóriás készülékek szegmensében" - kommentálta a piaci folyamatokat Ramon LLamas, az IDC vezető elemzője.

A legfejlettebb piacokon, azaz Észak-Amerikában és Európában egyértelműen az okostelefonok húzzák az eladásokat. Nyugat-Európában a hagyományos értelemben vett mobiltelefonok forgalma még csökkent is, Az IDC elemzése alapján Európában kimondottan jól szerepeltek az androidos készülékek, de az Egyesült Államokban komoly sikert értek el az olyan készülékek mint a Samsung Galaxy S, a Motorola Droid X vagy éppen a Dell egyes modelljei.

Vegyes teljesítmény a nagyoknál

A gyártók versenyében továbbra is a Nokia áll az élen, a finnek még mindig több telefont adnak el mint a második Samsung és a harmadik LG összesen. A vállalat piaci részesedése azonban folyamatosan csökken, most csak 35 százalékot tett ki, mivel az okostelefonok piacán és az olcsó készülékek szegmensében egyaránt komoly versenytársakkal kell szembenézzen. A Nokia mindössze 7,7 százalékkal tudta növelni telefon-eladásait, ami a piaci átlag fele. Az IDC szerint azonban a vállalatot márkaismertsége, óriási gyártókapacitása és globális jelenléte miatt nem lehet leírni.

Felemás módon jött ki a lépés a második negyedévben a már jó ideje stabilan teljesítő Samsungnak, amely 22 százalékkal több készüléket adott el mint egy évvel korábban, ezzel részesedése 20 százalék fölé nőtt a globális piacon. Az eladások ugyan átlag felett bővültek, azonban a cég több kulcsfontosságú modellje (pl. Galaxy S) túl későn érkezett ahhoz, hogy jelentős befolyással legyen a második negyedéves eladási adatokra. Az IDC szerint a Samsung a második félév során fogja megmutatni oroszlánkörmeit. Kimondottan gyenge negyedévet zárt az LG mobilos részlege, a vállalat csupán 2,7 százalékkal több telefont adott el mint egy éve, így részesedése 9,6 százalékra csökkent. A magyarázat egyszerű, a cégnek nincs igazán ütős okostelefonja.

Bekerült az öt legnagyobb mobilgyártó közé a Rsearch In Motion, amely kizárólag okostelefonokra koncentrálva ért el 3,5 százalékos piaci részesedést. A kanadai vállalat a negyedév során 11,2 millió BlackBerryt értékesített, ami 40 százalékkal több mint tavaly. Némileg kevesebb, 11 millió mobilt adott el a Sony Ericsson, amely a nagy gyártók közül a legrosszabb produkciót adta elő, eladásai 20 százalékkal csökkentek. Az androidos X10 család ugyanakkor jól teljesített, ennek köszönhetően a kevesebb eladott készülék ellenére a cég bevétele emelkedett.

Apple, HTC: élen a növekedésben

Nem került be az öt legnagyobb gyártó közé az Apple és a HTC, de mindkét cég kiválóan teljesített a második negyedévben. Az iPhone 4 csak a negyedév legvégén került a boltokba és minden idők legsikeresebb rajtját produkálta az elektronikai piacon. A cég összességében 8,7 millió készüléket adott el ami több mint másfélszerese a tavalyi 5,2 milliónak, a növekedés tehát 130 százalékos volt.Az iPhone 4 globális bevezetése a harmadik és negyedévre még jobb eredményeket ígér az Apple-nek, a cég minden bizonnyal befogja majd a Sony Ericssont de akár a RIM-et is megelőzheti és a negyedik legnagyobb mobilgyártóvá válhat.

Eközben a tajvani HTC is aratott: a windowsos okostelefonjaival nevet szerzett cég sikermodelljei ma már szinte kizárólag Androidra épülnek. A cég a második negyedév során 5,4 millió telefont adott el, ami 132 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képesz. A HTC nemrégiben több Sony Ericsson vezetőt csábított el hogy segítsenek a tervei megvalósításában, így került a céghez Ron Louks stratégiai igazgató, aki a svéd-japán cégnél műszaki vezetőként dolgozott, illetve Kouji Kodera termékekért felelős vezető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról