Szerző: Bizó Dániel

2010. július 22. 14:38

A vártnál is gyengébben muzsikál a Nokia

A várakozásoknál is nagyobb mértékben zuhant vissza a Nokia nyeresége a második negyedévben, jelentette a finn vállalat. A világ legnagyobb mobilgyártója dinamikusan növelni tudta ugyan okostelefonos eladásait, ezt azonban csak erős árcsökkentésekkel tudta elérni. Az N8 csak szeptemberben jelenik meg.

A Nokia 227 millió eurós negyedéves adózott nyeresége 40 százalékkal múlja alul a tavalyit, és harmadával kevesebb az év első három hónapjában kimutatottnak. A gyengülés legnagyobb részéért a mobiltelefonokat gyártó Devices & Services divízió felelt, amelynek 643 millió eurós üzemi nyeresége 23 százalékkal esett vissza mindössze három hónap alatt, és 16 százalékkal múlja alul a tavalyit. A cég 111,1 millió mobilt értékesített, ami 8 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor, az ebből származó bevételei azonban alig több mint 3 százalékkal tudtak csak emelkedni.

Ráadásul ezt is a valutaárfolyamok ingadozása eredményezte, állandó árfolyamon 2 százalékkal csökkentek volna a mobiltelefonos bevételek, az eladott készülékek számának 8 százalékos növekedése pedig elmaradt a piacétól, amely a Nokia becslése szerint 14 százalékos növekedési ütemmel bővült - részesedése ennek megfelelően nagyjából 33 százalékra olvadt, a tavalyi 35 százalékról. A Nokia 24 millió okostelefont adott el három hónap alatt, ami bár 42 százalékkal több a tavalyinál, a Nokia mindezt az átlagos eladási árak drasztikus leszorításával tudta csak elérni. A Nokia átlagosan 143 euróért adott el egy okostelefont, ami 21 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly, és 8 százalékos árprést jelent az első negyedévhez képest. Ennek ellenére a Nokia innen származó bevételei már meghaladták a hagyományos készülékekét.

Összehasonlításképpen az Apple 61 százalékkal több, 8,4 millió iPhone-t értékesített 600 dollár körüli átlagáron, és így okostelefonos bevételei már felülmúlták a Nokiáét, nem beszélve a nyereségről, amely a teljes mobiltelefonos részlegét felülmúlja már. A Nokiánál egyébként több pénzt termel már ki a szektorból a Samsung Electronics, de a Research In Motion is, így a világ legnagyobb mobilgyártója cím értéke leginkább szimbolikus.

A negyedév során az okostelefonok globális piaca 44 százalékkal 59 milliósra duzzadt, saját piacrészesedését pedig stabilan 41 százalékra becsli a Nokia. A Gartner becslése szerint a növekedési ütem azonban 49 százalék körül volt, és a Nokia több mint 4 pontnyi részesedést vesztett az Apple iPhone és Google Android platformokkal szemben, amelyek egymással versengve nyernek teret a piacon.

A vállalat közlése szerint a harmadik negyedév vége felé mutatkozik be a régóta vár N8 is, amellyel bemutatkozik a Symbian mobil operációs rendszer következő generációja is, a Symbian^3. Olli-Pekka Kallasvuo szerint az N8 az eddigi minden korábbi Nokia okostelefont felülmúl majd, és további modellek követik majd szorosan, aminek köszönhetően a platform végre visszavághat a piac felső kategóriáiban is, és szélesebb tömegeket nyerhet meg magának.

A Symbian^3 kicsiszolásába érezhetően rengeteg időt és erőforrást öl a Nokia, hogy a kedvező fogadtatást érjen el, és versenyképessé tegye azt az igényes fogyasztók szemében. A vállalat azonban már egy hónapja közölte, hogy az N8 az első és egyben utolsó N-sorozatú okostelefon lesz, amely Symibant használ, és a jövőben MeeGóra tér át. A Symbian így valószínűleg az üzleti E-sorozatban fog szolgálatot teljesíteni, ahol konzervatívabbak a felhasználói igények, és fontos a platform folytonossága.

Kallasvuo azonban már nem biztos, hogy a cég élén érheti meg az elemzők által erős szkepszissel várt Symbian^3 és az új generációs MeeGo modellek rohamát. Mint arról a HWSW is beszámolt, a Wall Street Journal tudomása szerint a Nokia eltökélten keresi Kallasvuo utódját, és már többeket meginterjúvolt, döntés pedig a hónap vége előtt várható. Az igazgatótanácsra egyre nagyobb nyomás nehezedik a részvényesek részéről, akik Kallasvuo fejét követelik, miután regnálása alatt eltűnt a cég piaci értékének kétharmada. Kallasvuo bár végrehajtotta a Navteq felvásárlását, hogy a GPS-navigáció a Nokia telefonok alapvető szolgáltatásává válhasson, és erőteljes online alkalmazásplatformot kezdett el kiépíteni Ovi néven. Eközben azonban a Nokia euró-milliárdokat költött el kutatás-fejlesztésre, mégsem tudott ütőképes választ adni más gyártók érintőképernyős telefonjainak új generációjára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról