Szerző: Bizó Dániel

2010. június 24. 17:21

MeeGo Linuxra vált a Nokia N-sorozat

A várva várt N8 lesz utolsó N-sorozatú készülék, amely Symbiant használ, erősítette meg a Nokia. A vállalat ezt követően a Linux-alapú MeeGo mobil platformra fogja alapozni multimédiás csúcskészülékeinek jövőjét.

A piaci megjelenés felé közeledő N8 már a Symbian következő, hármas generációját használja, így felfokozott várakozások övezik a szakma részéről, vajon a Nokia képes lesz-e egy versenyképes csúcskategóriás okostelefont alkotni, különös tekintettel az érintésvezérelt felhasználói felületre és az egyéb szoftveres képességekre. A Symbian^3 platformot azonban a jelek szerint már azelőtt leváltja a Nokia a frontvonalból, mielőtt az megmérettetne - ez némileg értelmetlenné teszi a cég erőfeszítéseit, hogy egy kifinomult, fejlett és előremutató készüléket faragjon az N8-ból, és hogy ezt be is mutassa a világnak.

A már hónapok óta a levegőben lógó, és már tavaly megszellőztetett lépést végre maga a Nokia ismerte el. Doug Dawson szóvivó a Reutersnek fogalmazva úgy nyilatkozott, "a jövőben az N-sorozatú eszközök MeeGo-alapúak lesznek". Ezzel a Nokia gyakorlatilag a konzervatív üzleti felhasználókat célzó E-sorozatra szorítja a Symbian^3, valamint a nagy erőkkel fejlesztett Symbian^4 felhasználását, ahol fontos érték a megszokott felület, alkalmazások és a kialakult céges üzemeltetési tapasztalatok továbbvitele. A Nokia még rendelkezik X- és C-sorozatú Symbian okostelefonokkal, ezek azonban elsősorban az egyéni felhasználókat célozzák, és valószínűleg a Nokia gondolkodás nélkül fogja ezeket is migrálni az N-sorozattal közös szoftverplatformra.

Érett már

A Symbian és a rá támaszkodó Nokia készülékeinek versenyképességi problémái már régóta ismertek, a finn vállalat feltűnően nem tudott választ adni előbb a Blackberry-k, de méginkább az iPhone, majd az Android készülékek előrenyomulására. Ezért nem robbant bombaként tavaly augusztusban, mikor a Financial Times Deutschland megszellőztette, hogy a Nokia a Maemo mobil Linux operációs rendszer felé fordul, amely sokkal rugalmasabban idomítható a kor követelményeihez. A német magazin belsős forrásai állították, a Nokia megpróbálta talpra állítani a Symbiant, hogy az felvegye a lépést a riválisok fejlesztéseivel, így 2008 során felvásárolta és részlegesen nyílt forrásúvá tette a platformot, de valójában hamar rájött, hogy az nem képes a valódi megújulásra.

A Nokia ezért tavaly a Maemo felé fordult, azonban az addig mini internet terminálokon, a sorban egymást váltó N700, N710, N800 és N900 készülékeken szolgálatot teljesítő mobil operációs rendszer azonban nem volt elég kiforrott, sem "okostelefonosított" ahhoz, hogy azonnal be lehessen vetni a riválisok ellen. A vállalat ezért úgy döntött, hogy nem dob piacra Maemóval szerelt okostelefonokat, hanem megindítja az átfogó fejlesztéseket. Ebben az erőfeszítésében talált partnerre az időközben stratégiai szövetségessé vált Intelben, amely az x86-os architektúrát igyekszik az okostelefonok és más mobil eszközök világára kiterjeszteni, amelyhez a szintén Linux-alapú Moblin mobil operációs rendszert fejlesztgette referenciaként. A Nokia és az Intel idén februárban, a barcelonai Mobile World Congressen jelentették be, hogy egyesítik a Maemo és a Moblin fejlesztési ágakat, és ebből jön létre a mindkettővel visszafelé kompatibilis MeeGo.

A MeeGo három részből áll, egy Linux kernelből, a köztesrétegből, illetve a felhasználói interfészből és a beépített alkalmazásokból. A legfelső rétegből kétféle is létezik, egy a netbookok, egy pedig a kisebb, zsebben hordható készülékek számára, hiszen az eltérő kivitel eltérő felületet és alkalmazásokat is kíván. A MeeGo egy teljesen nyílt forrású, bárki számára elérhető platform lett, amelyet a Linux Foundation gondoz. A platform legnagyobb előnye (és persze egyik nagy kihívása), hogy egyaránt kiszolgálhat x86- vagy ARM-alapú netbookokat, smartbookokat, mobil internetes eszközöket (MID), okostelefonokat. A MeeGo 1.0 netbookok számára szabott változata május végére készült el, és szabadon letölthető. A MeeGo egyik sarkalatos pillére a Nokia Qt alkalmazásfejlesztési keretrendszer, amely a híd szerepét tölti majd be a MeeGo, a Symbian és a tömegtelefonokon futó S40 platformok közt.

Hatalmas a hátrány

A MeeGo várhatóan a harmadik negyedév során, legkésőbb a negyedik negyedévre éri el azt az állapotot, hogy korszerű okosotelefonokban és tabletekben is alkalmazható legyen, például az őszre várható 1.1 kiadásban kapja meg az érintőképernyős kezelést. Ez jól mutatja a Nokia jelenlegi lemaradásának mértékét, egyúttal súlyosságát, a riválisok már évek óta és használatban lévő készülékek tízmillióin gyűjtöttek be tapasztalatokat, és csatolják ezt vissza a fejlesztésekbe. A Nokia által idén októberre időzített MeeGo 1.1 alfáról készült bemutatóvideó megtekintető lejjebb.

A Nokia számszerűleg továbbra is uralja a világpiacot, de egyértelműen teret veszít az okostelefonok iPhone által vezette új generációjával szemben, elveszítve kapcsolatát a prémium fogyasztók egy hatalmas tömegével. Ez a kór átterjedni látszik a Nokia kínálatának derekára is, ahol a Samsung Electronics arat divatos modelljeivel, így a finn cég lényegében a piac legalsó szegmenseibe szorul vissza. A Nokia stratégiai mulasztása, hogy nem bírta megvetni a lábát az Egyesült Államok piacán, így az ott kialakuló, és az Európára is átterjedő okostelefonos trendek fenyegetésére sem tud reagálni, nincsenek meg hozzá az eszközei, mivel nem tud magának jelenlétet felépíteni a világ legnagyobb egységes piacán - enélkül pedig szinte esélytelen, hogy a fejlesztők körében elsődleges platformnmá váljon valaha is.

A versenyképes közép- és felsőkategóriás termékek hiánya már meglátszik a cég pénzügyi teljesítményén is, a vállalat profitfigyelmeztetést volt kénytelen kiadni múlt héten, mivel forgalma az előrejelzés alsó határát fogja súrolni, és a nyeresége is gyengébb lesz a vártnál. A cég papírjai 10 százalékot gyengültek a hír hallatán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról