:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 15. 13:07

Lemondott a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke

Távozik pozíciójából dr. Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, aki hivatalosan 2010. január 29-én vette át a szervezet vezetését a leköszönő Pataki Dánieltől.

Pataki Dániel tavaly decemberben nyújtotta be lemondását, őt követte a Nemzeti Hírközlési Hatóság élén dr. Rozgonyi Krisztina, akit január 29-én nevezett ki Bajnai Gordon akkori miniszterelnök, vagyis alig több mint négy hónapig töltötte be ezt a tisztséget.

"Miután a kormány megalakulásával megteremtődtek a média- és hírközlés világában tervezett intézményi, strukturális változtatások feltételei, dr. Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának elnöke a mai napon írásban felajánlotta a lemondását a miniszterelnöknek. A lemondást Orbán Viktor miniszterelnök 2010. június 30-i hatállyal elfogadta" - olvasható a szervezet által kiadott közleményben. Rozgonyi Krisztina távozásának okáról nem hozott nyilvánosságra információt az NHH. Utódlásáról később döntenek.

A jogász végzettségű szakember 1997 és 2003 között jogi tanácsadóként, illetve szakértőként vett részt több hírközlési-, illetve médiavállalkozás projektjeiben, valamint az Országgyűlés Kulturális és Oktatási Bizottságának tanácsadója volt. 2004. január 1-jén lett a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának tagja, 2006 őszén alelnökké nevezték ki. Rozgonyi Krisztina elnöki kinevezésekor a digitális átállás folytatását és az új generációs hálózatok valamint szolgáltatások piacra lépését és elterjedését célzó szabályozási gyakorlat kialakítását tűzte ki céljául.

Az Indexen olvasható információk szerint hamarosan meg is szűnik a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testülettel egybevonva megszületik a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, amelynek élére várhatóan Szalai Annamáriát, az ORTT delegáltját tartják a legesélyesebb jelöltnek.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.