Szerző: Dojcsák Dániel

2010. július 14. 12:13

Még a Balaton Soundon is haszontalan a Foursquare

A geek közösség idei divatterméke a Foursquare, ami egy helyalapú webes szolgáltatás. A lényege röviden annyi, hogy a regisztrált felhasználók a mobiljukra telepített kliensprogramon keresztül be tudják jelölni, hogy a környékbeli objektumok közül melyikben tartózkodnak, az információt pedig meg lehet osztani a szokásos helyeken.

A Balaton Sound fesztivál egy kitűnő alkalomnak ígérkezett, hogy a Foursquare-t éles helyzetben teszteljük, s megnézzük, hogy a fiatal közösség mennyire tudja hasznát venni. A fesztiválok egyik örök problémája, hogy tömeg van, ezért nehéz meglelni barátainkat, ráadásul egy népesebb társaságban sosem lehet tudni, hogy épp kihez érdemes csatlakozni, ki vár ránk. Telefonálni nem lehet ha zaj van, ha pedig valamelyik nagy koncerten vagyunk, akkor egyébként is túlterheltté válik a mobilhálózat. Ha mégis sikerül elérni a kívánt embert, akkor percekig hangosan ordítozunk, hogy kiderüljön melyikőnk hol van, hogy aztán megbeszélhessük, hogy a keverőpult előtt balra találkozunk.

Nem szükséges, de jól eshet

A hétköznapokban a legtöbb embernél ritkán van praktikus haszna, ha tudja közölni pontos helyzetét az ismerőseivel, egy fesztiválon azonban ez egy létező probléma, amire a Foursquare kínálhatna megoldást. A négynapos erőlködés szummája viszont az, hogy még itt is teljesen öncélú, gyakorlatilag értelmetlen bohóckodás.

A Foursquare alapfunkciója a bejelentkezés. Miután a program kiolvasta földrajzi helyzetünket a GPS-ből vagy cellaadatokból, kilistázza a közelünkben lévő, korábban már a rendszerbe felvett helyszínek listáját. Ikonok is jelzik, hogy milyen helyről van szó, de a kitöltés részletességétől függően megtudhatjuk egy adott hely pontos címét, telefonszámát, profilját, illetve olvashatjuk a minősítéseket is róla.

A bejelentkezéssel együtt mi is írhatunk személyes üzenetet, illetve választható, hogy a Foursquare rendszerén kívül az esemény generáljon-e Facebook- vagy Twitter-üzenet is. Az egy helyre legtöbbször bejelentkező felhasználó lesz az adott objektum “polgármestere”, illetve különböző kombinációkért a felhasználók kitüntetéseket, címeket kaphatnak. Például azért, ha egy hajóról jelentkeznek be, ha egy este sok helyen megfordulnak, vagy ha három ellenkező neművel együtt érkeznek valahová. Alapjában véve mókás szolgáltatás, mégsem működik.

Alig van magyar felhasználó

Az első probléma a viszonylag kevés felhasználó. A Balaton Sound területén esténként 20-25 ezer ember szórakozott, ráadásul a fesztivál pozicionálásának köszönhetően ezek az emberek többségében a fiatal, átlagosnál magasabb jövedelemmel rendelkezőek köréből kerültek ki. Ez elvben jelenthetné azt, hogy közöttük a teljes társadalomhoz képest magasabb arányban vannak jelen okostelefon-használók, akik egyáltalán hozzáférhetnek egy ilyen szolgáltatáshoz. Ennek ellenére a statisztikák szerint mindössze 91 felhasználó jelentkezett be, összesen 207 alkalommal a fesztiválra.

Egy másik óriási ziccer, amit leginkább a szervezők orvosolhattak volna, (ha érdekesnek találták volna a Foursquare-t) hogy nem volt előre létrehozva minden színpad, sátor, bulihelyszín a fesztiválon belül, s nem voltak pontosan elhelyezve a térképen. Ez közvetetten a területen belüli navigálást is segíthette volna, de biztosan arra sarkallta volna azt a kevés felhasználót, akik használják a Foursquare-t, hogy az esti kavalkádban helyváltoztatáskor nyomjanak egy bejelentkezést. A próba kedvéért két specifikus helyszínt létrehoztam a fesztiválon belül, de ezek összesen 4 felhasználót fogtak meg.

Hobbi szinten

A tapasztalatok szerint még néhány helyszín tűnt fel a listában, de sokkal népszerűbb megoldás volt, hogy a felhasználók szállásuk koordinátáit rögzítették Foursquare-ben, s a hétvége folyamán jelezték cimboráiknak, hogy a szálláson vagy a fesztiválterületen vannak-e épp. A kis minta miatt viszont ebből sem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ha a felhasználók száma elérte volna a kritikus tömeget, (kb. 1000) akkor persze tucatnyi érdekes dolgot lehetett volna kezdeni a valós idejű adatokkal. Ennyire viszont nem volt kocka a fesztivál közönsége.

Az Egyesült Államokban ennél jóval kisebb rendezvényeken is egyedi címerek szerezhetőek, illetve bizonyos kereskedelmi láncok a promóciójukban is használják a Foursquare-t. Magyarországon viszont hiába van közel 200 ezer okostelefon, a legtöbb felhasználó nem jut el odáig, hogy mobilinternetet használjon rajta, nem telepít alkalmazásokat, s általában nincs tudatában annak, hogy mire lehetne használni például egy iPhone-t. Jó példa, hogy az elméletben 100-150 ezres hazai iPhone-eladásokkal ellentétben az AdMob statisztikái szerint hazánkban mindössze 42 ezer darab Apple okostelefon van, ami azt jelenti, hogy ennyien használtak ingyenes alkalmazásokat, amikben az AdMob hirdetéskiszolgáló cég reklámjai láthatók. Elég lett volna egy akkumulátor állapotjelző widget-et vagy egy üzenetküldő szoftvert letölteni, de úgy tűnik, 100 ezer iPhone tulajdonosnak ez sem sikerült.

Kinek mondjam el?

Eleve egy szűk közönség használ okostelefont, ezen belül még szűkebb, akik ezt aktívan teszik és kiaknázzák a lehetőségeit, ezért az emberek túlnyomó része azzal kénytelen szembesülni, hogy értelmetlen lenne online helyzetképet adni magáról, mert nincsenek befogadók. Találkoztunk olyan emberrel, aki egyébként látna spirituszt egy ilyen szolgáltatásban, elképzelhetőnek tartja, hogy használná is, de egyelőre mobilja nem alkalmas rá és a barátai sem kompatibilisek a web 2.0-vel. Így ha valaki nem egy szinte teljesen nerd társaság tagja, akkor meg se próbálja magát meggyőzni arról, hogy használnia kell akár a Foursquare-t, akár valamelyik másik fejlett webes szolgáltatást.

Az egyetlen menekülőút a renitenseknek, ha becsatornázzák a Foursquare tevékenységüket más közösségi hálózatokba, például a Facebook aktivitásfolyamba, vagy a Twitter-üzenetek közé. Ezzel el tudják juttatni éppen aktuális tartózkodási helyüket, térképlinkkel és esetleg egy üzenettel kiegészítve a több száz ismerősnek. Persze ennek megint csak módjával van értelme. Ha valaki “becsekkol” egy szép hegycsúcshoz, vagy egy utazás végcéljához, vagy egy rendezvényre egyszer és kiírja Facebook-ra, annak még lehet hírértéke az otthon maradt barátok számára. Kedves gesztus képeslap helyett. Egy rendezvényről vagy egy sokmegállós estéről folyamatosan közvetíteni viszont már idegesítő. Hosszútávon ennek a jutalma a követés megszüntetése vagy a Facebookon az üzenetek elrejtése. A velünk hasonló pályán mozgó barátokhoz pedig biztosan nem jut el az üzenet, hiszen ők nem fognak Facebook-ot vagy Twittert nézegetni egy szabadidős program közben.

A vészesen alacsony penetráció, a hasznosság hiánya, illetve az alkalmazás lehetőségeinek korlátozott száma miatt a Foursquare tényleg csak egy hóbort. Kivételes esetekben, kivételes közegekben lehet hasznosítani, illetve arra tökéletes, hogy az érdekes helyek közösségi adatbázisa előálljon belőle. Ha egy fesztiválon nem is, de egy idegen városban való csámborgás közben hasznosnak bizonyulhat, ha megnézzük, hogy mik is a látogatott helyek a közvetlen közelünkben, ha pedig valaki még minősítést is írt róla, akkor duplán hasznos.

Gyenge eredmények

A HWSW Balaton Soundon folytatott kísérlete viszont gyenge eredményekkel zárult. Az is kiderült, hogy a közösség sem igényli ezt a fajta funkcionalitást, az alkalmazás sem teljesen tökéletes, illetve egy nagy rendezvény szervezői sem láttak benne fantáziát. Érdekes tapasztalat, hogy a tavalyi aktív Twitter-üzeneteket idén felváltotta egy automata programajánló-feed. Ennek eredményeképp a fesztivállal kapcsolatos üzenetek is szétfolytak, s nem kovácsolta őket össze a hivatalos #bsound fecsegés.

Ugyanígy nem ütött nagyot a Google Latitude, sem egyéb helyfüggő szolgáltatások. Mindegyiknek van előnye, praktikuma, a kivitelezés többnyire makulátlan, de a felhasználók ingerküszöbét a legritkább esetben lépik át. Egyrészt sokan irtóznak attól, hogy publikálják helyzetüket, bár ez alól épp a fiatalok kivételek, másrészt az átlagember ritkán lát túl a Facebook-iWiW vonalon. A Facebook is évekig vegetált 10-30 ezer magyar felhasználóval, majd egy év alatt másfélmillióra duzzadt a közösség. Amennyiben a Foursquare valóban lepaktál a Facebookkal, ahogy arról az elmúlt hónapokban pletykálták, akkor minden valószínűség szerint újra érdemes lesz majd visszatérni a kérdésre, de enélkül a hátszél nélkül nem sokat jósolunk a szolgáltatásnak Magyarországon.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról